Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Elfajult a veszekedés, gumilövedékkel lőtt vitapartnerére

Elfajult a veszekedés, gumilövedékkel lőtt vitapartnerére

Mikulás napján, december 6-án este bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy győri lakótömb egyik lakásában rálőttek egy férfira. Mint kiderült, a sértett volt felesége lakásában volt, ahol annak barátja, H. Csaba, egy fegyverrel két alkalommal rálőtt.

A járőrök a lakásban elfogták a lövöldözőt, majd a helyszíni szemle során megtaláltak és lefoglaltak egy gáz- és riasztófegyvert. Az adatgyűjtés során szerzett információk és a tanúk elmondása szerint a két férfi összeveszett, majd a 33 éves H. Csaba elővette a riasztófegyverét, amelyből két gumilövedéket lőtt ki. Mivel az elsődleges adatok alapján a leadott lövések a sértett feje mellett haladtak el és akár 8 napon túli sérüléseket is okozhattak volna, a nyomozók a férfival szemben – előállítását követően – súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

(police.hu)