Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Éveket várt Németh Szilárd, hogy leaszfaltozzák az utcáját. És sikerült?

Éveket várt Németh Szilárd, hogy leaszfaltozzák az utcáját. És sikerült?

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára 2006-ban a feleségével közösen vásárolta meg azt a csepeli kertes családi házat, ahol most is laknak. A saroktelken álló épületet két oldalról határoló egyik utca sem volt aszfaltozott, még jóval később, 2011-ben sem.

Ám végül most, idén év végére a Csepel Új Utakon program részeként megvalósulhatott az “Út, részleges járdafelújítás és csapadékelvezetés a Sügér utcában” című projekt a kerületi önkormányzat megbízásából – írta a 444.hu, és fotókat is közölt az immár aszfaltozott utcákról.

null

null

Borítókép: Németh Szilárd / Fotó: Veres Viktor