Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Nettó 216 ezer forintot keresett az átlagmagyar

Nettó 216 ezer forintot keresett az átlagmagyar

Az idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A KSH adatai szerint az idén októberben a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – közölte a KSH.

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 327 100 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 337 600 forint volt.

Októberben nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 100 forintra becsülhető – közölték. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az idén az első tíz hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 324 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 100 forint volt. Január-októberben a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 597 200 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 209 900 forint. (MTI)