Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Ezúttal egy sima győzelem: Magyarország-Észtország 2-0

Ezúttal egy sima győzelem: Magyarország-Észtország 2-0

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az észt csapatot a Nemzetek Ligája C osztályának csütörtöki játéknapján. A Gólokat Willi Orbán és Szalai Ádám szerezték a 8. illetve a 69. percben.

A sikerrel a magyarok nem végezhetnek a biztos kiesést jelentő negyedik helyen, mert az így már mindenképpen az észteké, ennek ellenére a bennmaradás még nem dőlt el, mivel a négy csoport legrosszabb harmadikja szintén egy osztállyal lejjebb folytatja.

A magyar csapat egyúttal versenyben maradt a második pozícióért, de annak megszerzésére kicsi az esély, mert ahhoz vasárnap egy újabb magyar győzelem mellett a görögöknek hazai pályán ki kellene kapniuk az észtektől. A második helynek azért van jelentősége, mert a Nemzetek Ligájának mind a négy osztályából négy-négy olyan csapat lehetőséget kap az Európa-bajnoki részvétel kivívására, amely sikertelenül zárta a jövőre kezdődő Eb-selejtezőket, de a C osztályban ehhez reálisan minimum másodikként kellene zárni a négyesben.
A magyarok vasárnap a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják a zárófordulóban. (MTI)

Borítókép: A góllövő Szalai Ádám (k) a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Magyarország – Észtország mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2018. november 15-én.
MTI/Illyés Tibor