Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Pusztulatos tízes: ezeket a filmeket hiba volt elkészíteni, nekünk pedig megnézni

Pusztulatos tízes: ezeket a filmeket hiba volt elkészíteni, nekünk pedig megnézni

Szokásos év végi listázgatós filmes írásaink közül nem maradhatnak ki a botrányosan rossz alkotások sem. Itt van 10 film, ami nélkül simán meglettünk volna 2018-ban.

A szabadság ötven árnyalata

A film, ami arról szól, hogy:

„Christian és Ana úgy érzik, maguk mögött hagyták a múlt árnyait, és itt az ideje, hogy frissen kötött házasságukban csak egymásnak éljenek és élvezzék az őket körülvevő luxust. Éppen kezdenék megszokni a jól megérdemelt idillt, amikor új fenyegetés bukkan fel a láthatáron, amely veszélybe sodorja a hepiendet, mielőtt még egyáltalán elkezdődhetett volna.”

De valójában ez a 105 perces szenvedés lecsupaszítva valójában csak ennyi:

Esküvő —> nem történik semmi, néha beszélgetnek, néha dugnak —> feltűnik valaki, aki bekavar az idillbe —> gyorsan megoldódik a probléma —> happy end.

Ha A szabadság ötven árnyalata egy vibrátor lenne, sosem rezegne

Nem kis bravúr olyan erotikus filmet gyártani, amiben nincs semmi erotikus, de mellé még a cselekmény is hiányzik. A szabadság ötven árnyalata egyetlen pozitívuma, hogy nem lesz folytatása. Kritika.

Az is csodálatra méltó, hogy az a film, amely pont a fentebb említett történetbeli hiányosságai miatt elsősorban a szexualitásra épít, ennyire NEM erotikus. Hiába a közelik Dakota Johnson mellbimbóiról, Jamie Dornan irreális V-vonaláról, az apró simik, nyalakodások ellenére ez a film NEM szexi. Még annak ellenére sem, hogy bár nem számoltam, valószínűleg ebben az epizódban van a legtöbb penetráció, igaz sokkal gyorsabban lezajlanak, mint korábban, Ana pedig minden eddiginél hamarabb, három lökést követően képes orgazmust produkálni. Szereplőink szexelnek:

  • ha örülnek,
  • ha dühösek,
  • ha nem tudnak aludni,
  • ha fürdenek,
  • vásárlást megelőzően és azt követően,
  • utazás előtt, közben és után

és most figyelj:

  • ha gyanús személyek követik őket, és sikerül lerázniuk az illetőket.

Ha vicces hasonlatokat akarsz még a filmről, olvasd el a kritikánkat.

Valami Amerika 3

A Valami Amerika 3-nak a sokszor szórakoztató párbeszédek ellenére sincs különösebben értelme: a történet olyan, mintha semmi tétje nem lenne az egész filmnek. Mivel se az eltűnt nagyon értékes bélyegért, se a börtönben összehozott musicalért nem lehet izgulni, igazából olyan az egész, mintha összedobáltak volna jeleneteket, amik a történetet nem viszik előre.

A Valami Amerika 3 az a film, amiben már tényleg mindenki balfasz

Egészen 2018 februárjáig két dolgot is meggyőződéssel állítottam: A Valami Amerika szar. Mindkét részt láttam. Aztán a Valami Amerika harmadik részének vetítése előtt 1-2 órával úgy gondoltam, felfrissítem az emlékeimet, mert nem teljesen emlékszem, mi volt például a történet.

Külön mélypont Oroszlán Szonja, illetve nem konkrétan ő, hanem a youtubereket kifigurázó vloggerkedése: a segghülye Timi nevű lány figuráját az isten is arra teremtette, hogy bemutassa a teljesen érdektelen sminktippeket és még érdektelenebb életbölcsességeket megosztó vlogger szcéna minden nyomorát, de sajnos pont olyan erőtlen lett, mint az amúgy tök jó ötletnek indult, azóta már el is tüntetett álvlog. Kritikánkat itt olvashatod.

