Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Hiába újították fel 30 millióból a mentőállomást, a vécéje áll a mocsokban

Hiába újították fel 30 millióból a mentőállomást, a vécéje áll a mocsokban

Győrfi Pál reméli, a vizesblokkot még ma helyreállítják. A szervezet szerint a 2,6 milliárdos adósságuk a költségvetésben pénzügytechnikai okból és csak átmenetileg jelentkezett.

Teljesen elázott, emiatt szinte használhatatlan egy három éve felújított mentőállomás mosdója – az erről készült fényképeket Kunetz Zsombor oxiológus szakértő osztotta meg a Facebook-oldalán. A szakértő azt közölte, az épület 30 millió forintból újult meg három éve, ez azóta a harmadik hasonló eset. Azt viszont nem árulta el, melyik állomásról van szó.

Megkeresésünkre az állomás helyszínét az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője sem árulta el, Győrfi Pál ugyanakkor azt írta: a hiba elhárítása már megkezdődött és remélhetőleg szerdára (azaz mára – szerk.) helyreáll a vizesblokk működése.

„A sürgős intézkedést igénylő csatornarendszeri meghibásodás helye egy olyan mentőállomás, ahol korábban részleges felújítás történt ugyan, de az alapvezetéket az nem érintette” – tette hozzá.

Győrfi Pál szerint sajnos egy részlegesen, vagy teljesen felújított mentőállomáson is előfordulhat

műszaki meghibásodás, dugulás, amelynek megszüntetése a hiba okának függvényében jelent egyszerűbb, vagy nehezebb feladatot.

Bár nem kérdeztük, a kommunikációs vezető hangsúlyozta, az Országos Mentőszolgálat működése országszerte zavartalan, a mentőellátás feltételei mindenhol biztosítottak. Mint írta, ugyancsak lényeges információ, hogy a mentődolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében

komplex program folyik, amelynek fontos eleme a mentőállomások állapotának javítása is.

Közölte azt is, hogy

„az épületek műszaki állapotának ellenőrzését, a működés során felmerülő meghibásodások kijavítását szakembereink folyamatosan végzik, az éppen a mentőállomáson tartózkodó bajtársaink körülményeit jelentősen érintő műszaki problémákat igyekeznek rövid határidővel orvosolni”.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az OMSZ 2,6 milliárd forintos adósságállománya pontosan miből tevődik össze. Győrfi Pál válaszában azt írta,

„az Ön által jelzett »adósságállomány« az Országos Mentőszolgálat költségvetésében pénzügytechnikai okból és csak átmenetileg jelentkezett. A virtuális »hiányt« olyan tételek eredményezték, melyek nagy jelentőségű és volumenű beszerzésekhez (mentőruha, mentőautók) kapcsolódtak, és a költségvetési forrás lehívásáig jelentkeztek. Az Országos Mentőszolgálat likviditása, gazdálkodási egyensúlya stabil, a gazdálkodás során jelentkező átmeneti negatívum nagyságrendje jelenleg már nem haladja meg a százmilliós értéket.”

Fülöp Attila, az Emmi) államtitkára (b) és Győrfi Pál a mentőszolgálat gondoskodó csoportjának mikrobuszánál. MTI/Lakatos Péter

Érdeklődésünkre hozzátette, 2010 óta 104 jelentősebb mentőállomás részleges vagy teljes felújítása történt meg. A mentőállomás-hálózat felújítása tovább folytatódik, a kormány döntése alapján 21 mentőállomás felújításának, építésének előkészületei kezdődhetnek meg 266 millió forintos kormányzati forrásból.

Borítókép forrása: Kunetz Zsombor/ Facebook