Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Az új magyar vígjátéknak csak egy bűne van: tök felesleges

Az új magyar vígjátéknak csak egy bűne van: tök felesleges

A BÚÉK nem rossz film, de azért, mert olasz eredetije sem az. Néhány ponton ugyan eltér a Teljesen idegenektől, de ez még nem legitimálja a létezését. Spoilermentes kritika.

Viszonylag kevés olyan eset van, amikor van létjogosultsága egy remake-nek, de egy olyan film esetében, amely már egy adott országban sikerrel futott eredeti nyelven, szinkronosan és DVD-n is, szinte alig lehet bármivel is indokolni. Márpedig a Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) két évvel ezelőtt ilyen volt és noha nagyon speciális film, mert univerzális üzenete miatt bármelyik országban játszódhatna, és pont emiatt 12 nemzet meg is vásárolta a megfilmesítés jogát, köztük mi magyarok is, totálisan

meg lehet lenni nélküle.

Magyar köntösbe és környezetbe (címe alapján kitalálható módon Szilveszter éjjelére) egy megszokott alkotópáros, Divinyi Réka forgatókönyvíró és Goda Krisztina rendező ültették (Csak szex és más semmi; Kaméleon; Szabadság, szerelem; Veszettek;), csakhogy feleslegesen. A közönségfilmeket patronáló Filmalap szempontjából persze biztosan nem, hiszen a vígjátékokra nyitott magyar közönségből várhatóan elmegy pár százezer megnézni, de ettől még vitatható, hogy miért nem eredeti ötleteket támogatnak.

Fotó: Intercom

A sztori egyébként arról szól, hogy egy baráti társaság úgy dönt, a szilveszteri vacsorájukat egy játékkal dobják fel: mind a heten az asztalra teszik telefonjaikat, és legyen az bármilyen hívás, kihangosítva fogadják, a szöveges üzeneteket pedig felolvassák. Ezáltal persze hamar kiderül, hogy mindenkinek van takargatnivalója, titkolt élete, szégyellnivalója, emiatt hazugságok és simlik követik egymást.

Egy remake nyilván akkor működik jól, ha sikerül valami plusz gondolatiságot hozzátennie az eredetihez, és ez a BÚÉK-nak sikerül is, mert az olasz eredeti befejezésének megváltoztatásával egészen más hangulata lesz a magyar verziónak, de ezzel csak simán megspórolja az eredeti továbbgondolását a néző számára. Ezzel pont azt mutatja meg, amit az olasz csavar csak sejtet. Ezt pedig nevezhetjük kerekebb, világosabb vagy optimistább végnek is, de csak arra jó, hogy legyen valami, amiben jelentősen eltér az eredetitől.

Ez viszont kevés.

Fotó: Intercom

Persze jók a színészek, jól vannak instruálva és az interakciók is működnek, kevés a manír és az az indokolatlanul sok szar, ami a nyakukba hullik telefonhívások, sms-ek és csetüzenetek formájában, még pont a hihetőség határán belül mozognak, vagyis az eredeti verzió kritikus pontjai működnek.

Ahogy az is, milyen fontos arányokat kap a gyerek egyedül nevelésének kérdése, az alkoholizmus, a játékfüggőség és a homoszexualitás. Pláne egy olyan országban fontos ilyenekről beszélni, ahol etaponként 20-30 milliárd forint megy el feleslegesen nemzeti konzultációkra; ahol a tízmillió magyar negyede keményen piál, nyolcada pedig nem tud megálljt parancsolni szerencsejáték szenvedélyének; vagy ahol a lakosság fele szégyellné, ha lenne egy meleg családtagja.

De akkor továbbra is: mi a baj a BÚÉK-kal azon apróságokat leszámítva, hogy gagyi a CGI-hóesés az intróban és a díszletlakásról nem hiszem el, hogy ott valóban emberek élnek, valamint már létezik ilyen néven két magyar film, a Bujtor-féle BÚÉK! és a BÚÉK című szkeccs-doksi is? Leginkább az, hogy Divinyi Réka és Goda Krisztina valószínűleg maguktól (értsd: saját ötletből írt forgatókönyvvel) is tudnának ilyen üzeneteket közvetíteni.

Fotó: Intercom

Persze példálózhatunk azzal, hogy a Mi kis falunktól kezdve a Korhatáros szerelmen és a Terápián át az Aranyéletig mindegyik ismert kortárs hazai sorozat külföldi alapötleten nyugszik, de az teljesen más modell. A nagy költségvetésű nyugat-európai és amerikai csatornákkal versenyezni nem tudó kisebb országok tévéi érthető módon nyúlnak külföldön jól bevált formulákhoz, mert minimalizálni akarják a kockázatát egy buktának. Nyilván ez is csak nyakatekert magyarázat a sok remake-sorozatra (ráadásul a felsoroltak közül az Aranyélet pont kakukktojás, hiszen ott csak az alapszituáció idézi a finn Helppo elämä-t, messzebb nem is távolodhatott volna tőle a magyar verzió), de pont a nagyjátékfilmeknél nem látom értelmét az efféle újrafeldolgozásnak.

Pláne, amikor tehetséges rendezők garmadája ácsorog a partvonalnál ugrásra készen, hogy saját filmjét, egyéni vízióját megvalósíthassa.

A BÚÉK-ot persze el lehetett volna rontani. Béna dialógusokkal, rossz rendezéssel, érzéketlen vágással és pusztulásos képi világgal nézhetetlen fos is lehetne. Tiszta sor, hogy nem elég csupán a jó ötlet, jól is kell megcsinálni, szóval ezért dicséret illett mindenkit az alkotók közül. De a magyar filmgyártás van annyira jó állapotban, hogy nincs szükség külföldről átvett, itthon megcsócsált feldolgozásokra. Ennél Godáék is többet tudnak és a nézők is többet érdemelnek. A parkoltatott rendezőkről pedig ne is beszéljünk.

BÚÉK. Magyar dráma, vígjáték, 2018. Premier: december 6.