Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

1,9 millió magyart fenyeget a társadalmi kirekesztettség és a szegénység

1,9 millió magyart fenyeget a társadalmi kirekesztettség és a szegénység

Szomorú számokat tett közzé a magyar népességről a statisztikai hivatal.

Az örömteli, hogy szinte az összes társadalmi körben csökkent a szegények száma, az már a legkevésbé sem, hogy a társadalmi kirekesztődés és a szegénység csaknem 1,9 millió embert érint. – írja a KSH háztartások életszínvonalát vizsgáló, friss elemzésében.

A KSH kalkulációja szerint a mérések magyarországi kezdete óta a szegénység vagy társadalmi
kirekesztődés 2012-ben érte el a legmagasabb értéket, ezt követően pedig folyamatosan csökken a szám. Ezt örömtelinek lehet nevezni, azt már kevésbé, hogy tavaly a teljes lakosságnak egyötöde (19,6 százalék), azaz 1,887 millió ember volt érintett. Ez legalább 578 ezer fővel kevesebb, mint 2016-ban. 2017 folyamán a szegénység valamennyi dimenziójában folytatódott a javulás. Legnagyobb mértékű csökkenés a súlyos anyagi deprivációban élők arányában és számában következett be, 14,5-ről 10,2 százalékra mérséklődött a hányaduk.

A jövedelmi szegénységben a népesség 12,8 százaléka, 1 millió 227 ezer fő élt, a munkaszegénység pedig 4,1 százalékot, 398 ezer embert érintett 2017-ben.

A KSH kifejti, hogy a háztartások jövedelmi helyzete javulóban van. Az érezhető javulás egyébként csak 2013-ban kezdődött el. Az egy főre jutó nettó jövedelem nominálértéken 2013 és 2017 között összesen 23,9 százalékkal növekedett. 2017-ben az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 1,644 millió forint volt, 9,3 százalékkal magasabb, mint az előző évben, a nettó jövedelem pedig 1,300 millió forintot tett ki, ami 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A reáljövedelem 5,9 százalékkal nőtt 2016-hoz képest. Minden pozitív változás, ám az említett közel 1,9 millió ember helyzete akkor is szomorú.

Borítókép: MTI Fotó, Balázs Attila