Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A köztévé székházában ragadtak a képviselők, folytatódnak a tüntetések

A köztévé székházában ragadtak a képviselők, folytatódnak a tüntetések

Szerda, csütörtök és péntek éjszaka több ezres tömegtüntetés volt a Parlament előtt a botrányos körülmények között és az ellenzék szerint jogilag is vitatható módon megszavazott rabszolgatörvény elleni tiltakozásul. Vasárnap – immár negyedik napja – délután három órára a Hősök terére “Boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!címmel hirdették meg az újabb demonstrációt. A menet a Hősök teréről indult az Alkotmány utcába, majd onnan a Kunigunda útjára vonult.

Zoom.hu élőben közvetített a helyszínről:

“A végsőkig kitartunk!”

A politikusok éjjel fél egykor ismét kimentek a székház előtt maradt tüntetőkhöz, és közölték, hogy a végsőkig kitartanak, reggelig maradnak, és megvárják, hogy bekerül-e a köztévé reggeli adásába a Hadházy tolmácsolásában felvett felvételt. Amennyiben nem, bemennek a reggeli adásba. “Nem ma vagyunk itt utoljára, ha nem hagyják, hogy elmondhassuk a követeléseinket, itt újra itt leszünk, itt leszünk holnap is, holnapután is” – mondta Varju László.

“A végsőkig veletek vagyunk, nem fogunk cserben hagyni titeket. Itt most nem pártok vannak, hanem az egész egységes ellenzék értetek” – tette hozzá Szabó Tímea.

Hadházy felolvashatta a petíciójukat, de ezzel nincs vége

Felvették egy kamerával, de a képviselők azt mondták, megvárják, amíg a felvétel adásba kerül. Arra a kérdésre, hogy ez mikor fog megtörténni, nem tudtak válaszolni. Azt sem voltak hajlandóak elárulni Szél Bernadettéknek, ki az ügyeletes felelős szerkesztő és mikor tudnak vele beszélni vele.

Hétfőn újabb tüntetés jön

“Mindenki hozzon még egy embert!”

Stummer után párttársa, Bana Tibor beszélt a demonstrálókhoz, azt kérte, aki kitart, az maradjon, aki úgy dönt, hogy hazamegy, az hozzon akár reggelre még egy, még tíz embert. Maradnak, amíg el nem érik a céljukat, vagyis amíg nem tudják beolvastatni a követeléseiket és “el nem söprik ezt a rendszert”. Akár a reggeli adásig.

Közben a tüntetőknek zsíros kenyeret és forró teát osztottak, az emberek nagy része azonban lassan hazaindult.

Benyomta a tűzjelzőt

Stummer János jobbikos képviselő kijött a tüntetőkhöz, és azt közölte, hogy benyomta a köztévé stúdiójában a tűzjelzőt, ezzel megzavarva a köztévé munkáját, az élő adást is megszakítva.

A tömeg országos sztrájkot követelt, és azt skandálta: minden nap tüntetni fog.

Fotó: Csóti Rebeka

Rendőrség: erőszakos támadás érte a rendőröket

“A Budapest III., Kunigunda utcában összegyűltek közül többen petárdákkal, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták meg a biztosításban részt vevő rendőröket, majd a rendőrsorfalra nyomták az elöl állókat, akik közül néhányan a földre kerültek, rosszul lettek. A rendőröket ért erőszakos támadás, illetve a demonstráció első soraiban tartózkodók testi épségének védelme érdekében a rendőrök többszöri felszólítást követően könnygázt alkalmaztak. A rendőrök a sérülteket a sorfal mögé kísérték, intézkednek egészségügyi ellátásukra” – írják a police.hu-n.

Fotó: Veres Viktor

Kijöttek az ellenzéki képviselők

Erőszakmentes kiállást szeretnének a tüntetőktől, addig maradnak, amíg a petíciót be nem olvassák, terveik szerint a reggeli adásig. A képviselőkhöz azóta csatlakozott a párbeszédes Szabó Tímea, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a liberálisoktól Bősz Anett, a Jobbiktól Kepli Lajos, Pintér Tamás, Bana Tibor és a DK-s Varju László. A tüntetőktől azt kérték, maradjanak békések, ne dobálják a rendőröket, emellett minden ellenzéki képviselőt vártak a székházhoz.