Aquaman

A Wonder Woman pozitív kritikái után úgy tűnt, hogy a DC rálelt a helyes útra, és a kamu, sötét hangulatú filmjei után (Az Acélember, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala; Az Igazság Ligája) kicsit enyhít a komolykodó történetmesélésen és úgy viselkedik, ahogy azt a karakterek megérdemlik. Elfogadja, hogy a szereplők természetfölötti erővel bíró lények, akik testre feszülő ruhában csépelik egymást.

Az Aquaman próbál is könnyed lenni, nem lesz egy búval baszott sérült gyászhuszár, mint Superman, de ez nagyjából kimerül abban, hogy

a főhős avittosan visszaszól mindenkinek, mint nyugdíjas a Híradónak.

Az egész film pont olyan, mint az év elején bemutatott Fekete párduc, csak itt nem egy eldugott kis afrikai ország áll a technológia csúcsán, hanem egy víz alatti és Messiás-tudattal megáldott protagonista, aki ebben az esetben is a gyerekkorában őt és népét ért sérelmekért ragad fegyvert. Ez a történet lássuk be, annyira kevés, hogy még bruttósítani sem érdemes, ehhez képest 143 percig tart, amelyben

  • a szereplők indokolatlanul sokszor átöltöznek;
  • megjelenik egy kongázó polip;
  • a kritikus pillanatban furulyázni kezd az egyik karakter;
  • Aquaman megidéz egy rákpolipot.

További érzékletes szóvirágokat kritikánkban írtunk, emitt.

Legénybúcsú Bt.

A film, amelynek eredeti címe Budapest. Viszont a Legénybúcsú Bt.-nek annyi köze van a magyar fővároshoz, mint Mackó sajtnak a brummogáshoz. Mert ugyan a film Magyarországon játszódik, de a francia Másnaposok leginkább csak abban jeleskedik, hogy az összes európai klisét megjeleníti, azt pedig talán nézzük is el, hogy a két főszereplő azért kezd el Magyarországra legénybúcsúkat szervezni, mert nem engedték be őket egy párizsi szórakozóhelyre.

Ha történetesen a magyar helyszín miatt nem kerül hazai forgalmazásba, tökéletesen radar alatt maradt volna, de így legalább okkal rákerülhetett a listánkra.

Sötét elmék

Az ifjúsági disztópiák igen elterjedtek az elmúlt évtizedben, de Az éhezők viadalán kívül nem igazán van olyan franchise, amely tartósan népszerű tudott volna maradni. Idén a Sötét elmék próbálkozott áttörni a falat, a végeredmény viszont egy A beavatott-szériánál is cikibb produktum.

A színek szerint internáló táborokba szétválasztott mutánsgyerekek kalandjai túlcsordulnak tininyállal, és a végeredmény egy egészen stílustalan, giccses melodráma, ami még véletlenül sem tartalmaz vagányságot, dögösséget vagy bármit, ami inspirálhatja azt a korosztályt, amelyiket meg szeretné szólítani.

Solo – Egy Star Wars történet

A Solo szinte minden szempontból a Star Wars-mozik legszerencsétlenebbikének mondható: a készülését egy rendezőváltás szakította meg, a legjobb filmzene kategóriában lemaradt az Oscarról egy későn benyújtott nevezés miatt, és nem tudni, hogy volt-e egyáltalán szükség a megszületésére.

Lelketlen utaláshalom lett a Han Solo-film

Korrekt film a Solo, de hiába az ikonográfia tisztes megidézése, a Star Wars-bizsergés nem járja át az embert. Spoilermentes kritika. A Solo: Egy Star Wars-történet nem is lett olyan vészes film, ahhoz képest, hogy a promócunamit is elsöpörték a hírek arról, milyen sok probléma volt a forgatás körül.

A mozi feladata az lett volna, hogy az eredeti trilógiában elhangzott visszautalgatásokat bemutassa, és igaz, hogy ezt megtette, mégsem érezhető, hogy többet tudnánk az űrcsempész múltjáról. Az újonnan megismert szereplők nem igazán működnek, a legjobb pillanatokat pedig egyértelműen a már ismert karakterek hozzák, mint Chewie, Lando és SPOILER! Darth Maul váratlan feltűnése. A film nem okoz katarzist, de az sem mondható, hogy a megvalósítás rossz lenne, egyszerűen csak maga a megvalósulása felesleges. Kritikánk emitt olvasható.

Taxi 5.

