Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

“Elmenekültem a fiammal, mert a férjem fel akarta gyújtani a házunkat, így lettem hajléktalan”

“Elmenekültem a fiammal, mert a férjem fel akarta gyújtani a házunkat, így lettem hajléktalan”

Az év terjesztőjének választották kollégái Csurika Máriát, a Fedél Nélkül munkatársát. Az albérletben élő, de hajléktalan, telefonfüggő nő karácsonya utazással telik. Az ágynyi nagyságú szobája kicsi, de legalább van ablaka. Interjú. 

Hogy lett önből az év terjesztője a Fedél Nélkülnél?
A díjat a kollégák szavazzák meg, tehát itt nem az számított, ki hány példányt ad el. Aki a legtöbbet értékesíti, az kapja az év dolgozója címet, ez most Arszenievits Szilárdé lett, több mint 13 ezer példányszámmal. Idén már nem voltam túl sokat az utcán, heti két napot a szerkesztőségben ülök a Menhely Alapítvány épületében. Én adom ki az újságot a többieknek, és dokumentálok. A díj inkább a bizalom jele, sorstárs segítőnek vallom magam. Gyakran kérnek tőlem a többiek kisebb-nagyobb szívességeket: zoknit, szatyrot, táskát. Tárgyakat, amik a terjesztéshez kellenek. Mások a terjesztői engedély és a segély kapcsán vagy éppen annál a kérelemnél kérik a közreműködésemet, amivel szenet lehet igényelni. Épp egy ismerősömet várom, kitöltjük a terjesztői engedélyét, a napokban megy egy rendezvényre, ahol szüksége lesz rá. Így talán nem kötnek bele olyan könnyen.

Mindenki Csurikának szólítja Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Nekem és az egyik közvetlen kollégámnak a hajléktalanok gyakran előbb elmondják a gondjaikat, mint a szociális munkásoknak.

Mióta dolgozik a lapnál?
Több mint húsz éve. Úgy kezdődött, hogy egy anyaotthonban éltünk az akkor hat és fél éves fiammal. Az épület mellett összetalálkoztam egy terjesztővel, aki a kezembe adott néhány újságot, nem kért érte pénzt, csak azt, hogy néha mossam ki az ő ruháit is. Olyan jól ment, hogy három nap után hivatalos engedélyt kértem, azóta vagyok az újságnál. 29-es a terjesztői számom, ebből is látszik, milyen régóta dolgozom itt, ugyanis csaknem 2500 jelölést adtunk már ki. Azért ilyen sokat, mert ha valaki meghal, nem vonjuk vissza a számát, és akkor sem, ha valakiről nem hallunk többet.

Jutalompulcsi Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Jelenleg 100-150 állandó terjesztővel dolgozunk.

Milyen kritériumnak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki terjesztő lehessen?
Azokat hívjuk állandóknak, akik hetente legalább egyszer bejönnek újságért a szerkesztőségbe. A kritérium velük szemben, hogy három havonta meg kell lennie a 200 eladott lapnak. Egy terjesztőnek minimum tíz lapot kell vásárolnia egyszerre, ennek az ára összesen 450 forint. Hogy mennyit keres vele, az már rajta és a vevőkön múlik, ugyanis mindenki tetszőleges összeget ad érte. Sokan találnak egyébként munkát, náluk a Fedél Nélkül árusítása egyfajta mellékállás marad. Gyakran fordul elő, hogy egy vevő egyik nap 200 forintot ad, majd elviszi a lapot. Ha másnap is arra jár, ad egy 100-ast, de már nem kéri az újságot. Volt egy vevőm, aki minden nap adott egy 100-ast, és minden alkalommal elvitte az újságot, évekig vásárolt tőlem. Azóta sem tudom, mire kellett neki ennyi papír, lehet, hogy gyújtósnak használta.
Ír is az újságba?
Verset, tudósítást, riportot, élettörténetet. Mivel a Város Mindenkié csoport tagja is vagyok, sok eseményre járok velük, tüntetésre, kilakoltatásra, ezekről is rendszeresen beszámolok. Jó érzés, hogy egy 7000-7200-as példányszámú újságban ott a nevem.

Várjuk Röhrig Géza könyvének újranyomását, az eddigi 5000 példányt hamar eladtuk, január 8-án érkezik a következő adag.

A terjesztőknek meg kell venniük a könyvet, mielőtt eladjuk, a különbözetből így egy kis mellékeshez jutunk. Az első Népszabadság, ami a lap bezárása után nálunk jelent meg, hatalmas siker volt, több mint 30 ezres példányszámban ment el. A második és az idei számuk nem volt ekkora siker.

Csurika már nincs sokat az utcán Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Mit csinál, amikor nem a Fedél Nélkülnek dolgozik?
A hobbim a telefonszerelés. Hirdetést adok fel a lapban, hogy alkatrészeket keresek, ezeket legtöbbször ingyen el is hozzák nekem. Megszerelem a készülékeket, és hajléktalan embereknek adom. Az egész a kedves telefonommal, egy kinyitható készülékkel kezdődött. Azonban tönkrement, így kukáztam magamnak az Ecseri úti piacon egy másikat. Néhány alkatrésze még működött. Szétszedtem, a kettőből csináltam egyet, innentől pedig elkezdtem ezzel foglalkozni. Az érintőképernyős készülékek bonyolultabbak, azokat nem vállalom, de a régieket megcsinálom. Hangszórót, kijelzőt, rezgőmotort pillanatok alatt cserélek. 80-90 százalékban megjavítom az elázottakat is. Nem iszom alkoholt, nem dohányzom, nem kávézom, én telefonfüggő vagyok, folyamatosan megy rajta a játék.

