Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

65 éve játszották az évszázad mérkőzését, a 6:3-at

65 éve játszották az évszázad mérkőzését, a 6:3-at

Labdarúgásuk 90. évfordulóját ünnepelték volna az angolok, ha a mágikus magyarok meg nem tréfálják őket. A sporttörténeti győzelem emlékére és az Aranycsapat tiszteletére 1993 óta november 25-e a Magyar Labdarúgás Napja. 65 éve játszották a legendás 6:3-t.

1953. november 25-én a londoni Empire Stadion – vagyis a Wembley – zsúfolásig megtelt az Anglia-Magyarország mérkőzésre. Azokban a televízió előtti időkben az angol válogatott amúgy is teltház előtt játszotta minden mérkőzését, azonban a magyarok vendégjátékára még nagyobb gyorsasággal fogytak a jegyek, mint általában. Hetekkel a találkozó előtt alig néhány óra alatt elkapkodták az összes tiketet, ami amellett, hogy nem létezett internetes jegyvásárlás, azért volt elképesztő, mert a mérkőzést hétköznap délután rendezték.

Hogy mire föl volt ekkora hatalmas érdeklődés? Erre egy 20 éve Magyarországon élő brit focikedvelőnek, David Bailey-nek – akinek épp a jubileummal párhuzamosan jelent meg Az Aranycsapat története címmel új kiadványa – van egy tézise. Hazánk annak köszönhette vonzerejét, hogy egy elszigetelt kommunista országról volt szó, amely a Szovjetunió elnyomása alatt senyvedett, a játékosok pedig hivatásos katonák vagy rendőrök voltak, ezt pedig az angolok egyszerre találták végtelenül furcsának és ijesztőnek.

Fotó: Csóti Rebeka

Ráadásul Puskás Ferenc csapatkapitányt az incselkedő brit sajtó nevezte el Száguldó Őrnagynak (The Galloping Major), utalva a lóháton vágtázó magyar katonákra, amely egy újabb bizonyítéka volt annak, mennyire keveset tudtak az ángélusok az egyébként kelletlenül őrnagyi rangban szolgáló Puskásról.

Az író szerint bár az angolok tisztelték a magyarokat Puskásék hírneve miatt, mégsem volt szinte egyetlen olyan brit focirajongó se, aki el tudta volna képzelni, hogy csapatuk elveszíti 90 éve tartó szigetországi veretlenségét.

Aztán mégis ez történt.

A Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor

kezdőtizenegy alig töltött fent 1 percet a pályán, máris vezetést szereztek Hidegkuti Nándor révén. Az angol kapus mozdulatlanná dermedve nézte a jobb felső sarokba csapódó váratlan lövést.

A Londonban győztes Aranycsapat. Forrás: Kovács József/Fortepan

Sebes Gusztáv, a magyarok szövetségi kapitánya még az 1952-es olimpián (amit megnyert az Aranycsapat) kötötte le az Anglia elleni mérkőzést, a szigetországi sajtó pedig bár lebecsülte az ötkarikás aranyat, az évszázad mérkőzésének titulálta az összecsapást, amelyen két futballnagyhatalom, a múlt nagymesterei és a sportág újítói versengenek.

Aki látta a mérkőzést, vagy az arról készült felvételeket, tudja, hogy sok tekintetben valóban két világ találkozott, és nem csak abban az értelemben, hogy a mágikus magyarok a Vasfüggönyön túlról érkeztek. Amíg az angolok joviális úriembereknek tűntek, addig a magyarok utcai csibészeknek, akiknek semmi sem tabu. Ráadásul, ahogy Bailey fogalmaz könyvében, a magyarok már megjelenésükben is különlegesnek tűntek. Modern, testhezálló meggypiros mezt viseltek, amiről lekerült a felesleges gallér, a nadrágjuk is jócskán combközép felett ért véget, cipőjük pedig a legfinomabb és legkönnyebb bőrből készült.

Ehhez képest az angolok úgy néztek ki, mint valami öregfiú-válogatott, akik galléros, bő mezben, térdig érő nadrágban és szinte katonai bakancsra emlékeztető cipőben léptek pályára.

Az évszázad mérkőzését megjelenítő, 1000 négyzetméteres tűzfalfestmény a főváros VII. kerületében, a Rumbach Sebestyén utcában 2013. október 16-án. Ezen a napon ünnepélyes keretek között avatták fel a Wembleyben aratott legendás diadal 60. évfordulójára készült, a magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-as 6-3-as győzelmét megörökítő festményt. MTI Fotó: Földi Imre

Bailey azt is megemlíti, hogy a magyarok nemcsak magabiztosnak, de felkészültnek és pimasznak is tűntek. A talpig feketébe öltözött Grosics Gyula például végcsinálta a számára szokásos bemelegítést és nyújtógyakorlatokat a meccs előtt, a nézők pedig elképedve figyelték, mi is ez, pláne, hogy a feltűrt ujjú, gyapjugarbót viselő angol hálóőr, Gil Merrick jobbára csak egyhelyben ugrált, hogy melegen tartsa magát. Puskás Ferenc az illemszabályokat figyelmen kívül hagyva felkapta a labdát és dekázott egyet híres balján, a középkezdést megelőzően, ami hihetetlen orcátlanságnak minősült akkoriban.

