Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Pénteken egyeztetnek a szakszervezetek: Nem lehet itt vége!

Pénteken egyeztetnek a szakszervezetek: Nem lehet itt vége!

A Magyar Szakszervezeti Szövetség tagjai péntek reggel egyeztetnek a túlóratörvény elfogadása kapcsán teendő újabb akciókról. Számos érdekvédelem akár országos sztrájkban is benne lenne, de kizárólag átgondolt előkészületek esetén.

Pénteken reggel 9-kor ülnek össze a Magyar Szakszervezeti Szövetség ernyője alatt lévő munkavállalói érdekvédelmi szervezetek képviselői, hogy kitalálják, milyen további, már együttes lépéseket tegyenek a rabszolgatörvény elfogadása ellen tiltakozva – értesült több forrásból a Zoom.hu. Vélhetően ezt követően dőlhet csak el, hogy a konföderációk között mikor és milyen irányú megbeszélések zajlanak majd. Ugyanakkor hangsúlyozták, az az érzésük, most végre megmozdult valami, mert

a konföderációk is mintha egy irányba állnának.

Mindenki belátja valamilyen szinten – fogalmazott egybehangzóan több megszólalónk is –, hogy bármit is mond a kormány, ez a rabszolgatörvénynek csúfolt, szerdán botrányos körülmények között megszavazott módosítócsomag, elfogadhatatlan.

Egyik megszólalónk megjegyezte: egyszerűen nem igaz, amit Kósa Lajos állít, miszerint néhány hét múlva úgyis minden kiderül, s fehéren-feketén látszik majd, hogy nem volt igaza a szakszervezeteknek és az ellenzéknek a törvény kapcsán. A túlórakeret kitöltése értelemszerűen folyamatos – magyarázta –, így az egészen bizonyosan kizárható, hogy már januárban valaki 250 óra fölé szaladjon. Utóbbi azért fontos, mert jelenleg ez az éves túlórakeret – egyéb lehetőségektől mentes – felső határa. Hiába a kormány által emlegetett, a növeléshez állítólagosan szükséges kollektív szerződés, a szabályozás miatt 250 óra környékén dől el, milyen hozzáállást tanúsítanak majd a munkáltatók – még akkor is, ha van a dolgozókkal kötött megegyezés. Ez viszont csaknem biztosan az év második felére esik majd. Ekkor válik el az is, hogy az elszámolások és regisztrációk hogyan alakulnak. Ezen felül ekkorra derülhet ki, hogy mennyire próbálják meg az akaratukat – akár az emlegetett kollektív szerződés nélkül is – a dolgozókra kényszeríteni a munkaadók.

Igen indulatosan azt is hozzátette: “lehet, hogy Kósa Lajos olyan hülyeségeket mond, hogy ez csak a munkavállalók egy részét érinti, csak sajnos ez az ágazatunkban, az ipari cégek esetében szinte mindenkire vonatkozik.

Így utóbbi érveit, miszerint ez nem is annyira vészes a munkavállalók egésze számára, a legkevésbé sem tudjuk elfogadni.”

A Zoom.hu számos munkavállalói érdekvédelmi szervezet vezetőjét, elöljáróját keresve próbált felmérést készíteni arról, hogy egy országos általános munkabeszüntetésben benne lennének-e. Többen válaszoltak, ám rendre kérték, ez esetben mellőzzük szervezetük nevét, mert tartanak attól, hogy az hátrányosan hullhat vissza tömörülésükre. Ezzel együtt a lelkesedés általános volt, mégis érdemi gátakat érzékeltünk. Talán a legplasztikusabban az a vélemény írta a le a mostani helyzetet, amely úgy szólt: „Ha a szívemre hallgatok, mindenképpen benne lennénk, csatlakoznánk egy általános, országos sztrájkhoz, csakhogy ez nem ennyire egyszerű.” Utóbbira számos vezető is felhívta a figyelmet. A mostani felállás nagyon komoly munkajogi feszültséget teremthet. A munkabeszüntetés ugyanis valójában a munkáltató számára okozhat kárt, most pedig nem ez a cél.

A kormány így ugyanis csak röhögne a markába – fogalmazott egyikük.

“Mindenképpen egyeztetni kell a jogászokkal arról, hogy milyen módon lehetne a leghatékonyabban nyomást gyakorolni a törvényalkotókra.” Azt nem szeretnénk, tette hozzá az egyik meghatározónak mondható tömörülés vezetője, hogy olyan helyzetbe navigáljuk a tagságunkat, ami aztán munkajogi szempontból hátrányos helyzetbe hozza őket. Kifejtették azonban, hogy a konföderációk között most valamiféle együttműködés látszik kialakulni, mindenki azt gondolja, hogy ez így nem maradhat. Éppen ezért úgy tűnt, nagy a nekibuzdulás, többen kifejtették: nem lehet itt vége!

Update: a Vasas Szakszervezeti Szövetség idő közben közzétette oldalán, hogy pénteken félpályás forgalomlassító demonstrációt tart Nyíregyházán. A közleményük szerint a ”rabszolgatörvény” néven elhíresült Munkatörvény módosítása miatt mennek az utcára. A bejegyzése szerint a Debreceni út 273 km és a 272 km szelvénye között lesz a demonstráció, ami 12-16 óra között lesz.

Borítókép: Veres Viktor