Vadai Ágnes azt mondta, addig nem tudnak visszatérni, amíg a tömeg nem nyugszik le. Hadházy Ákos hangsúlyozta, hogy békés legyen a tüntetés, de nagyon kitartó. “Bementünk a hatalom halálcsillagába, és addig nem megyünk haza, amíg azt a petíciót élő adásban be nem olvastatjuk” – zárta Szél Bernadett.

Szél Bernadett Fotó: Veres Viktor

Páran megindultak a rendőrsorfal felé

Elkezdődött a lökdösődés az első sorokban, a tömeg a rendőröket dobálta, be akartak jutni a székházba. Érkezett a könnygáz, a rendőrség hangosbemondón is bemondott valamit. A tülekedésben egy lány megsérült, hozzá mentőt kellett hívni az RTL információi szerint. Közben a képviselők telefonon próbálták elérni Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját, de nem vette fel a telefont.

Fotó: Veres Viktor

Az étkezőben tanácskoznak

A biztonsági őrök nem engedték be a képviselőket arra a részre, ahol az MTV stúdiója, szerkesztősége van. Hivatalosan azért nem mehettek tovább, mert az “megzavarná a rendeltetésszerű működést”. Ráadásul a köztévé biztonsági főnöke szerint a képviselők megsértették a ház szabályzatát azzal, hogy üzemi területre akartak belépni – ez állítólag 10 év börtönbüntetést is maga után vonhat -, a képviselők viszont nem voltak hajlandóak kivonulni, leültek az étkezőbe tanácskozni.

Közben kint ismét lökdösődés alakult ki a rendőrök és a tüntetők közöttt.

Mindeközben a köztévén

Patthelyzet

Nem kívánnak egyeztetni a képviselőkkel a közmédia szerkesztői – közölte a politikusokkal egy “biztonsági főnök”. Hadházyék szerint viszont az országgyűlési törvény alapján joguk van a tájékoztatáshoz, a “biztonsági főnök” erre azt mondta, hogy adják be írásban a petíciót. A képviselők ebben benne lennének, de ehhez kellene egy szerkesztő vagy egy felelős személy, aki viszont nem áll szóba a képviselőkkel. Szélék ennek ellenére bent maradtak, Stummer János pedig addig kijött tájékoztatni a 4-5 sorból álló rendőrsorfal előtt álló tömeget.

Fotó: Veres Viktor (Kattintson a képre a galériáért!)

Feszült a hangulat bent és kint is

A székházban a képviselők nem jutnak dülőre, úgy tűnik, a híradó szerkesztősége nem akarja beolvasni a követeléseiket. Már csaknem fél órája bent tartózkodnak. Kint pedig a rendőrség és a tüntetők között alakult ki lökdösődés. Zúgott az “Elegünk van!” és az “Orbán, takarodj!”.

Fotó: Halász Nóra (Kattintson a képre a galériáért!)

Észrevették az ablakuk alatt a tüntetőket

Az M1 esti Híradójában ma már beszámoltak az Alkotmánynál utcánál zajló, majd az esti, Kunigunda utcai tüntetésről, még élő kapcsolás is volt, az adás az első felében egész korrekten elmondták, milyen beszédek hangzottak el, kik jelentek meg. A második felében viszont a szánkó rongálást emelték ki, illetve azt, hogy az előállított tüntetők között többen büntetett előéletűek, volt aki kábítószer birtoklás, mások lopás miatt. Ezután az ezüstvasárnapról következett egy riport.

Szél és Hadházy bejutott a székházba

Szél Bernadett az összes a helyszínen lévő országgyűlési képviselőt felszólította, hogy vonuljanak be együtt az MTVA épületébe, hogy ott felolvashassák az ötpontos petíciót. Közölte, addig maradnak, amíg nem olvashatják be a követeléseiket.

A rohamrendőrök végül beengedték Szél Bernadettet, Vadai Ágnest és Hadházy Ákost, valamint a kint lévő jobbikos országgyűlési képviselőket.

