Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Egy év felfüggesztetett kapott az egyik Kossuth téri tüntető

Egy év felfüggesztetett kapott az egyik Kossuth téri tüntető

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth Lajos téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a hivatal.

A rabszolgatörvény néven elhíresült törvénymódosítás miatt létrejött tüntetéssorozat vasárnapi napján, azaz 2018. december 16-án kora este a terhelt ittas állapotban vett részt a Kossuth téren tartott demonstráción.

A kivezényelt rendőröknek feltűnt zavart és agresszív magatartása, ezért intézkedés alá kívánták vonni.

A terhelt az együttműködést megtagadta, a rendőröket obszcén szavakkal sértegette, majd a Bajcsy-Zsilinszky út felé megpróbálta elhagyni a teret. A rendőrök követték, majd amikor körbevették, a terhelt jobb kezével a jobb oldalán álló rendőr felé ütött, míg bal karjával megütötte, majd átkarolta és lefelé kezdte nyomni a bal oldalán álló rendőr fejét, majd nyakát. A rendőrök elleni támadásnak azok határozott fellépése vetett véget, melynek eredményeként a támadó kezeit hátrabilincselték, majd előállították.

A bíróság elé állításkor a terhelt beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Így a bíróság nem vizsgálta a bűncselekményt és annak körülményeit, csak a büntetésről döntött.

Perbeszédében az ügyész súlyosító körülményként jelölte meg, hogy a terhelt többszörösen büntetett előéletű, önhibájából volt ittas, valamint azt, hogy kirívóan agresszíven viselkedett. Enyhítő körülményként beismerő vallomását említette, amellyel az eljárás gyors lefolytatását támogatta.

Beszéde végén felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a bűnügyi költségek megtérítésére tett indítványt.

 

A védelem enyhítő körülményként említette, hogy a terhelt egy felfokozott hangulatú demonstráción vett részt, így igen izgatott volt. Szerette volna elhagyni a helyszínt és eleinte nem tudta felmérni, hogy rendőri intézkedés alatt áll. Letartóztatását követően mindig együttműködő volt és megbánást tanúsított, így a védő – perbeszéde végén – a legenyhébb büntetés kiszabását kérte.

A bíróság a vádlottat egy év börtön fokozatú szabadságvesztés büntetésre ítélte, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette, emellett kötelezte a bűnügyi költségek megtérítésére. Indokolásában kifejtette, hogy a bíróságnak mindig mérlegelnie kell az adott cselekmény és az elkövető társadalomra való veszélyességét, az ítéletnek igazodnia kell a cselekmény tárgyi súlyához, és arányos visszatartó erővel kell rendelkeznie az elkövető és a társadalom többi tagja számára.

Az enyhe ítéletet a vádlott elsősorban annak köszönheti, hogy beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, valamint őszinte megbánást tanúsított.

A hivatalos személy elleni erőszak büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés, mivel a jogalkotó fokozottan kívánja védeni a jogszerű eljárást teljesítő hivatalos személyeket. A bíróság jelezte, hogy ha a vádlott a bíróság elé állítás során más magatartást tanúsít, a súlyosító körülményekre tekintettel letöltendő szabadságvesztés kiszabására is sor kerülhetett volna.

Borítókép: Ivándi-Szabó Balázs