Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Jeremy Thorpe pártelnök, akinek a karrierjébe került, hogy meleg

Jeremy Thorpe pártelnök, akinek a karrierjébe került, hogy meleg

50 éve még büntették a homoszexualitást Angliában. Ebbe bukott bele a ’60-as és ’70-es évek egyik meghatározó brit politikusa, akinek életéről a BBC nemrég minisorozatot készített.

Egy nagyon angolos botrány

Az emberi időérzékelés néha igen becsapós tud lenni, és vannak olyan kirívó esetek is, amikor az emberiség mint közösen gondolkodó organizmus képes meghosszabbítani vagy éppen lerövidíteni múltbéli eseményeket az emlékezetében. Ilyen módon lesz meglepő, ha arra gondolunk, hogy a berlini fal leomlása óta pusztán harminc, a férfi-női szavazati jogegyenlőség megvalósulása óta hazánkban bő hetven év telt el csupán.

A BBC új minisorozata (nálunk az HBO és az HBO GO kínálatában érhető el) egy ilyen ijesztően közeli korba, közgondolkodásban azonban már egészen távoli időbe kalauzol bennünket. A Hugh Grant főszereplésével készült Egy nagyon angolos botrány a ’60-as és ’70-es évek meghatározó brit politikusa, Jeremy Thorpe életrajzi drámája, akinek karrierjét szexuális vonzalma törte ketté. Thorpe ugyanis meleg volt, ezt pedig akkoriban kőkeményen büntették.

1961-et írtunk, amikor Thorpe alsóházi képviselőként egy vidéki kirándulás alkalmával megismerkedett egy fiatal, kissé zavaros elméjű lovászfiúval, Norman Josiffe-fal. A 32 éves politikus megadta elérhetőségét a fiúnak, aki még az év végén – lakhely, pénz és társadalombiztosítás hiányában – felkereste őt Londonban, a Westminster-palotában. Thorpe felajánlotta segítségét, szállást adott számára édesanyjánál, és már aznap este lefeküdtek egymással, viszonyuk körülbelül egy éven át tartott.

A Norman Scottot alakító Ben Wishaw Forrás: HBO

Két bökkenő volt a történetben: az egyik, hogy Josiffe (aki később Scottra keresztelte át magát) szerelmes lett a politikusba, és nagyon nehezen viselte, amikor az eltaszította magától; a másik, hogy az 1967-es szexuális bántalmazásokkal kapcsolatos reformok elfogadásáig a homoszexualitás az országban büntetendő volt. Kellő mennyiségű bizonyíték esetén

a meleg férfiakat akár két év szabadságvesztéssel is sújthatták, így járt például Oscar Wilde író és Alan Turing, az enigma kódot feltörő matematikus is.

Thorpe-nak tehát volt vesztenivalója, főleg azok után, hogy 1967-ben a Liberális Párt elnökének választották, s bár ekkor a börtön fenyegetettsége már nem lebegett a feje fölött, továbbra is karaktergyilkossággal ért volna fel számára, ha az ügy nyilvánosságot kap.

Azok, akiknek felkeltette érdeklődését a történet, hagyják is itt abba az olvasást, és üljenek az HBO vagy az HBO GO elé, ahol háromszor egy órában rendkívül élvezetes, lendületes és hiteles módon ismerhetik meg a teljes történetet, Hugh Grant elképesztő alakításában.

A továbbiakban spoilerek következnek a cselekmény kimeneteléről!

A Very English Scandal: EXCLUSIVE TRAILER (UK) | Hugh Grant | Ben Whishaw – BBC

SUBSCRIBE for more BBC highlights: https://bit.ly/2IXqEIn Watch A Very English Scandal on the BBC: https://bbc.in/2KT0aFp Starring Hugh Grant and Ben Whishaw, A Very English Scandal is the story of an illegal love affair that threatened the life of one man and the entire British establishment.

Az a fránya társadalombiztosítás

A fő konfliktust Thorpe és Scott között az egész kálvária során a társadalombiztosítási kártya okozta, ami akkoriban nélkülözhetetlen volt a munkanélküli segély felvételéhez és a bejelentett munkahelyhez. Ennek megszerzését azonban Thorpe következetesen elutasította, hiába fenyegette őt a fiú viszonyuk kiteregetésével.

Scott először 1962 telén fordult a rendőrséghez kettejük szerelmes leveleivel, amelyekből kettőt bár nyilvántartásba vettek, vádemelésre nem került sor. Szakításuk után Scott több országban próbált érvényesülni lovászként, illetve egy időre a modell szakmával is megismerkedett, de amint éppen rosszra fordult a sora, bombázni kezdte volt szeretőjét kéréseivel, amelyek annál jobban aggasztották a politikust, minél inkább ívelt felfelé a karrierje.

