Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Hiába csökkent az áfája, nem lesz olcsóbb a karácsonyi halvacsora

Hiába csökkent az áfája, nem lesz olcsóbb a karácsonyi halvacsora

A trükköző kereskedők, az aszály és az üzemanyag árának növekedése is befolyásolta, hogy bár 27-ről 5 százalékra csökkent a hal általános forgalmi adója, ugyanannyit fizetünk érte, mint tavaly. Azért úgy tűnik, így is nőtt a fogyasztás, csak ne pusztítana a fekete sereg.

„Ha januárban nem csökkent volna a hal áfája 27-ről 5 százalékra, ma az egekben lennének az árak. Ez azonban így is csak arra volt elég, hogy nem lett drágább” – mondta a Zoom.hu-nak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Lévai Ferenc. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Nem lett olcsóbb

Lévai Ferenc szerint ennek egyik oka, hogy a nyári aszályban a Dunántúlon elvesztették a halászatra használt vizek csaknem felét, emiatt jelentősen pusztult az állomány, ami növelte a költségeket. A gázolaj árának növekedése szintén drágulást eredményezett, majd ehhez csapódott még a három százalékos infláció. A szakember hozzátette,

a termelők a legtöbbször hiába adják olcsóbban a halat, a kereskedők – főleg a frekventált helyeken – rátesznek néhány százalékot az árra.

Mindent egybevetve ez magyarázza, hogy a tavalyi tarifák álltak be, azaz egy kilogramm ponty tisztítatlanul átlagosan 950-1200 forint között mozog. A kormány eredeti tervével ellentétben tehát nem lett olcsóbb a hal, csupán annyi történt, hogy nem drágult. Lévai szerint az áfacsökkentés nélkül 1500 forint körül adnák kilóját.

Félig teli. Nem drágább és nem olcsóbb Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Így is nőtt a fogyasztás

„Hivatalos statisztikai adataink még nincsenek, de arra számítunk, hogy hat-hét százalékkal nő az idei halfogyasztás, és a saját gazdaságunk adatai is erről árulkodnak. Ezt viszont nagyban befolyásolják az itt nyaraló külföldiek, akik jóval több halat fogyasztanak, mint a magyarok. Nekik fontos, hogy Magyarországon járva egyenek egy finom levet” – mondta Lévai.

Ez viszont azt jelenti, hogy egy átlagos magyar évente hat, maximum hét kilogramm halat eszik, ráadásul ennek fele tengeri.

A fogyasztás, ha lassan is, de emelkedik, most már nemcsak karácsonykor kerül hal az asztalra, mint tíz éve. Nőtt a tudatos vásárlók köre, akiknek fontos, hogy hetente legalább egyszer egyenek ilyen ételt. Az ünnepi időszakra jelenleg a teljes fogyasztás 30-35 százaléka esik, karácsonyra pedig a minőségi halak és a magasabb szinten feldolgozott termékek a jellemzőek: a szürke és az afrikai harcsa, a süllő, a pisztráng és természetesen a ponty minden mennyiségben. Lévai szerint a fogyasztásnak nagy népegészségügyi vonzata is van, ezt nem becsüljük eléggé, pedig a halban gazdag étrendet követő országok lakossága lényegesen tovább és egészségesebben él.

Ponty, minden mennyiségben Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Csökkenő export

Az idei évre szintén jellemző, hogy kevesebb magyar halat visznek külföldre a kereskedők. „Nyáron az aszály miatt sajnos nem volt elég halunk, szeptemberig szinte nem is tudtunk annyit adni a piacra, hogy kielégítsük az exportigényeket. Ez azonban ősszel megtorpant, most nincs akkora nyomás rajtunk.

Ezt nem is bánom, számomra a legfontosabb a magyar piac.

A külkereskedelem mindig esetleges: az egyik év jobb, a másik már kevésbé” – mondta a halász, hozzátéve, a lengyelek, a románok és a németek a legjelentősebb felvásárlóik, leginkább a pontyot viszik.

Fekete ördögök

A halászok rövid távú jövőjét nehezíti, hogy – mint Lévai elmondta – hosszú évek óta nem látott mennyiségű kormorán jelent meg a magyar vizeken.

Védeni kell a tavakat Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

„Rabol a fekete sereg, gyilkolja az állományt, akár percek alatt elpusztítja az utánpótlást. Elképesztő a populációjuk, 300-400 fős csapatokban támadnak. A halőri gárda már fegyverrel veszi fel a harcot a sötét ördögök ellen. Akinek nincs megfelelően védett tava, azt arra biztatjuk, fokozottan figyeljen a madarakra” – hangsúlyozta a szóvivő.

Borítókép: Ivándi-Szabó Balázs