Megpróbálta erőszakkal elvinni volt barátnőjét egy férfi Pécsen

Megpróbálta erőszakkal elvinni volt barátnőjét egy férfi Pécsen

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat három férfival szemben, akik egyikük volt barátnőjét próbálták meg erőszakkal elvinni.

A vádlottak egyike 2018. évben szerelmi kapcsolatban állt a sértettel, kapcsolatuk azonban időközben megszakadt. 2018 májusában a vádlottak megjelentek Pécsett azzal a céllal, hogy a volt barátnőt magukkal vigyék Siófokra.

A férfi találkozott a sértettel, majd maga előtt tuszkolva, lökdösve megpróbálta a gépkocsiba ültetni volt szerelmét. A sértett ellenkezett, megpróbált elszaladni, azonban a férfi átölelte, magához szorította, majd tovább rángatta a parkolóban álló gépkocsihoz. A lány többször felszólította a vádlottat, hogy engedje el, mert nem akart vele menni.

Mindezt észlelték az időközben megjelenő sértett rokonai is, akik a lány segítségére siettek. Ekkor a három vádlott a rokonokra támadt, vascsövekkel bántalmazni kezdték őket, melynek következtében egyikük orrcsontját is eltörték.

A vádlottak cselekménye személyi szabadság megsértése, csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntettének megállapítására alkalmas.

(Ügyészség)