Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Negyvenegyen fogják a miniszterek kezét az Orbán-kormányban

Negyvenegyen fogják a miniszterek kezét az Orbán-kormányban

A tíz minisztérium közül kilencnél alkalmaznak a tárcavezető munkájának segítésére miniszteri biztosokat, összesen 41-et, bár nem ennyi szerepel a kormany.hu hivatalos listáin. Az agrár- és a belügyminisztérium például nem tüntette fel biztosait, pedig mindkettőnek van egy-egy. Az óriástárca Emberi Erőforrások Minisztériuma – ahol az előző ciklusban még tucatnál több ilyen pozíció létezett – sem tett közzé a kormányzati honlapon biztost, és a Hivatalos Értesítőkben sem találtuk nyomát, hogy lenne aktív biztosuk.

Nagy szórás: egytől tizenháromig

Az egyes miniszterek tárcájuk méretétől és kormányzati feladataik sokrétűségétől függően tág határok között neveznek ki biztosokat: többen megelégszenek egy-két biztossal, mások féltucat ilyen pozíciót nyitottak a kormány megalakulása óta, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) már nem érte be tíznél kevesebbel, míg a csúcstartó, a Miniszterelnökség, összesen 13 miniszteri biztossal.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter alá 13 miniszteri biztos tartozik Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Igaz, árnyalja a képet, hogy a Miniszterelnökséghez tartozik a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, Semjén Zsolt saját két kinevezettje is: Szilágyi Péter a talányos nevű és közelebbről meg nem határozott “nemzetpolitikai műveletek” koordinálásáért felel, míg Németh Emma a kormány és az egyházak közötti kapcsolattartásért. Mindketten helyettes államtitkári fizetést, havi bruttó 748 ezer forintot kapnak.

A miniszteri biztosok főszabályként helyettes államtitkári fizetést vihetnek haza, de néhányan ennél kevesebbet, sőt: páran ingyen kénytelenek dolgozni.

Biztost kapott a földikutya is

Az egyik legkevesebb miniszteri biztos az Agrárminisztériumban van, ráadásul sok tisztviselőnek ismerős is lehet az október 18-tól a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletére kijelölt biztos, hiszen ő nem más, mint V. Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, aki az előző ciklusban a tárca hungarikumokért (is) felelős államtitkára volt. Most

miniszteri biztosként vigyáz olyan nemzeti értékekre, mint a földikutya, a bajai halászlé, a fröccs, a Puskás-életmű vagy éppen a “klasszikus magyar nóta”.

Pintér Sándor belügyminiszter is megelégszik egyelőre egy biztossal, ráadásul hozzá nagyon hűséges. Az általában fél évre szóló megbízatású miniszteri biztosok között igazi veteránnak számít a mindig meg-meghosszabbított mandátumú Horváth András nyugdíjas dandártábornok, aki még 2013-ban kapta először feladatául a ’90-es évek olajügyeinek felgöngyölítését – ez volt a dolga a 2000-ben az olajügyek feltárására létrehozott parlamenti vizsgálóbizottságnak is, ám jelentésüket politikai viták miatt soha nem fogadták el.

Pintér Sándor belügyminiszter egyetlen biztossal is beéri – már öt éve dolgoznak együtt MTI/EPA/Julien Warnand

Egy biztosa van a Honvédelmi Minisztériumnak: Holló József nyugdíjas altábornagy a kegyeleti diplomáciáért és a hadisírgondozásért felel. Varga Mihály pénzügyminiszternek is egy biztosa van: Borbély Pál a Pénügyminisztérium Budai Várba költözéséért felel, ez pedig elég nagy feladat, már csak a Szentháromság téri egykori pénzügyminisztériumi épület méretét és a Duna Arénához hasonló, duzzadó költséget nézve is.

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda is beéri két biztossal, ráadásul egyiküknek nem is fizetnek: ingyen látja el a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinálását Guller Zoltán (ahogy azt tette az előző ciklusban is). Ő egyébként civilben a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója is, úgyhogy érthető a dolog. De néha neki is jól jön a segítség:

a kormányfő lánya, Orbán Ráhel olykor a szabadidejében, ingyen látja el tanácsokkal.

Felveszi viszont a helyettes államtitkári fizetést Rogán másik embere, Molnár Balázs, aki a Nemzeti Konzultációs Központ megszervezéséért felel. Pedig eggyel magasabb beosztásban, miniszterelnöki megbízottként a stratégiai társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős Nyitrai Zsolt is végez a nemzeti konzultációkkal kapcsolatos feladatokat. A Központ létrehozását amúgy miniszteri kinevezése előtt, már 2015-ben sürgette Rogán. És egyébként éppen indul egy újabb nemzeti konzultáció, a témáról itt írtunk bővebben:

Nemzeti konzultáció, amiből sosem elég: értelmetlen, de legalább drága

Indulhat az újabb, ezúttal a családokról és a gyermekvállalást ösztönző intézkedésekről szóló nemzeti konzultáció.

Egy nap alatt hat biztos lett

A Palkovics László korábbi oktatási államtitkár által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nem is azzal tűnik ki, hogy hat miniszteri biztost foglalkoztat, hanem azzal, hogy mind a hatot egy napon nevezték ki.

Közülük három csökkentett fizetést kap: az elvileg járó 748 ezer forint helyett a kreatív iparért, az okosutakért és az “államosított” Corvinus Egyetem új intézményi modellje kidolgozásáért felelős biztosok “csupán” 400-400 ezer forintos havi bruttóért dolgoznak.