A korábbi Taxi-filmek a maga nemükben egyáltalán nem voltak rosszak, ez azonban egyértelműen Samy Naceri laza és magabiztos Danieljének, valamint Frédéric Diefenthal csetlő-botló Émilienjének volt köszönhető. Az ötödik rész viszont ezen karakterek nélkül egyszerűen nem működik, még hogyha erőltetett rokonsági kapcsolatokat is akarnak beleszuszakolni.

A Taxi 5-ből autós Amerikai pite 8 lett

Nincsenek ugyan kanos tinik, de eredeti főszereplők sem, van helyette viszont nézhetetlen sztori hányós-szaros jelenetekkel. Nyami. Spoilermentes kritika. A megnézése közben világosodtam meg, hogy Marseille valójában a magyar filmek suttyóhumorral sújtott vidékének francia leképezése, hiszen mindkét helyen furcsa, nyomi, egyszerű vagy együgyű, semmirekellő szereplők tűnnek fel, akik végül is jóhiszeműek.

A marseillei rendőrség most egy olasz maffiacsoportnak ered a nyomába, Daniele unokatestvérének és egy új sofőrnek a segítségével, de az akciójelenetek okésága mellett semmi értékelhető nincs a moziban. Gibert felügyelő comic-relief karakterén kívül az egész film tulajdonképpen a semmiben lóg, ugyanis az előzményekre nem igazán épít, és ahhoz, hogy egymaga alapozza meg a folytatásokat, borzasztóan kevés. Kritikánk a filmről emitt.

Felhőkarcoló

Nos, az idei évben több Dwayne “The Rock” Johnson filmet is láthattunk, de egyik sem volt nézhetetlen, egy kivételével. Ez pedig a Felhőkarcoló. Ezzel a filmmel a rendező, Rawson Marshall Thurber (Központi hírszerzés) bármennyire is akarja drágán adni a főszereplő életét, sajnos bebizonyítja: nem ért a komoly akciófilm zsáneréhez, viszont az elképzelése már majdnem súrolja a Halálos iramban-sorozat szürrealitását.

A Szikla sem tud szarból Felhőkarcolót építeni

A felhőkarcoló egy szellemileg sérült, alacsony vérnyomású Die Hard, az általában szerethető ex-pankrátorunk Dwayne “The Rock” Johnson „Sose volt Bruce Willis” – alakításával. Dwayne „The Rock” Johnson az akciófilmek Adam Sandlere, még a filmekben feltűnő karaktertípusaik is megegyeznek.

A Felhőkarcoló cselekményébe beletekert konfliktus megoldókulcsa kettő néplegendában rejlik:

  • Az egyik, hogy ha valami nem működik, az esetek többségében egy ki- és bekapcsolás, azaz egy újraindítás megoldja a problémát.
  • A másik pedig az, hogy ragasztószalaggal bármit meg lehet oldani.

Ezt annyira triviálisként kezeli a történet, hogy a két dologgal tényleg megoldódnak a gondok.

A Szikla sem tud szarból Felhőkarcolót építeni

A Szikla sem tud szarból Felhőkarcolót építeni A felhőkarcoló egy szellemileg sérült, alacsony vérnyomású Die Hard, az általában szerethető ex-pankrátorunk Dwayne “The Rock” Johnson „Sose volt Bruce Willis” – alakításával. Dwayne „The Rock” Johnson az akciófilmek Adam Sandlere, még a filmekben feltűnő karaktertípusaik is megegyeznek.

Így a film teljesen kimeríti az igénytelen akciófilmek „mindenből bármit” koncepcióját. Ez alatt azt értjük, ha a rendező úgy gondolja, jól fest majd a vásznon, legyen bármekkora baromság is, beleteszi. Mindemellett a film összes akciójelenetével telibeszarja a valóság, a fizika, de még a logika minden egyes négyzetméterét.

A Felhőkarcoló nem vicces, nem érdekes, nem izgalmas, színészi játéktól mentes, lélektelen akciófilm, amit egyáltalán nem tesz különlegessé az, hogy a robbanás most véletlenül egy hatalmas toronyban kulminál, nem pedig egy elhagyott gyárépületben. Ez igazából egy indokolatlan létezésű film, amire csak akkor volt érdemes pénzt költeni, ha feltett szándékunk úgy nézni valamit, hogy nem akarunk semmilyen módon gondolkodni közben. Kritikánk itt olvasható.

