Gyilkossági ügyben merült fel a volt szlovák miniszter neve

Gyilkossági ügyben merült fel a volt szlovák miniszter neve

Vádemelési javaslatot tett gyilkosság megrendelése miatt Pavol Rusko volt szlovák gazdasági miniszter ellen a múlt század kilencvenes éveiben történt bűncselekményt vizsgáló rendőrtiszt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.

A gyilkossági ügy a múlt évszázad kilencvenes éveire, a Rusko politikai karrierjét megelőző időszakra nyúlik vissza. Rusko – aki később egy liberális párt, az ANO elnökeként a második Dzurinda-kormány gazdasági minisztériumát vezette – a gyilkosság idején az első és máig legnagyobbnak számító szlovák kereskedelmi televízió, a Markíza vezérigazgatója és résztulajdonosa volt.

A szlovák nyomozó hatóság azzal gyanúsítja Ruskót, hogy

ő rendelhette meg volt üzlettársa, Silvia Volzová meggyilkolását.

Az eljárásnak most zárult le a nyomozati szakasza, amelynek megállapításai szerint a volt tévévezér a szlovák alvilág akkori legfőbb főnökének tartott Mikulás Cernákot bízta meg üzlettársa meggyilkolásával. Cernák – akinek a neve szinte az ezredforduló környékén elkövetett minden jelentősebb, szervezett bűnözéssel összefüggő szlovákiai bűncselekménynél felmerült – életfogytiglani börtönbüntetését tölti, amelyet különböző gyilkossági ügyekben szabtak ki rá.

Rusko volt üzlettársa meggyilkolásának ügyében a szlovák rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint négy személy ellen tettek vádemelési javaslatot. Ezekről az indítványokról az ügyészség dönt. A vizsgálat megállapításai szerint

a gyilkosság ügyében az akkori szlovák alvilág több olyan oszlopos tagja is érintett,

akit korábban már sokéves szabadságvesztésre ítéltek más ügyekben.

Rusko ellen a Markíza televízióban elkövetett gazdasági bűncselekmény ügyében is eljárásik, amely már a bírósági szakaszában van. Ez utóbbi ügy másik érintettje egy szintén közismert szlovákiai nagyvállalkozó, Marián Kocner is. A vizsgálati fogságban lévő Kocner neve más nagy horderejű bűnügyek kapcsán is felmerült, a pozsonyi sajtó egy ideig a februárban meggyilkolt fiatal újságíróval, Ján Kuciakkal kapcsolatban is emlegette. (MTI)

Borítókép forrása: WokoSK/Wikimedia