A magabiztossághoz az elképesztően alapos felkészülés is kellett. Sebes Gusztáv útlevelet kérelmezett és kapott, hogy hónapokkal a meccs előtt kiutazzon Angliába és megnézze a Wembley gyepét.

Emellett minden irányban lemérte a pálya hosszát és még meccslabdákat is hazahozott, hogy azzal gyakoroljanak játékosai.

Itthon sokáig kereste, melyik pálya lehet a legalkalmasabb replikája a Wembley-nek és végül a Vasas népligeti pályáját választotta a talaj puhasága miatt, amit még így is 5-5 méterrel kellett meghosszabbítani mindkét irányba, hogy hasonlítson a londonira. Itt aztán hetente háromszor délelőttönként edzett a keret – természetesen az Angliából hozott labdákkal. Manapság szinte elképzelhetetlen lenne az ilyen.

Wembley stadion, a magyar válogatott a 6:3-as meccs előtt: Puskás, Grosics, Lóránt, Hidegkúti, Buzánszky, Lantos, Zakariás, Czibor Bozsik, Budai II., Kocsis. Forrás: Kovács József/Fortepan

A taktika egyszerű volt: totális letámadás.

Az első percben szerzett vezetés után egyébként egy lesgól is született, Leo Horn, a mérkőzés játékvezetője később azt nyilatkozta, el se tudja képzelni, hogy milyen eredmény születik, ha azt megadja.

Ez a momentum tettrekészségre sarkallta az angolokat, a 14. percben Dickinson révén egyenlítettek. Nem sokáig maradt így az állás, a 22. percben egy Czibor-Puskás-Hidegkuti gyors összjáték végén utóbbi lőtt újra a hálóba a 11-es pont tájékáról. Alig három perc múlva Czibor megiramodásából Puskás lőtt a hatos sarkáról nagy erejű bombát, a 29. percben pedig ugyanő tette bele a lábát Bozsik szabadrúgásába, amihez az angolok botor módon nem állítottak sorfalat.

A 38. percben Mortensen egy csel után lőtt Grosics hálójába, 2-4-gyel mehettek szünetre a csapatok. A második félidő 50. percében Bozsik is betalált, az 53-ban pedig Hidegkuti megrúgta a mesterhármasát. Az 57. percben Ramsey révén az angolok büntetőből zárkóznak, de hihetetlen módon ezután már nem született újabb találat.

A szerepek felcserélődtek, a tanítványok oktatták a mestereket. Az angol sajtó nem is kímélte sajátjait:

„Istenek alkonya”

„Elpüfölték az angolokat. A vereség – lecke Angliának”

„Micsoda alázás az angol labdarúgóknak”

Ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg az újságok, az évszázad mérkőzése komoly változásokat eredményezett.

Ehhez persze kellett még az 1954. május 23-i visszavágó is, amin az angolok még csúfondárosabb, 7:1-es vereségbe futottak bele, pedig fogadkoztak, a Népstadionban fogják kiköszörülni a csorbát. Ahogy akkor mondták,

az angolok egy hétre jöttek, de hét eggyel mentek.

Magyarország – Anglia (7:1) labdarúgó mérkőzés. Forrás: Fortepan

Bailey szerint a két vereség is kellett tehát ahhoz, hogy a 6:3-on még játszó későbbi szövetségi kapitány, Alf Ramsey megreformálja az angol focit, és 1966-ban megnyerjék a vébét. De az Aranycsapat taktikáját honosította meg Brazíliában Guttman Béla is, ami miatt a sárga-kék mezes válogatott a következő 5 világbajnokságon 3 aranyat is hazavitt, sőt, a Johan Cruijff fémjelezte holland nemzeti tizenegy totális futballjának is a magyar volt az alapja. Ehhez képest 1954-ben a magyar válogatott elbukott az NSZK ellen a „berni csoda” alkalmával, ami a német válogatott felvirágzását és a mieink leszállóágát jelentette.

Mindenestre Sir Stanley Rous, az Angol Labdarúgó Szövetség vezetője a legendás 6:3 után ezt nyilatkozta a magyarokról:

„Sajnos a magyar játékosok nem engedték megmutatni a mieinknek, hogy tulajdonképpen mit is tudnak. Tanulságos volt számunkra a mérkőzés, és nem szégyellünk tanulni a tanítványoktól. A magyarok új elemeket vittek a labdarúgásba és ezzel jelentősen előbbre vitték a sportág fejlődését.”

Bár most is ezt nyilatkozná hazánk válogatottjáról valaki.

A cikk David Bailey: Az Aranycsapat története, a Magyar Labdarúgó Archívum és a Rubicon 2018/6 lapszáma alapján készült. A kiemelt képen az Aranycsapat tagjai szerepelnek: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula. Forrás: Erkl-Nagy Tibor/Fortepan