Vezetőszáron vitték a bíróság elé a pécsi hajléktalant

Vezetőszáron vitték a bíróság elé a pécsi hajléktalant

Csütörtökön újra a bíróság elé állt az a pécsi hajléktalan, akit egyszer már felmentettek életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt. A bíróságon a Szabad Pécs élő videója szerint elhangzott, hogy a rendőrök november 12-én állampolgári bejelentés után mentek ki Uránvárosba, ahol Gyulai István és még egy személy egy padon feküdt.

Mivel korábban már többször figyelmeztették közterületen való életvitelszerű tartózkodás miatt, szabálysértési eljárás alá vonták. Gyulai elmondta a rendőröknek, hogy a Támasz Alapítvány melegedőjére nem akar bemenni, mert nem szereti az ott lévőket. Egy másik eljárást is kezdeményeztek ellene, köztisztasági szabálysértés miatt, mert a rendőrök egy vizeletfoltot vettek észre a pad alatt. A rendőrök mindemellett azt is kinyomozták, hogy a korábban megjelölt fáskamrát, amit megnevezett Gyulai, mint tartózkodási helyet, nem veheti igénybe.

Gyulai a bíróság előtt elmondta, hogy rokkantnyugdíjas volt, de tavaly elvették a járandóságát, azóta hajléktalan.

Semmilyen jövedelme nincs, még alkalmi munkát sem tud vállalni, mert ahogy fogalmazott: nem bírja. A 60 éves férfi arról is beszélt, hogy egyetlen pénzforrása az üveg- és dobozgyűjtés, nincs se vagyona, se TB-kártyája. A vizelettócsáról azt állította, már ott volt, amikor lefeküdt a padon levő matracra, bár azt nem tagadja, hogy ő is bevizelt.

A hajléktalan ügyvédje szerint az előző három, illetve négy figyelmeztetés (ami miatt a korábbi eljárás is indult) nem számít bele a mostani ügybe, így nem kellett volna bevinni Gyulait, újra kell indulnia a figyelmeztetéseknek, akkor is, ha nem telt el időközben 90 napnál több.

A bírósági titkár úgy látta, hogy ez nem egyértelmű az új, módosított jogszabályban. Éppen ezért ebben a pontban megszüntette az eljárást.

Azt sem látta bizonyítottnak, hogy ő szennyezte volna be a környezetét.

A Szabad Pécs szerint a lényeges különbség, hogy a rendőrség most fellebbezett a döntés ellen, így várható egy következő tárgyalás. A bíróság Gyulai István őrizetét megszüntette, szabadlábon várhatja a következő tárgyalást.