Hadházy Ákos és Szél Bernadett Fotó: Veres Viktor (Kattintson a képre a galériáért!)

“Menjünk be!”

Hadházy Ákos is felszólalt: “A hatalom igazi bástyája nem a rendőrség, hanem azok, akik itt vannak bent, lejáratják, elhallgattatják az ellenzéket. A parlamentbe választásokkal kell bemenni, de ahhoz, hogy bemenjünk normális médiára van szükség. Azt mondják, hogy törvénytelenek vagyunk, de a lopás törvényes? Elegünk van nagyon abból, ami ebben az országban van”.

„Menjünk be, menjünk be!” – skandálja a tömeg.

Fotó: Halász Nóra (Kattintson a képre a galériáért!)

Fekete-Győr András felolvassa újra az öt követelést

Ezeket akarják beolvastatni élőben a köztévén:

  • a rabszolgatörvény azonnali visszavonása
  • kevesebb rendőri túlórát
  • független bíróságokat
  • Európai Ügyészséget
  • független közmédiát

Mindeközben az M1-en

Testőrök védik

Az Echo Tv tudosítója testőrökkel érkezett meg az MTVA székháza elé, a tömeg azt skandálja: “állítólag százan vagyunk” – fricskaként Bohár Dániel riporternek. És háromnegyed kilencre megérkezett a másik a menet is a Kunigundja útjára. Összeért a két csoport, zeng a “Szervusztok!”.

Fotó: Veres Viktor

Rendbontás nélkül

Az ország hét vidéki városában rendbontás nélkül véget értek a jogszabálymódosításokkal kapcsolatban bejelentett demonstrációk. Rendőri intézkedésre egyik helyszínen sem volt szükség – olvasható a police.hu-n.

A fővárosban két alkalommal kellett intézkedniük: az Alkotmány utcába bejelentett demonstráció egy résztvevője teleszkópos botot, „viperát” és gázsprayt tartott magánál a gyűlésen. T. József 53 éves alsóberecki lakost a rendőrök intézkedés alá vonták. És ugyancsak az Alkotmány utcában egy férfit a rendőrök a rendezők kérésére kiemeltek a tömegből. A férfi a résztvevőkkel szemben erőszakosan, agresszíven viselkedett és egy embert meg is rúgott, továbbá a kiemelés során az intézkedő rendőrt megütötte. S. Péter 38 éves budapesti lakost a rendőrök garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítják.

A HÉV-ező jobbikosok

közben megérkeztek az MTVA székházához, ahol rendőrsorfal várta őket. A másik menet negyed kilenckor a Flórián térnél tartott.

A HÉV-re szálló Jobbikosok értek elsőként a Kunigunda útján álló székházhoz Fotó: Veres Viktor (A képre kattintva galéria nyílik.)

Ezt posztolta a tüntetés napján Orbán Viktor

Orbán Viktor minden adventi vasárnap kitesz egy képet a Facebook oldalára, nem volt ez másként a „rabszolgatörvény” elleni eddigi legnagyobb tüntetés napján sem. A mai fotó érdekessége viszont az, hogy a négy gyertya és a díszes koszorú mellett a Lánchíd és a Vár is látszódik – az utóbbi ad majd helyszínt jövőre a Miniszterelnöki Irodának a Kamelita kolostorban.

A jobbikos csoport versenyezni kezdett

A Batthyány téren fogták magukat és lementek a HÉV-megállóba, hogy hamarabb érjenek a Kunigunda útjára, a köztévéhez. A terv és reményeik szerint a másik csoport elé fognak vágni.

Este nyolc óra magasságában a jobbikosok már a székház felé sétáltak, míg a Hadházy Ákos vezetésével menetelők még csak a Pacsirtamező utcánál jártak. Mindkét menetelés során több nemzeti konzultációs plakátot letépkedtek.

A tömeg három részre szakadt

A police.hu szerint a demonstráció résztvevői három csoportra szakadtak. A tüntetők egy része a Kossuth térre ment, a másik része ismeretlen célú vonulásba kezdett. Jelenleg a Balassi utcában és a Margit hídon haladnak Buda irányába. A rendőrség teljes szélességben zárja a hidat. A demonstrálók harmadik csoportja eltávozott a rendezvény helyszínéről.

