Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A német parlament a rábólintott a harmadik nem bevezetését lehetővé tevő törvényre

A német parlament a rábólintott a harmadik nem bevezetését lehetővé tevő törvényre

Jóváhagyta a német szövetségi parlament azt a jogszabályt, amelynek értelmében ezentúl a születési anyakönyvekben a nem megjelölésére a nő és a férfi mellett a különböző, különféle jelentésű “divers” kifejezés is használható lehet – jelentették pénteken hírügynökségek.

A törvényhozás lépésére azért volt szükség, mert az alkotmánybíróság egy tavaly novemberi határozatával erre vonatkozó utasítást adott. A testület egy interszexuális – sem nőként, sem férfiként meg nem határozható – ember ügyében döntött, aki az anyakönyvi hivatalnál kérelmezte, hogy anyakönyvi kivonatában a nő megjelölést helyettesítsék a köztes/többféle vagy a többféle kifejezéssel.

A hivatal elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy a német személyiségi jogi szabályozás csak azt engedi meg, hogy valakit nőként vagy férfiként anyakönyvezzenek, vagy ne jelöljék meg a nemét.

Az alkotmánybíróság döntése szerint a nemnek ez a “negatív” meghatározása nem megfelelő, és lehetővé kell tenni, hogy mindenki “pozitív” módon bejegyeztethesse nemét. Kiemelték: nem igazolható mások érdekeivel, hogy a hatályos személyiségi jogi szabályozásban nincs lehetőség “egy harmadik nem pozitív bejegyzésére”, hiszen senkit sem akadályozna alkotmányos jogainak gyakorlásában, ha lenne ilyen lehetőség. Továbbá egy újabb nem bejegyeztetésének lehetősége “önmagában nem kényszerít senkit arra, hogy ehhez a nemhez sorolja magát” – hangsúlyozta a német alkotmánybíróság.

A testület indoklásában elsősorban arra hivatkozott, hogy az általános személyiségi jog védi a nemi identitást is, amely “rendszerint a személyiség meghatározó aspektusa”.

Jogvédők és egyes ellenzéki politikusok kifogásolják, hogy az alkotmánybírósági döntés nyomán született jogszabály nem megy elég messzire, mert az esetek többségében orvosi igazolás bemutatását szabják a nem megváltoztatásának feltételéül.

Németországban egyébként 2013 májusa óta lehetővé tették, hogy a születési anyakönyvben ne jelöljék be a született gyermek nemét, üresen hagyva az erre vonatkozó rubrikákat. Az embereknek így később lehetőségük volt arra, hogy maguk határozzák meg saját nemüket, illetve arra is, hogy azt meghatározatlanul hagyják.

Európa más országai, egyebek mellett Hollandia és Ausztria is lépéseket tettek a harmadik nem hivatalos elfogadása felé.

Az ENSZ adatai szerint a világ népességében a köztes neműek aránya 0,05 és 1,7 százalék között van. (MTI)