Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Az új Mary Poppins-film olyan, mintha belehánytak volna a varázsdada táskájába, és abból készítettek volna valami borzalmat

Az új Mary Poppins-film olyan, mintha belehánytak volna a varázsdada táskájába, és abból készítettek volna valami borzalmat

2018-ban rengeteg felesleges remake, reboot és folytatás készült, aminek a listáján a Mary Poppins visszatér tuti dobogós lenne. Spoilermentes kritika.

Sosem tartoztam a nagy Mary Poppins-rajongók közé, először és egyben utoljára kb. 10-12 évesen láttam, és nagyjából annyira emlékszem, hogy van egy kedvesen modoros dada, aki mesés jelenlétével megregulázza a cserfes gyerkőcöket és a begyepesedett felnőtteket, ráadásul van egy szuperfeneketlen táskája, amiből bármit elő tud húzni.

Ezzel csak az a probléma, hogy az új, 2018-as Mary Poppins visszatér olyan, mintha az alkotók is csak ennyire emlékeznének belőle. A film egyébként az a fajta folytatás, mint a Jurassic World.

Bár új szereplőkkel operál és tessék-lássék módon másolja az eredeti film vonalvezetését, az igazi újszerűséggel járó izgalom hiányzik belőle.

A ’30-as évek Londonjában játszódó történet 24 évvel az első után veszi fel a fonalat, amelyben az eredeti gyermekszereplők már felnőttek, Michael Banks ugyanúgy banki tisztségviselő, mint egykoron apja; nővére, Jane pedig szüfrazsett édesanyja nyomdokain haladva szakszervezeti aktivista. Mary Poppins Michael három gyermekéhez érkezik dadának (hogyan másképp, mint esernyőn leszállva az égből), aki ezúttal egy lámpagyújtogatóval, Jackkel énekli végig fél Londont, és segít megoldani Banksék egzisztenciális krízisét.

Jane és Michael Banks. Fotó: Fórum Hungary

Aki látta a Banks úr megmentése című tévéfilm-minőségű biopicet a Walt Disney-t alakító Tom Hanksszel és A csudálatos Mary Poppins című könyvet író Pamela „P.L.” Traversszel (Emma Thompson), tudja, hogy a Miki egeres cég vezetője évekig rimánkodott a szerzőnek, hogy menjen Amerikába a varázsdadát filmre adaptálni.

Travers rettenetesen félt attól, hogy az eredeti történetet túlságosan megváltoztatják, így ő lett a gyártás felügyelője, ezáltal viszont a film elkészítése iszonyatosan sok időt vett igénybe, ugyanis mindenbe beleszólt és lehetetlen kéréseivel szinte aláaknázta a munkát. A Mary Poppins végül elkészült, de Travers élete végéig utálta azt, amit Walt Disney művelt vele. Főleg a táncoló Pingvinek miatt. Ami miatt mégis elkészülhetett a Mary Poppins, az nem derül ki a Banks úr megmentéséből. Ez az ok pedig a pénz. Travers ugyanis rájött, hogy rengeteg zöldhasútól esik el, ha nem születik meg a film, márpedig a könyves jogdíjak nem fizettek olyan jól.

Ha ma élne, valószínűleg még többet fúrta volna a Mary Poppins visszatért, de talán akkor elkészülhetett volna egy olyan kompromisszumos folytatás, ami elfogadhatóbb, mint a mostani. Persze ebben az esetben is valószínűleg a pénz szava dominál, és Traversnek le kellett volna nyelnie a vattacukor ízű dohos egérszart,

de legalább mégiscsak ott állt volna a készítők mögött egy rondán dauerolt hajú szarrágó író, aki mindenbe beleköt.

Fotó: Fórum Hungary

A Mary Poppins visszatérnek ugyanis alig van olyan eleme, ami nem mutogatni valóan ergya. Mintha belehánytak volna a varázsdada szőnyegtáskájába és abból készítettek volna valami filmre emlékeztető borzalmat. Ugyan az igyekezet díjazandó, hogy a film meg akarja idézni az elődöt, de a modoros ’60-as évekbeli musicalek mellett már rég elszállt az idő, és cukiskodó animációk, meg ötpercenként megjelenő dalbetétek ide vagy oda, kétlem, hogy lekötné a célközönségét: a mai 6-14 éveseket. Pláne nem 130 percen keresztül.