Fotó: Csóti Rebeka (Kattinson a képre a galériáért!)

Kicsit valóban nehéz pontosan átlátni, ki, merre tart, az “ismeretlen célú vonulás” alatt a rendőrség feltehetően a főként jobbikosokból álló csoportot érthette, akik a Lánchíd felé vették az irányt. Maradtak valamennyien a Kossuth téren is, és a nagyobb része a demonstrálóknak folytatja útját a Margit hídon át az MTVA székházához, a Kunigunda útjára.

Lezárták a Margit hidat

A tüntetők egyelőre békésen beszélgetnek, inkább piknik jellege van a demonstráció utáni afterpartynak – jelentette a helyszínről a Zoom.hu tudósítója. Háromnegyed hét körül aztán mindenki elindult a Kossuth térről a Margit hídhoz. A BRFK a budai oldalon lezárta a hidat, elterelik a forgalmat a hídról, a Margit körúton Pest felé tartókat visszafordítják.

Fotó: Csóti Rebeka (Kattintson a képre a galériáért!)

Előkerültek a füstbombák

A beszédek végeztével a tüntetők elővettek néhány füstbombát, majd a mobiltelefonjaikkal az ég felé világítottak és boldog karácsonyt kívántak Orbán Viktornak. Ezzel a közös akcióval zárult a demonstráció hivatalos része. A szervező mindenkit békés hazatérésre szólított fel. A tömeg nagyobbik része viszont kisebb tanakodás után a Kossuth tér felé vette az irányt és felsorakoztak a Parlamentnél lévő rendőrsorfal elé, míg mások “Margit híd!” felkiáltással elindultak a Jászai tér felé.

Fotó: Halász Nóra (Kattintson a képre a galériáért!)

Donáth Anna 5 pontban foglalta össze a Momentum követeléseit

Donáth Anna, a Momentum alelnöke is felszólalt, beszédében elmondta: Azt tesszük, amit tennünk kell. Azokért a munkavállalókért, akiket most a kormány rabszolgasorba hajt a rabszolgatörvényével, hogy kiszolgálja azoknak a multiknak az érdekeit, akik béremelés helyett túlórával akarják a dolgozóikat megtartani. És azért a sok fiatalért, akik itt szeretnék leélni az életüket, de a hatalom nem hagyja nekik.

1. KÖVETELJÜK A RABSZOGLATÖRVÉNY AZONNALI VISSZAVONÁSÁT!
A magyar dolgozók kizsigerelése, kiszolgáltatottá tétele teljes mértékben elfogadhatatlan! A szabálytalanul elfogadott rabszolgatörvényt vonják vissza!

2. KÖVETELJÜK A RENDŐRI TÚLÓRÁK CSÖKKENTÉSÉT!

Egy rendőrt se kötelezzenek többre, mint az Európai Uniós maximum! Tartsa be a kormány a saját törvényeit! Értük is tüntetünk!

3. KÖVETELJÜK A FIDESZES BÍRÓSÁGOK MEGSZÜNTETÉSÉT, AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS FÜGGETLENSÉGÉT!

Állítsák helyre az igazságszolgáltatás függetlenségét! Nem kérünk a Fidesz által irányított bírókból! Nem azért váltottunk rendszert, hogy újra visszatérjenek az állampárt által irányított bíróságok.

4. KÖVETELJÜK, HOGY MAGYARORSZÁG CSATLAKOZZON AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉGHEZ!

Ha a kormány nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, az felér egy beismerő vallomással! Egy korrupciós ügy sem maradhat büntetlenül!

5. KÖVETELJÜK A KÖZMÉDIA FÜGGETLENSÉGÉT, ELÉG A KÖZPÉNZBŐL FIZETETT PROPAGANDÁBÓL!

Nem akarunk több pártállami propagandahíradót látni! Követeljük a sajtószabadság helyreállítását és a felelősök, a hírhamisító Papp Dániel azonnali leváltását!

