Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Már hozzá is látnának az atlétika-vb stadionjához

Már hozzá is látnának az atlétika-vb stadionjához

Máris megkezdik az atlétikai világbajnokságnak otthont adó stadion és létesítmények építési munkálatainak előkészítését. Első körben a talajvizsgálatokat és a lőszermentesítést végeznék el. Meglepő határidőkre bukkantunk a kiírásban.

Éppen egy hete jelentette be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), hogy Budapest rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot, s a kormányzat máris végrehajtási fokozatba kapcsolt. Az már eddig sem volt kétséges, hogy a Dél-Pest és Észak-Csepelre tervezett olimpiai sportközpont döntő részét olimpia nélkül is megépíti a kormány. Amennyiben pedig sikerülne egy az ottani létesítményekhez passzoló világversenyt elhozni, akkor legalább annak is meglenne a helyszíne – nagyjából így fest az ezzel kapcsolatos logika. A jelek szerint a IAAF versenye valóban katalizátor lesz az ott folyó munkák esetében.

Az Európai Uniós közbeszerzési értesítőben most megjelent dokumentumok szerint máris megindulnak a sportközpont tervezett beruházásainak előkészítő munkálatai. A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit (KKBK) Zrt. ugyanis kiírta a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programnak otthont adó terület – amelynek a többi közt a Nemzeti Atlétikai Központ, vagyis egy új stadion is a része – talajelőkészítést lehetővé tevő munkálatait. (A Kemény Ferenc Program nem csak az atlétikai központból áll, hiszen ennek keretében épülne egy diákkollégium, egy extrém szabadidő park, a dunai evezős központ, s nem mellékesen számos infrastrukturális fejlesztés is a projekt részét képezi. A vonatkozó kormányrendelet utóbbiak esetében a „beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szól”.) A pályázat szövege rá is mutat a Déli Városkapu Fejlesztési Program részeként

“várhatóan 6 jelentős sportberuházás és egy 8500-12500 fős kollégium fejlesztése is megtörténik.”

A Nemzeti Sport egyébként már részleteket is tudni vélt múlt héten az új stadionnal kapcsolatban. „A viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz, melynek ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek. A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény nagy lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, hanem a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. A sportolásra, kikapcsolódásra vágyó budapesti lakosokat, diákokat edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd” – írták a bejelentés után.

A Dél-Pest és Észak-Csepelre tervezett beruházások kapcsán megjelent közbeszerzési eljárás keretében

  • talajvizsgálati jelentés készítése,
  • geotechnikai tervezési beszámoló készítése,
  • hidrogeológia szakvélemény készítése,
  • lőszer-mentesítési szakvélemény készítése
  • lőszermentesítés elvégzése,
  • telekalakításhoz szükséges dokumentációkészítés és az ügyintézésben való közreműködés a feladat.

Akad azonban egy diszharmóniát mutató elem a kiírásban. A szerződés kezdő időpontját a kiírás dokumentációja 2019. január elsejében jelöli meg. Ugyanakkor az ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 2019. január 11. dél, majd a pályázatokat délután kettőkor összegzik.

E szerint a munkát már hamarabb el lehetne kezdeni, mint ahogy a pályázatokat bontják.

A geotechnológiai feladatok elvégzésének keretösszegét a kiírásban 457 millió forintra teszik, s a munkával 2022 év végig kell végezni, vagyis elég komoly értékű beruházásról van szó.

A KKBK egyébként mesébe illőnek látja a projekt jövőjét. A kiírás szerint „olyan városnegyed kialakítása a cél, amely a jelenleg hiányzó funkciók megvalósításával új, kiemelt jelentőséget ad az alulhasznosított barnamezős területnek. A programban megvalósuló beruházások, felújítások kiszolgálják a diákokat, sportolókat, a helyi lakosságot és a tágabb városi térség lakóit. A létrejövő közösségi terek, sportlétesítmények révén egy lepusztult, elhanyagolt környékből, a főváros egyik legújabb, modern, vonzó városnegyede válik.”

A szerződés kezdete és az ajánlatok leadásának határidejével kapcsolatos, meglepőnek tűnő helyzet miatt kerestük a KKBK-t, amennyiben válaszuk megérkezik, frissítjük írásunkat.

Borítókép: A Rákóczi hídnál építendő atlétikai stadion pályázati győztes terve Forrás: NAPUR Architecht