Bár Emily Blunt csodás színésznő, már rég kiderült, hogy a pozitív karakterek nem állnak jól neki, az árnyalt, sérült szerepek megformálásában igazán erős, így az a sok modoros manír, ami Julie Andrews sajátja az 1964-es Mary Poppinsként, esetében leesik a vászonról.

Ráadásul a zenei betétek nem építik igazán a történetet, bár lehet, hogy ez elsősorban a magyar fordítás sara. A legtöbb szövegnek se füle, se farka, olyan mintha a Google-fordító készítette volna, majd egy gimnazista kínrímekkel kiegészítette. Van egy rajzolt animációs jelenet (mint az eredetiben a pingvines), amelyben egy nagyjából ötperces dal utolsó soránál derül csak ki, hogy azt szeretné közölni: olvasni jó dolog. Bár még csak nem is ez a film mélypontja, hanem az, amikor a Jacket alakító Li-Manuel Miranda elkezd rappelni,

a magyar szinkron pedig ezt annyira tudja visszaadni, mint egy döglött hintaló az epsoni derbi hangulatát.

Fotó: Fórum Hungary

A szinkron amúgy is kriminális, a nyitójelenetben gyakorlatilag nem sikerül a színész szájára illeszteni a magyar éneket, ami egyébként mindig kardinális jelentőségű, bár ilyenkor van az a köztes megoldás, hogy a dalos részeket feliratozzák. Persze ez nyilván kizárná a hatéveseket a műélvezetből, akik feltételezhetően azért is komoly targetált korosztály, mert talán csak nekik újdonság egy olyan filmbéli tét, ahol azon áll vagy bukik valami, hogy azt éjfélig kell megcsinálni.

Nem elég, hogy nem friss ötlet, de olyan kevés benne az izgalom, mint az ukrán határon a legális cigaretta.

A film legirritálóbb pillanata egyértelműen Meryl Streep jelenléte, Mary Poppins Topsy nevű kuzinját alakítja. Aki meglepetésként élné meg, mit is csinál a filmben, annak legyen elég annyi, hogy mindössze egy jelenetben szerepel, nagyon furcsa fazon, szintén varázsereje van, porcelán-edényeket javít (!) és szó szerint a feje tetejére állítja a saját világát. Viszont Streep annyira kínos, hogy vagy Oscarra jelölik a legjobb mellékszereplő kategóriában vagy saját Mary Poppins-spinoffot kap.

Nyilván mind a kettő maga lenne a nonszensz, de végül is a Vadregény boszorkányaként előbbi már teljesült, és tényleg volt róla szó, hogy önálló filmet kapjon a Grimm-mesék e sajátos, modernizált keverékének főgonosza.

Fotó: Fórum Hungary

A film legnagyobb hibája azonban csak minden kritika legbanálisabb megállapításával húzható alá: a Mary Poppins visszatér lelketlen és hangulattalan gyászkupac. Csak mímeli és erőlteti az 1964-es eredetit. Béna színészi játék (pedig Meryl Streep mellé még egy Oscar-díjas színészt, Colin Firth-t is berántották); buta, sokszor látott fordulatok; terebélyes elbeszélés; igényes, de unalmas képi világ; nézni is fárasztó táncikálás és nem túl emlékezetes dalok jellemzik.

Az élőszereplősített Micimackó-film legalább érzékenyen és elemelten nyúlt hozzá az alapanyaghoz, a Mary Poppins esetében viszont olyan nagy volt a tisztelet, hogy szobrot akartak neki emelni. Kár, hogy madárijesztő lett belőle.

Jó lenne, ha gyorsan túl lennénk a Disney remake-lázán, és a Miki egeres cég elkezdene új klasszikusokat gyártani, a régiek pókhálótalanítása helyett. Az a szomorú, hogy ez nem fog túl hamar megtörténni, ugyanis 17 (!) új feldolgozás vár az elkészítésre/bemutatásra. 2019-ben például érkezik az Aladdin, Az Oroszlánkirály és a Dumbó élőszereplősített változata is.

A Mary Poppins olyan, mint a vegán szalonna. Távolról hasonlít az igazira, de amikor beleharapsz, csak olajos zselatint érzel. Ráadásul semmi értelme.

Mary Poppins visszatér /Mary Poppins Returns/ amerikai családi film, fantasy, musical, 130 perc, 2018. Értékelés: 3/10.

Bemutató: december 20.