Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Hangulatos dögunalom lett az elmúlt évek sikerkönyvének sorozat-adaptációja

Hangulatos dögunalom lett az elmúlt évek sikerkönyvének sorozat-adaptációja

Az olasz pszeudoíró, Elena Ferrante Nápolyi regényeinek első kötetéből sorozat készült. A Briliáns barátnőm lassan csordogáló széria lett. Pilotkritika.

Ferrante fever

vagyis a Ferrante-láz. Ez az a jelenség, amely végigsöpört a világon pár éve, amikor megjelentek Elena Ferrante Nápolyi regényei. A rajongás egyszerre több dolognak is köszönhető: amellett, hogy a tetralógia két barátnő párhuzamos, de teljesen különböző nápolyi élettörténetét mutatja be az ötvenes évektől (amúgy meglepően izgalmasan), még az író személye is érdekfeszítő. Ferrante ugyanis egy pszeudoíró, aki nemcsak, hogy álnéven készíti a könyveit, de a nagyközönség számára teljesen megfoghatatlan, láthatatlan, alig nyilatkozik.

Fotó: HBO

Utóbbi persze önmagában nem kéne, hogy valakit híressé tegyen, hiszen az írásbeliség hajnala óta vannak írók, akik szerzői név álarca mögé bújva alkotnak (Homérosztól Kondor Vilmosig sorolhatnánk). Itt inkább arról van szó, hogy nagyon ritka, ha valaki ennyire a semmiből érkezve tesz le valami váratlanul közkedveltet az asztalra, és e köré épít egy új személyazonosságot.

Pár éve ugyan megjelent egy tényfeltáró anyag arról, hogy Ferrante valójában egy Olaszországban kevéssé ismert fordító, Anita Raja, de ez több bosszúságot szerzett a cikk szerzőjének, mint elismerést, ugyanis Claudio Gatti oknyomozó újságját folyamatosan jelentgetni kezdték a rajongók a Facebookon, sőt, szervezetten távol tartották magukat a laptól is.

Nem csoda, hogy egy ilyen lelkes olvasói bázissal rendelkező író legjobban dicsért könyvsorozatából tévészéria készül, amit az olasz RAI és a HBO készített el.

Fotó: HBO

A Briliáns barátnőm története szerint amikor az idősödő Elena Greco megtudja, hogy élete legértékesebb barátnője eltűnt, a könyvekkel teli házának magányában élő asszony nem a nő keresésére indul, hanem elhatározza, hogy megírja barátságuk történetét. Elena 1950-ben, az általános iskola első osztályában ismerte meg Raffaella Cerullót, akit mindig is Lilának hívott. A barátnő szegény sorsú, de elképesztően tehetséges, aki egyszerre volt a legjobb barátja és legfőbb ellensége is.

Elena ugyanis hiába volt ugyanúgy tehetséges a tanulásban, mint Lila, inkább szorgalommal kompenzálta azt, ami a másik kislányból természetes módon fakadt. Mivel Lilának kevesebbet kellett tanulnia, állandóan unatkozott, és folyton csínytettekre vette rá Elenát. Ez akár egy egyszerű coming of age történet is lehetne, ami viszont az átlag felé emeli a könyvet és a sorozatot is,

az az 50-es (meg a későbbiekben a 60-as, 70-es) évekbeli nápolyi mindennapok aprólékos bemutatása.

Fotó: HBO

Mindezt sztereotípiamentesen teszi, nincsenek hatalmas családi ebédek vagy mandolinszó a kertben, ahogy sok más olasz romantikus filmben, itt inkább a társadalmi-történelmi aspektusból bemutatott kapcsolatok árnyalása a fontos. Ezt pedig Ferrante nagy nyelvi igényességgel teszi, odafigyelve a nápolyi dialektusra is, amely a sorozatban ugyancsak jól előjön, bár ezt a magyar nézők közül nyilván csak azok fogják észrevenni, akik tanulnak vagy tanultak olaszul. Számukra viszont igazi csemege.

Bár a sorozat a szó rossz értelmében tévéfilmes,

mivel épített díszletben forgatták, valahogy mégis átjön a telepnek nevezett szegénynegyed sajátossága. Az emberek egymás szájában élnek, egy 20 méteres körben helyezkedik el a négy legfontosabb intézmény: a templom, az iskola, a szatócsbolt és a kocsma. Ebben a fullasztó légkörben minden érzelem, legyen az szeretet, gyűlölet, harag vagy irigység, sokkal jobban kibuggyan. A hisztériák vadabbak, az érzelmek túláradóbbak, a viták hangosabbak.

Az első évad az első kötetet dolgozza fel, amely a két lány gyermekkorára koncentrál, de amennyiben újabb szezonokat él meg a sorozat, érdekes lesz látni a nők társadalmi szerepének változásait is. Ferrante ugyanis úgy ír – és ezt a sorozat is jól adaptálja -, hogy didaktikusság mentesen, de mégis plasztikusan tudja megmutatni az egyetemes női sorsot, amelyben feltűnhet elnyomás, kiszolgáltatottság, áldozathibáztatás és önfeláldozás is. Emellett pedig ott a szexizmus és az erőszak, amit a nőknek ekkor csak elviselni szabad, beszélni nem lehet róla.

A sorozatról viszont nehéz lenne mégis azt állítani, hogy berántja a nézőt, hiszen nincsenek elképesztő amplitúdók, sőt, valamilyen szinten rétegsorozat, és azokat fogja igazán érdekelni, akik szeretik a nagyívű családregényeket (valószínűleg a könyv sikere is ennek köszönhető), szeretik a már említett társadalomtörténeti elemeket, vagy egyszerűen odavannak az olasz kultúráért.

Ambivalens nézni, mert a színészek jók, pláne a gyerekek, aprólékos a díszlet és Max Richter zenéje is fülbemászó, de hiányzik a sorozatból a lendület, ami miatt hétről hétre várni lehetne az újabb epizódokat.

Hangulatos dögunalom.

A RottenTomates adatai alapján a külföldi sajtó odáig van a sorozatért, eddig 97%-os értékelésen áll a gyűjtőoldalon. A Briliáns barátnőm a HBO GO-n követhető, a november 19-i premier óta minden héten (hétfőn és kedden) két új résszel jelentkezik.

Értékelés: 7/10