Biztos csinál helyet Patyinak

Az innovációs tárcához hasonlóan hat miniszteri biztos dolgozik az Igazságügyi Minisztériumban is, bár a kormányzati honlapon csak ötöt tüntetnek fel, a Hivatalos Értesítő május 25-i számában van egy hatodik is. Mindannyian megkapják a helyettes államtitkári fizetést, kivéve Szabó Imre, aki a szakmai- és hivatás-etikai képzéssel foglalkozó Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiáját vezeti miniszteri biztosként, ő nem kap pénzt.

A frissen, októberben kinevezett korábbi biztos, majd államtitkár Vízkelety Mariann most a Közigazgatási Felsőbíróság székhelyének kialakításáért felel. Amúgy a kormány már megtalálta az új bírói testület helyét, méghozzá Esztergomban, ahová korábban az Alkotmánybíróságot akarták költöztetni. Itt dolgozik majd tehát Patyi András, aki várhatóan a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke lesz. Erről itt írtunk bővebben:

Itt a Patyiszéket létrehozó törvény: akár bármiről IS ítélkezhet az új bíróság

Hetven éve halott rendszert “támaszt fel” az Orbán-kormány: az 1949-ben megszüntetett, a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság jogutódjaként működött közigazgatási bíróságokét. A jelenlegi bírósági rendszerrel párhuzamosan működő, de a gyorsabb ügyintézés érdekében három helyett csak kétszintű intézményt létrehozó törvénytervezet a kormány honlapján véleményezhető.

Űrkutatás és hungarológia

A második legtöbb miniszteri biztost – közpénzből – fizető Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Szijjártó Péter tárcavezető tíz biztosa közül csupán ötöt töltött fel eddig a kormányzati portálra, pedig az utóbbi hetekben másik ötöt is kineveztek. Közülük

sok figyelmet kapott az űrkutatási miniszteri biztos, illetve a székelyföldi jeges sportokkal foglalkozó kollégája – merthogy ilyen is van.

Kevés szó esett róla, pedig érdekes munkája lehet a hungarológiai biztosnak, ráadásul Hammerstein Judit pályája elég érdekesen alakult az utóbbi időben. Az első Orbán-kormány alatt a miniszterelnök sajtófőnökeként dolgozó Hammerstein évekig volt a Fidesz-frakció sajtófőnöke, későbbi helyettes államtitkár a kulturális, illetve a külügyi tárcánál. Utóbbi pozíciójában a Balassi Intézet igazgatója is volt, mígnem a Magyar Idők – a Petőfi Irodalmi Múzeum mellett a Balassi Intézetet is támadva – ki nem robbantotta a “kultúrharcot”: Orbán pedig leváltotta Hammersteint, akinek munkájára most Szijjártó tart igényt.

A biztosok közt megtaláljuk a Fidesz egyik régi, “reneszánsz emberét”, Budai Gyulát, aki katonai ügyészből lett politikus: volt elszámoltatási kormánybiztos, majd agrárállamtitkár, legutóbb pedig – Balog Zoltán távozása után – ismét beülhetett a Parlamentbe. Miniszteri biztosként – miként az elmúlt ciklusban is – az Oroszország elleni embargó okozta helyzetet kezeli. Szintén újrázó, Kohut Balázs, a KKM korábbi államtitkára, aki “a Karibi-térség tudástranszferéért” felelős miniszteri biztos volt már az előző ciklusban is.

Szijjártó Péter miniszter – nem nála van a legtöbb miniszteri biztos, de majdnem MTI Fotó: KKM / Mitko Sztojcsev

Szintén régóta felel a tiszteletbeli konzulokkal való kapcsolattartásért miniszteri biztosként Suha György egykori rádióriporter, majd Horn Gyula sajtótitkára, későbbi diplomata. Vélhetően azért, mert amúgy is a KKM parlamenti államtitkára, Magyar Levente csökkentett fizetéssel (havi bruttó 373900 Ft) kénytelen ellátni a frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosi teendőket.

Aranyérmes a Miniszterelnökség

Egyértelműen a legtöbb miniszteri biztost a Miniszterelnökség foglalkoztatja, bár a 13 szakemberből – mint arra a cikk elején utaltunk – kettő nem Gulyás Gergely miniszter kinevezettje, hanem a hivatalosan a tárcájához tartozó Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteré. Ám ha őket nem számítjuk, a Gulyás-tárca akkor is csúcstartó a maga 11 biztosával.

Korábban egyébként volt olyan időszak, amikor még ennél is sokkal több miniszteri biztos dolgozott a Miniszterelnökségen: tavaly tavasszal például 27-en.

Biztosok országa, Magyarország

Nemcsak miniszteri biztosból van a tíz tárcánál 40-nél több, a magasabb tisztségűnek számító, és emiatt több fizetést is kapó kormánybiztosból, miniszterelnöki biztosból és miniszterelnöki megbízottból csaknem ugyanennyi van: most éppen 29 – igaz, ebből Lázár János egymaga három pozícióban is helytáll. Minderről minapi összeállításunkban, itt írtunk bővebben:

Már 29 biztos és megbízott dolgozik az Orbán-kormány körül, ebből 3 is Lázár János

Fél évvel a negyedik Orbán-kormány megalakulása után lassan mindennek meglesz a felelőse: sorra nevezik ki a kormánybiztosokat, miniszterelnöki megbízottakat, illetve biztosokat. A listán most 29-en vannak, de az álláshalmozó Lázár János exminiszter ebből például egymaga három.

Borítókép: Illusztráció / Forrás: pixabay.com