Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Amal Clooney egy lapon említette Magyarországot Észak-Koreával

Amal Clooney egy lapon említette Magyarországot Észak-Koreával

Donald Trump zöld utat ad az autokrata rezsimeknek – mondta Amal Clooney az ENSZ-ből tudósító újságírók díjátadó ünnepségén. Az emberi jogi ügyvéd kritikával illette Trumpot azért, amiért az „emberek ellenségének” hívta az újságírókat, és hozzátette azt is, hogy párhuzam vonható az elnök retorikája és a populizmus népszerűségének emelkedése között– írja a 24.hu a Telegraph cikke alapján.

Clooney azt is elmondta, hogy az amerikai elnök negatív hatása nem csak Mianmarban, de

„a többi autokrata rezsimben is érezhető, például Észak-Koreában, a Fülöp-szigeteken, Magyarországon,

Törökországban és Brazíliában Nagyon sok ügyem során láttam, ahogy újságírókat és az ellenzék tagjait kíméletlenül célba veszik, hogy ne tudják bírálni a kormányt”.

Az emberi jogi ügyvéd beszélt még a brutálisan meggyilkolt szaúd-arábiai újságíróról, Dzsamál Hasogdzsiról is, illetve arról a két Reuterses újságíróról, Wa Lone-ról és Kyaw Soe Oo-ról, akiket Mianmarban börtönöztek be.

„Soha nem támadtak meg annyi újságírót, mint ma.

Soha nem került börtönbe annyi újságíró, mint ma.

Nem csak azért halnak meg az újságírók a háborúkban, mert fegyver nélkül dolgoznak a világ legveszélyesebb helyein, hanem azért is, mert feltárják a háborús bűnöket, és kimondják az igazságot”– hangsúlyozta Clooney.

Borítókép forrása: MTI/EPA/AP Pool/Thanászisz Sztavrakisz