Donáth Anna Fotó: Halász Nóra

Boldog karácsonyt, Orbán Viktor, emlékezni fogsz rám!

Nagy Klára, a Hallgatói Szakszervezet alapító tagja szerint az elnyomást az egyetemi tanár, a rendőrautóban gyomorszájon vágott diák és a dolgozók is tapasztalják. “Az elmúlt napok tüntetésein jogtalanul állítottak elő diákokat a rendőrök és tartottak őrizetben”. A rabszolgatörvénnyel kapcsolatban azt mondta, hogy Gulyás Gergely miniszter hazudik, amikor azt állítja, hogy nem utasítja el senki a jogszabályt. “A NER bebizonyította, hogy a magyar állampolgárok helyett a német autógyárakkal akar együttműködni, a közigazgatási bíróságok felállításával pedig a bíróságok függetlensége is elesett, ezért kell a tüntetőknek megszervezniük az ellenállást, illetve a sztrájkot”. Beszédét azzal zárta, hogy „Boldog karácsonyt, Orbán Viktor, emlékezni fogsz rám”, amire a tömeg rákezdett az „Orbán, takarodj!”-ra.

Politikusnők a színpadon

“Ez a hatalom Magyarországot Európa szegényházává tette, miközben Orbán Viktor január 1-jén beköltözik a budai Várba, és hatályba helyezi a rabszolgatörvényt” – mondta Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő, aki azt üzente Kövér Lászlónak, hogy a magyarok „felnőttek.”

Demeter Márta LMP-s képviselő tisztességes megélhetést követelt beszédében. Demeter szerint a kormány csak az erőből – nem az erőszakból – ért, abból az erőből, amit a tömeg mutat. “Ez a rezsim sokkal gyengébb, mint amit mutat magából.” Demeter szerint a rezsim az összeomlás felé tart.

Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa szerint a rabszolgatörvény családok ezreit fogja szétzúzni. Addig maradnak a Kossuth téren, amíg a kormány vissza nem vonja a jogszabályt – üzente.

Szél Bernadett független képviselő elmondta: a miniszterelnökkel ellentétben, ő foglalkozik nőügyekkel, ugyanis több millió nőt sújt a rabszolgatörvény. A képviselő szerint a kormány tagjainak mindent szabad, másoktól pedig azt várják el, hogy dolgozzanak orrvérzésig. “Véget kell vetni ennek a rendszernek!” – tette hozzá.

Szél Bernadett Fotó: Halász Nóra

Vadai Ágnes DK-s képviselőnek elege van, amiért a kormány tagjai megtűrik maguk között a tolvajokat és a nőverőket, de elüldözik a dolgozókat. Kövér Lászlónak azt üzente:

„Büntess, László!”,

mint mondta, szóvá fogják tenni a visszaéléseket és kifizetik a házelnök által kiszabott büntetéseket.

Varga Damm Andrea jobbikos képviselő szerint a népre támadt a saját kormánya. Orbán csak a félelemre és a gyűlöletre apellál, de mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében – idézte a miniszterelnök egyik korábbi beszédét.

Fotó: Halász Nóra (A képre kattintva galéria nyílik.)

Beer Miklós püspök is üzent a tüntetőknek

Beer Miklós püspök üzenetét közvetítette Lukácsi Katalin volt KDNP-s politikus. A váci püspök üzenetében arról írt, hogy “aggodalom és szomorúság van a szívemben, olyan döntést hoztak országunk vezetői, amivel nem értetek egyet. Ehhez jogotok van! Ugyanakkor a gyújtogatás és az erőszak aláássa a cél elérését” – üzente püspök, aki emberségre és önbecsülésre szólította fel a tüntetőket.

