Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Ismét a bíróság elé áll a pécsi hajléktalan, akit egyszer már felmentettek

Ismét a bíróság elé áll a pécsi hajléktalan, akit egyszer már felmentettek

Csütörtökön újra a bíróság elé áll az a pécsi hajléktalan, akit egyszer már felmentettek életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt. A Szabadpécs cikke szerint most két szabálysértési eljárás indult ellene, az egyiket ugyanamiatt indították ellene, mint három héttel korábban.

Mint ismert, még októberben a bíróság szabálysértés hiányában szüntette meg a pécsi hajléktalannal szemben indított szabálysértési eljárást. A rendőrség sem fellebbezett, így a vádlott szabadon távozhatott a jogerős ítélet után.

Dr. Sugár Katalin, az ítéletet meghozó bírósági titkár szerint még kiforratlan a jogszabály alkalmazása, például az, hogy a rendőrség hogyan rögzíti az első három felszólítást, amely után a negyedik alkalommal el lehetett indítani az eljárást. A bírósági titkár szerint az, hogy hozott ebben az ügyben egy új jogszabályt, illetve módosította a szabálysértési törvényt a jogalkotó, az a szándék érthető, mert tenni kellett valamit. Ugyanakkor szerinte ez elsősorban Budapestre vonatkozott, ott volt már teljességgel tarthatatlan a helyzet.

Azóta több bíróság is Alkotmánybírósági normakontrollt kért, vagyis annak kimondását kérték, hogy az utcán élésre vonatkozóan módosított új Szabálysértési törvény alkotmányellenes-e vagy sem. Azóta az Utcajogász szerint nem is indult bírósági peres eljárás hajléktalanok ellen ilyen ügyben.