Korlátlan internetem van.

Ezen kívül a Menhely Alapítvány Első Kézből a Hajléktalanságról című rendezvényét szervezzük, ahol a gyerekeket hozzám hasonló sorsú emberek történeteivel ismertetjük meg. Van egy szituációs játékunk, amiben a diákok a hajléktalanok. A feladatuk, hogy be kell jutniuk egy fedett helyre, hogy ott tölthessék az éjszakát, ha nem sikerül nekik, akkor az utcán kell aludniuk.
Ezek a gyerekek és általában az utca embere érdeklődnek az október óta érvényben lévő rendelet iránt, ami elzárással bünteti az életvitelszerűen közterületen élőket?
Talán valamivel jobban odafigyelnek a járókelők, de drámai fordulat nem történt. Sok tanuló kérdezi, hogy mi ez az egész, és mit tudnak tenni a hajléktalanok. El szoktam mondani, hogy a város peremére húzódnak, vagy eltűnnek. Egyébként szerencsére a bírók sem veszik igazán komolyan ezt a rendeletet, ami nem is csoda, hiszen összesen kilenc pontban alkotmányellenes. Ezt az Utcajogász szervezet és a Társaság a Szabadságjogokért szedte össze, pontosan leírták, hogy mik a problémák vele. Nem értem, miért mondják azt a döntéshozók, hogy minden hajléktalannak jut hely, amikor ez nem igaz.

Összesen 35 ezren vannak az országban, férőhelyből azonban csak 11 ezer áll rendelkezésre.

Léteznek olyan falvak, ahol nincs is szálló, semmilyen segítségeket nem kapnak a fedél nélküliek. Nagy baj, hogy korábban csak férfiakkal számoltak ezeken a helyeken, körülbelül 90-10 százalékos volt az arány az ő javukra a nőkkel szemben. Ma már 30-70 százalék lehet ez az arány, viszont a szállók ehhez nem alkalmazkodtak.
Annyira nincs hely, hogy amikor néhány éve leesett az a nagy hó, és sokáig megmaradt, még a nappali melegedőinkben is terítettünk le fekvőhelyeket a hajléktalanoknak, nem akartuk, hogy megfagyjanak. Fontos tudni, hogy az éhhalál kevés utcán élővel végez. Abba viszont többen belehaltak már, hogy túl sok főtt ételt kaptak.

Tavaly valakinek egy nap alatt hét alkalommal hoztak enni meleget a járókelők, a szervezete ezt nem bírta, és belehalt.

Hogy telnek önnél az ünnepek?
A régi barátnőmmel csaknem 30 éve együtt lapátoltuk a szenet Dunaújvárosban egy üzemben, hozzá érkezem először. A fiamat is meglátogatom, ő vidéken szakács, és a testvéremhez is elmegyek. Az ország különböző pontjain laknak, így aztán sokat kell utaznom, azt viszont nagyon szeretek.

Csurika még mindig hajléktalan Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Ön hajléktalan?
Hiába lakom hosszú évek óta albérletben, még most is hajléktalannak sorolnak be, mert a lakcímem egy szállóra szól. Azért hagytam ott a férjemet annak idején, mert ránk akarta gyújtani a házunkat, menekülnünk kellett, ezután lettem hajléktalan. Egy ilyen körülmények közül érkező embernek albérletet is nagyon nehéz találnia, nem hogy olyat, ahova be is jelentik.

A fiammal is laktam az utcán, sokszor bujkáltam vele az állam elöl, hogy ne vegyék el tőlem.

Laktunk híd alatt, pincében, anyaotthonban, mindenhol, amit el tud képzelni. Azért bujkáltam, mert 18 év alatt egyetlen gyermek sem kerülhet be a hajléktalan ellátórendszerbe, még fürdeni sem mehet be az arra kijelölt helyekre. Ha megtudják, kiemelik a családból és intézetbe kerül.
Milyen albérletekben fordultak meg?
Előfordult, hogy a tulajdonos molesztálni akart, de nem engedtem neki, így másnap kirúgott. Megesett, hogy eladták a a fejünk felől a lakást. Így hosszabb-rövidebb ideig rendszeresen laktunk az utcán, már akkor is, amikor jobb körülményeket teremtettem magunknak. Előfordult, hogy akkora szobában laktunk, amiben egy ágy, egy asztal és egy szék fért el. A fürdőt, a vécét az udvarra építették, és nem kapcsolhattam fel a fűtést 12 fok fölé. Be kellett hordanom mosni a ruháimat a Menhely Alapítványhoz.

A lakást egy fészerből alakították ki, egerek másztak a fejünk fölött a plafonon.

A fiam közben felnőtt, ő már elköltözött Budapestről. Kétszobás lakást bérel a barátnőjével, jó áron laknak, a fővárosban nem tudnák megfizetni. Én beköltöztem egy másik terjesztőhöz, hárman lakunk egy másfél szobás lakásban. A szobám három méter hosszú és másfél méter széles. De legalább van ablaka.