Árulkodó a kormány szándéka

“Kedves Rabszolgák!” – kezdte beszédét Szepesházi Péter egykori bíró, gyakorló ügyvéd. Szepesházi a közigazgatási különbíróságok felállítása miatt tartott beszédet, noha szerinte a jelenlegi bíróságokon is komoly gondok vannak. “Ezt tapasztalhatják a devizahiteles károsultak, a kapcsolati erőszaktól szenvedők, akiknek nem szolgáltatnak a bíróságok igazságot.” A volt bíró szerint aggodalomra ad okot az Országos Bírósági Tanács pusztán bírói jogköre és, hogy a jövőben a közigazgatási bíróságok ügykörét korlátlanul lehet bővíteni. Szepesházi szerint a közigazgatási bíróságok felállítása árulkodó jel, ahogy árulkodó az is, hogy a kormány nem akar az Európai Ügyészséghez csatlakozni és, hogy a magyar bíróságok nem támadják meg az Állami Számvevőszék ellenzéki pártokat elmarasztaló döntéseit.

Fotó: Halász Nóra

Székely: A rabszolgatörvény a haveri kapitalistáknak jó

Elsőként Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke kezdte a beszédek sorát. Elmondta, a kormány semmibe vette azokat a dolgozókat, akiket éppen meg kellene védenie. Ő sem Soros-bérenc, sem gyárat belülről nem látó urizáló képviselő, úgyhogy az általa képviselt szakszervezeteknél és cégeknél nem lesz rabszolgatörvény. “Nálunk nem lesz rabszolgatartás, harcolunk minden munkahelyen, minden munkáltatóval! Székely szerint a rabszolgatörvény a haveri kapitalistáknak, az államnak kell, ezért üzenik a szakszervezetek, hogy elegük van a dolgozóknak. “Üzenik Győrből, Debrecenből, Szegedről, Veszprémből, Pécsről: Elegünk volt!”

Megérkeztek az Alkotmány utcához

Már áll a színpad. A Kossuth térnél G Ras zenél, miközben a tömeg vége még csak a Nyugati térnél tart. Hamarosan következnek a beszédek.

G-Ras Fotó: Halász Nóra (Kattintson a képre a galériáért!)

Fél ötre elérték a Nyugati teret

A tömeg elérte a Nyugati teret, hamarosan ráfordulnak a célegyenesre. Az Alkotmány utcában beszédek következnek. A tüntetés eddig békésen zajlik a rendőrség szerint is. A vonuló tömeg több-kevesebb lelkesedéssel kiabálja a szokot jelszavakat, most épp a „Mocskos Fidesz!” a legnépszerűbb.

Nyugati tér Fotó: Veres Viktor (Kattintson a képre a galériáért!)

“Elegünk van!”

Az Oktogonnál jár a tömeg eleje, a vége még mindig a Kodály köröndnél. A menethez folyamatosan csatlakoznak, és szól a “Gyertek velünk!” és a “Folytatjuk!”.

Mikor az Oktogonnál fordult a tömeg eleje a Nyugati tér irányába, a Kodály köröndnél járt a vége Fotó: Csóti Rebeka (A képre kattintva galéria nyílik.)

A rendőrök szerint kevés volt a szervező

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2018. december 14-én egyeztető tárgyalást tartottak a demonstráció szervezőjével. Felhívták a szervező figyelmét, hogy – az előzetesen bejelentett résztvevői létszámra és a vonulás útvonalára tekintettel – az 50 fős rendezői gárda elégtelen a rendezvény zavartalan lebonyolításához, annak békés jellegének megőrzéséhez. A rendezvény szervezője az egyeztető megbeszélésen vállalta, hogy a gyűlés létszámához igazodva arányosan megemeli a rendezői létszámot – írta a police.hu.

Fotó: Halász Nóra

Boldog Karácsonyt! – Orbán nélkül!

Háromnegyed négy előtt öt perccel elindultak a tüntetők: a tervek szerint az Andrássy úton mennek az Oktoganra, onnan a körúton a Nyugati térig, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton át a cél az Alkotmány utca vége, ahol beszédeket tartanak. A menet még nem túl fűtött, de néha felzúg a “Orbán takarodj!”, a “Demokráciát!” és a “Boldog Karácsonyt! – Orbán nélkül!”.

Fotó: Csóti Rebeka

Később indulnak

A Momentum Facebook bejegyzésében azt írta, hogy „A szervezőkkel történt egyeztetés során értesültünk, hogy a mai menet az Alkotmány utcába kis késéssel, 15:45-16:00 körül indul majd.”