Kezdetben egyik képviselőtársát és barátját, Peter Besselt bízta meg az ügy elsimításával, aki rendszeres pénzösszegekkel pár évig tartani tudta Scott száját, 1968-ra viszont annyira megelégelte a fáradalmakat – mivel Scott már Thorpe újdonsült feleségét is zaklatta –, hogy egyszer s mindenkorra pontot tett volna az ügy végére.

“Nem rosszabb, mint lelőni egy beteg kutyát.”

E szavakkal indokolta Besselnek és David Holmesnak, az esküvői tanújának és egyetemi barátjának, hogy miért lenne a gyilkosság a legjobb megoldás. A két férfi sokáig nem is igazán tudta eldönteni, hogy a politikus viccel-e, mindenesetre elkezdték kidolgozni a merénylet részleteit, még ha nem is feltétlenül teljes komolysággal. Egy évvel később azonban egy váratlan esemény miatt feleslegessé vált minden további szervezkedés,

hiszen Norman Scott is megházasodott.

Forrás: HBO

Azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan füstbe is ment a megoldás. Scott alig egy éven belül elvált, és ismét csak Thorpe-ot okolta, mondván, azért nem tudott kellő anyagi jólétet biztosítani családjának, mert Thorpe nem adott neki társadalombiztosítást. A rákövetkező években Scott minden módszert megragadott, hogy kellően sarokba szorítsa volt kedvesét, boldog-boldogtalannak elmesélte történetét, köztük Thorpe egyik nagy ellenlábasának is, Emlyn Hoosonnak, azonban az ő szava minden esetben eltörpült az ország köztiszteletben álló képviselőjével szemben.

Egy rémült bérgyilkos, egy dán dog és egy nem füstölgő pisztolycső

1974-re odáig fajultak Scott próbálkozásai Thorpe besározására, hogy az végleg elérkezettnek látta az időt a szerencsétlen fiú kiiktatásához. Szövevényes kapcsolati hálón keresztül egy pilótát, October Newtont bízták meg a gyilkossággal 10 ezer font ellenében. A férfi közel sem bizonyult jó választásnak. Először úgy kereste meg Josiffe-t, mintha a védelmére lett volna kirendelve, majd hetekkel később beültette autójába a riadt fiút, és hosszú furikázásra vitte, „menekülve” egy valójában nem létező kanadai bérgyilkos elől.

Csakhogy Scott-tal volt egy dán dog is, akitől Newton rendesen félt, és már teljesen elment a kedve a merénylettől. Végül egy elhagyatott vidéken megálltak, hogy helyet cseréljenek a volánnál, ám a kutya lelövése után a Scottra irányított pisztoly többedjére sem sült el, így az áldozat el tudott menekülni.

Newtont letartóztatták, bevallotta, hogy David Holmes volt a megbízója, Scott pedig összerakta a képet: az egy évtizeddel korábbi viszonya miatt próbálják eltenni láb alól, és kellő médiafelületet kapva, sikerült bíróság elé vinnie Jeremy Thorpe-ot.

Forrás: HBO

A meghallgatáson hiába álltak perdöntő bizonyítékok amellett, hogy az ölésre szánt pénz Thorpe zsebéből származott, a tanúk szavahihetőségének kétségbe vonásával és Scott szegényes, szánni való természete, illetve felvállalt homoszexualitása miatt sikerült az esküdtszéket a politikus mellé állítani, és Newton kivételével minden összeesküvő megúszta a börtönbüntetést.

A Liberális Párt érthetően megsínylette a vezetője körül kialakult botrányt, így Jeremy Thorpe 1976. május 10-én lemondott tisztségéről, és sosem tért vissza a politikai életbe. Második feleségével halálukig, 2014-ig együtt voltak. Norman Scott él és virul,

tb-kártyája viszont a mai napig nincsen.

JEREMY THORPE ENGAGEMENT – COLOUR – NO SOUND

COLOUR VERSION OF STORY NUMBER 98879A – GV pan up Jeremy Thorpe’s London residence. CU Thorpe & Marion, Countess of Harewood. SV mass of photographers. SV Thorpe and Countess. SV mass of photographers. SV Thorpe with his arm round Marion’s shoulder. CU Marion smiling looking up at Thorpe. SV Thorpe & Marion.

Záróvideónk egy archív felvétel Thorpe második feleségével való eljegyzéséről; borítóképünkön Hugh Grant Jeremy Thorpe szerepében / Forrás: HBO