Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Akkora pofont adott ma az ÁSZ elnöke a korrupciónak, hogy ihaj

Akkora pofont adott ma az ÁSZ elnöke a korrupciónak, hogy ihaj

A korrupció elleni harcot együtt értékelte az Állami Számvevőszék elnöke. Soha nem volt még ilyen jó.

Magyarországon ma már nemzetközi összehasonlításban is tudatosnak tekinthető a megelőzésen alapuló korrupció elleni fellépés, megerősödött a közszféra integritása – hangsúlyozta Domokos László a korrupció elleni állami együttműködés évértékelő rendezvényén az Országházban. Az Állami Számvevőszék elnöke leszögezte:

Magyarországon a hatalmai ágak mindegyikében kiépültek azok a rendszerek, amelyek hozzájárulnak a korrupciós helyzetek megelőzéséhez. Ez mutatják az ÁSZ ellenőrzései és elemzései is.

Domokos László, az ÁSZ elnöke beszédében rámutatott: határozottan kijelenthető, hogy – ellentétben a különböző percepciókon, egyoldalú véleményeken alapuló, nem ritkán politikai indíttatású támadásokat leplező tanulmányokkal – Magyarországon, a magyar közszférában erősödik a korrupciós helyzetek megelőzését célzó fellépés. Az ÁSZ elnöke kifejtette: legfrissebb zárszámadási ellenőrzése során az Állami Számvevőszék azt állapította meg, hogy Magyarországon az alkotmányos fejezetek, illetve az Országgyűlés felé beszámolási kötelezettséggel rendelkező szervezetek mindegyikében kiépültek a korrupciós veszélyek megelőzését biztosító integritáskontrollok.

Domokos László rávilágított: az ÁSZ makrogazdasági elemzései is alátámasztják, hogy Magyarország egy növekedő és bővülő, nem pedig egy korrupcióval súlyosan terhelt ország képét mutatja. Mint mondta: stabil és európai uniós szinten is kiemelkedő a gazdasági növekedés, bővülnek a beruházások, csökkennek az adók, több pénz marad az emberek zsebében, ennek eredményeként nő a lakossági fogyasztás, továbbá minimális szintre csökkent a munkanélküliek száma. Mindemellett évek óta fegyelmezett és szabályszerű a közpénzekkel történő költségvetési gazdálkodás – ismertette az ÁSZ elnöke.

Nyitókép forrás: ÁSZ hírportál