Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Ezek voltak 2018 legszexibb filmjei

Ezek voltak 2018 legszexibb filmjei

Ez a cikk olyan, mint egy nyugdíjas klub rendes évi összejövetele, ahol csak beszélnek a szexről. Tudjuk, hogy úgy is csekkolod a Pornhubon a vonatkozó jeleneteket.

A szabadság ötven árnyalata

Ez a film kicsit kakukktojás, ugyanis hiába szerepel a listán, művészet volt úgy leforgatni az intim jeleneteit, hogy azok kicsit se legyenek szexik, pedig van itt zuhany alatti és utáni szexjelenet, egymás testéről fagyi nyaldosás, meg némi lájtos bdsm. Kínában egyébként a cenzorok nem engedik a nudizást, ezért ott egy 20 perccel kurtább verziót vetítettek a pőre jelenetektől megszabadítva. Képzelhetik, milyen izgi lehetett.

A rabbi meg a lánya

Apja halálát követően Ronit hosszú idő után visszatér gyerekkora helyszínére, egy londoni ortodox zsidó közösségbe, ahol felnőttként újra szembe kell néznie az általa már egyszer megtagadott szokásokkal, törvényekkel és saját szexualitásával. A film Rachel McAdams és Rachel Weisz összegabalyodott jeleneteitől izzik.

Cameron Post rossz nevelése

Ebben a filmben is fontos szerepet kap két lány szerelme, ráadásul egy olyan táborban, ahová a vallásos szülők azért viszik gyermeküket, mert úgy sejtik róla, homoszexuális. Egy ilyen összezárt helyen NYILVÁN összebújik két szereplő, méghozzá Chloë Grace Moretz és Quinn Shephard karaktere. Ez a film nyerte a Sundance zsűrijének nagydíját.

Vörös veréb

A Fappening legsúlyosabb áldozata, Jennifer Lawrence a kémfeladataikat szexualitással megoldó orosz ügynökökről szóló – részben hazánkban forgatott – Vörös verébben vált meg először ruháitól a filmvásznon. A kémképzőben többször is vetkőzik, de nemcsak ő, hanem például Miller Dávid is tetőtől talpig pucér.

Kaliforniai rémálom

Ennek a nagyon fura filmnek, ami az amcsik Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanja is lehetne, a főszereplője a balfék Sam (Andrew Garfield), aki durván szexuális tárgyként kezeli a nőket. Az egyik legbizarrabb jelenetben egy Kurt Cobain poszter előtt, a híradót nézve teszi magáévá Riki Lindhome-ot.

A tanítónő

Lisa Spinelli a negyvenes éveiben járó óvónő Staten Island-en. Sok türelmet, energiát és szeretetet fektet a munkájába, de egyre inkább úgy érzi, hogy nem kap belőle vissza semmit. Egyetlen helyen tud igazán feltöltődni, egy amatőr versíró körben. Egyik nap véletlenül meghallja egyik tanítványa, az ötéves Jimmy Rose versét, ami teljesen ámulatba ejti, és ettől kezdve egyre inkább meg van róla győződve, hogy a kisfiú egy igazi zseni. A film tehát a tehetségről és annak áhításáról szól egyszerre, s bár semmi sem indokolná, Maggie Gyllenhaal viszonylag sokat meztelenkedik.

Rosy

Ebben a pszichoszexuális noirban megint az a Stacy Martin pucérkodik sokat, aki Lars von Trier A nimfomániásában is többet volt meztelenül, mint ruhában. Bár gusztusos látvány, jó lenne, ha tehetségét végre olyan filmben is megmutatná, ahol történetesen nem kell vetkőznie. A Rosy-ban egy fogvatartott színésznőt alakít, akit egy férfi azért rabol el, hogy beleszeressen.