Fotó: Csóti Rebeka (Kattintson a képre a galériáért!)

O1G – üzeni az egyik tüntető

O1G Fotó: Halász Nóra (A képre kattintva galéria nyílik.)

Rengetegen érkeznek három óra után is

Noha már így is több százan vannak a téren, tudósítónk szerint a kisföldalatti elesni látszik, alig lehet felférni a szerelvényekre. És a pártok képviselői mellett az eladók is megérkeztek portékáikkal:

Fotó: Halász Nóra

Transzparensekből ma sincs hiány

Rabszolgasors Fotó: Csóti Rebeka (Kattintson a képre a galériáért!)

Fotó: Csóti Rebeka

Nagy a rendőri készültség

A Fidesz Lendvay utcai székházánál felsorakoztak a rendőrök, a környező utcákat is lezárták.

A Lendvay utcánál már a Momentum gyülekezője előtt is nagy volt a rendőri készültség Fotó: Csóti Rebeka (A képre kattintva galéria nyílik.)

A környező utcákat is lezárták Fotó: Veres Viktor (A képre kattintva galéria nyílik.)

A DK forró teával várja a tüntetőket

A Demokratikus Koalíció vasárnap délután a Hősök teréről induló tüntetés résztvevőit az Alkotmány utcában várja több száz adag forró teával. Minden elismerésünk azoknak a bátor európai magyaroknak, akik szerda óta folyamatosan az utcán harcolnak a rabszolgatörvény és az Orbán-csomag kegyetlen megszorításai ellen – írta a párt közleményében.

MSZP-gyülekező a Hősök tere sarkánál Fotó: Halász Nóra (Kattintson a képre a folyamatosan frissülő galériánkért!)

Kövér László fideszes házelnök életvezetési tanácsa a parlamenti gyerekkarácsonyon a tüntetőknek: “Nőjenek fel!”

Kövér Lászlót az Országházban megtartott Gyermekkarácsony kapcsán kérdezte az RTL Híradó riportere, az Országgyűlés fideszes elnöke az “idősebb gyerekeknek” is üzent (a videón 0:20-tól hallható):

Provokátoroktól tart az ellenzék a mai kormányellenes tüntetésen

Közösen szólították fel az ellenzéki pártok és független képviselők a Fideszt, hogy nem kérnek a kormánypárt “provokátoraiból”. Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd politikusai valamint Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők által aláírt közlemény úgy fogalmaz: “Az ellenzéki pártok megbízható forrásból úgy értesültek, hogy a kormány érdekében provokátorok és más kétes elemek készülnek megzavarni a mai, rabszolgatörvény elleni tüntetést.”

A Belügyminisztérium válaszolt is az ellenzékieknek. Közleményükben azt írták, hogy az ellenzéki politikusok tűrik el a tüntetéseken, hogy a demonstrálók megdobálják a rendőröket, amit viszont a Belügyminisztérium és a rendőrök szó nélkül tűrnek.

Fotó: Csóti Rebeka

Eddig 7 ezren jelezték, hogy részt vesznek a tüntetésen

A Facebookon eddig hét és félezer ember jelezte a részvételét a mai demonstráción. Ráadásul nem csak Budapesten lesznek tiltakozó akciók:

További tüntetések az országban:

  • Győr: Városháza előtt
  • Debrecen: a megyei napilap székháza
  • Szeged: a Nem dolgozok Orbánnak heti hat napot, Széchenyi tér
  • Eger
  • Békéscsaba
  • Veszprém

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Fidesz: A bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi az erőszakos tüntetéseket Budapesten

A Fidesz szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözői körök is részesei a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak – közölte a párt.

Közleményükben úgy fogalmaztak, “a Budapest utcáin randalírozó agresszív és erőszakos vandálok” között már több bűnözőt azonosított a rendőrség. Köztük drogost, autótolvajokat, lopás, garázdaság, rongálás miatt elítélteket.

Ez történt eddig

December 14.