The Cloverfield Paradox

A titokzatos Cloverfield-univerzum következő netflixes (és kicsit paramountos) puzzledarabkája, ami nem kapott hype-ot, hanem az első előzetessel úgy ahogy van, elérhetővé vált a népszerű streaming csatornán. A J.J. Abrahams producerálásával készült sci-fi arról mesél, miként szabadultak a Földre azok a hatalmas szörnyek, amelyeket az első, dokumentarista stílusban készült Cloverfield és a kamarathriller Cloverfield Lane-ben láthattunk.

A film megnézése után természetesen rögtön leesett, miért nem kapott irgalmatlan marketinget a film: szerették volna, ha mindenkit meglepetésként ér az, hogy mennyire ócska, minden kreativitást nélkülöző toplász-horrort gányolt össze Julius Onah rendező. Az űrhajón részecskegyorsítóval, dimenzióhártyán lyukat ütő kaland egyébként egy érdekes koncepció is lehetett volna, szépen, óvatosan, de legfőképpen intelligensen leleplezve a Cloverfield-rejtélyt, de nem így történt. Űrhajót, furcsa alternatív valósághelycseréket és rém elcsépelt horrort kapunk, amin már csak az nem ásít, aki alszik.

Mute

Íme egy újabb netflixes csoda, a Mute. Egy igazi lelketlen nejlon-noir, egy cyber-punk sci-fi, ami inkább tűnik a Szárnyas fejvadász-család belterjességben született, nevelőintézetben felnőtt, lecsúszott, alkoholista unokatestvérének, aki kölcsönkérni jött látogatóba. Itt van ez a szépreményű Duncan Jones, aki a Holdért kapott BAFTA-díjjal a hóna alatt fogja magát, és elkészítette ezt a felületes neonfürdőt, a Mute-ot.

A történet egy néma amish fiatalemberről szól, aki eltűnt prostituált kedvesét keresve felforgatja egy német város kuplerájait, emellett egy amerikai disszidőr szanitéc (Paul Rudd kurvapecér bajusszal) próbálja saját magát és a lányát hazajuttatni Amerikába. A legnagyobb probléma a filmmel, hogy véletlenszerű, jól hangzó dolgokat rak össze valódi koncepció nélkül egy neo-noir kontextusban. A főszereplő amish vallása csupán egy póz, valami erőltetett karakterfűszer, de semmi funkciója nincs a filmben. Pedig aztán egy technológiát megtagadó vallás a jövő technológiailag teljesen determinált Németországában még akár érdekes is lehetett volna, de nem lett. Érdektelen világ, hatásvadász megbotránkoztatás, ennyi. A Mute nem akar mondani semmit, a Mute egyáltalán nem ösztönzi a nézőt arra, hogy befejezze a filmet, a Mute csak az idődet kéri, de nem ad cserébe semmit.

Ráadás: Az év horrorfilm-termésének legalább 70%-a

Amikor elkezdtük összeállítani a listát, tudtuk, hogy helyet kell adnunk egy mozikban bemutatott horrorfilmnek is, mert volt pár szörnyű élményünk. Viszont, amikor el kellett döntenünk, mégis melyiket installáljuk fel a listára, bajban voltunk. Az apáca, Slender Man, az Insidious: Az utolsó kulcs, esetleg más? Nem tudtuk eldönteni, aztán rájöttünk: tulajdonképpen a horrorfilmipar által kiállított termékek zöme nézhetetlen ramaty. Agyonhasznált horrorelemekkel teletűzdelt filmművészeti zsákutcák.

Már nem akarnak feszültséget kelteni, nem akarnak semmilyen pszichológiai vagy emocionális nyomást gyakorolni ránk. Hanghatások és ijesztgetések, amiket a párunktól, de még a nagyinktól is megkaphatunk, ha rá tudjuk őket venni arra, hogy álljanak az ajtó vagy a függöny mögé, majd ordítva ugorjanak elő mögüle, amikor nem figyelünk. Mintha nem létezne már a területen, a zsánerben kreativitás. Konzervek ezek, amiket sokan azért fogyasztanak, mert jó vicc megijedni.