Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Csaknem halállal végződött egy vita Ózdon – őrizetben egy 29 éves férfi

Csaknem halállal végződött egy vita Ózdon – őrizetben egy 29 éves férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 29 éves ózdi férfival szemben.

A gyanúsított 2018. november 10-én 2 óra 30 perckor Ózdon előzetes szóváltást követően társaival együtt összeverekedett az utcán egy helyi férfival. A sértettet L. Richárd egy éllel bíró tárggyal több alkalommal fejen ütötte, melynek következtében a bántalmazott férfinak nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy férfit.

Fotó: police.hu

L. Richárdot emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt, míg három társát csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók.

Fotó: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság L. Richárdot őrizetbe vette, és előterjesztéssel élt letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen.

Fotó: police.hu

(police.hu)

Borítókép: police.hu