A fővárosi tüntetéshullám harmadik napján, pénteken ismét hatalmas tömeg vonult utcára: délután öt órakor, a megszokott helyszínen, a Kossuth téren gyülekeztek, ahol több ellenzéki politikus is felszólalt. Az MSZP-t Kunhalmi Ágnes, a Párbeszédet Tordai Bence, a DK-t Vadai Ágnes, a Momentumot Donáth Anna, az LMP-t Schmuck Erzsébet képviselte, de beszélt Hercegh Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának vezetője is.

Tordai Bence Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

A beszédek után elindult a tömeg, tettek egy kört a városban és visszaértek a Parlament elé, majd a tüntetők egy része a Lánchíd felé indult, majd onnan a Sándor-palotához.

Korrábi cikkünkben Pion kolléga remek forradalmi induló-, dal- és rigmus-történetet készített a tüntetések zeneiségéről, amelyet ide kattintva elolvashat.

Budapest, 2018. december 14.
A budapesti kormányellenes tüntetés résztvevõi vonulnak a Szent Istvan körúton 2018. december 14-én.
MTI/Mohai Balázs

December 13.

A fővárosi tüntetéshullám második napján, csütörtökön öt órától újra a Kossuth téren gyülekeztek a rabszolgatörvény ellen tiltakozók. Az eredetileg békésnek induló akció során a rendőrség végül ismét számos alkalommal alkalmazott könnygázt. A többezres tömeg előbb a Margit hidat, majd a Lánchidat foglalta el, onnan pedig visszatért a Kossuth térre. A Parlament előtt többek között a Momentum alelnökét is kiemelte a rendőrség a tömegből, Donáth Annát péntek reggel engedték ki a X. kerületi rendőrségről. Lezárásképp a rabszolgatörvényt elutasítók az EMMI-hez vonultak, onnan a Nagykörútra mentek, ahol a rendőrség fokozatosan morzsolta fel őket.

(Arról, hogy ezek a tüntetések miért mások a korábbiakhoz képest, itt írtunk!)

Fotó: Csóti Rebeka

December 12.

Szerdán a Kossuth téren éjjel egyig néztek farkas szemet a tüntetők a rendőrökkel, majd – a TASZ szerint jogellenes módon használt – könnygázzal és paprikaspray-vel kiszorították őket a Nádor utca irányába.

Könnygázzal kiszorították a tüntetőket a Kossuth térről, de csütörtökön visszatérnek

Több tüntetői csoport egyesülése után ezrek gyűltek össze estére a Kossuth téren, miután a kormány szerdán elfogadta a “rabszolgatörvényt”. Rohamrendőrök védik az épületet, a paprikaspray mellett könnygázt is bevetettek. A Zoom.hu élőben közvetített a helyszínről: A rendőrség késő este közleményt adott ki a honlapján, “A rendőrség higgadt” címmel.

A demonstrálók “Visszajövünk” skandálással búcsúztak, a Facebookon pedig már aznap éjjel megjelent az újabb meghirdetett akció.

(Arról, hogy lehet-e a rabszolgatörvény ellen sztrájkolni, és van-e értelme, itt írtunk!).

Rabszolgatörvény: lehet-e ellene sztrájkolni, és van-e értelme?

Példátlan sztrájk- és tiltakozás-hullámot indíthat el, hogy botrányos körülmények között, és az ellenzék szerint jogilag is vitatható módon megszavazta a parlamenti Fidesz-KDNP többség a rabszolgatörvényként elhíresült új túlóra-szabályozást.

Fotó: Halász Nóra

Mint arról a Zoom.hu beszámolt, hiába tűnt úgy, valójában mégsem enyhítettek túlzottan a túlóráztatás lehetőségét kiterjesztő törvényjavaslaton. Rögtön a Munka törvénykönyve módosításának elfogadása után több szakszervezet sztrájk- és tiltakozás-hullámot jelentett be, a Jobbik pedig Áder Jánoshoz vonult.

Ha Áder János aláírása után kihirdetik a törvényt, a jövőben évekig is elnyújthatják a munkaadók a túlórapénzek kifizetését, valamint akár 400 órára nőhet a kiróható túlórák száma.

Borítókép: Csóti Rebeka