Trudeau bocsánatot kért, amiért 79 éve nem egedték kikötni a zsidó menekülteket

Trudeau bocsánatot kért, amiért 79 éve nem egedték kikötni a zsidó menekülteket

Bocsánatot kérd Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azért, hogy a kanadai hatóságok 79 évvel ezelőtt nem engedték kikötni azt a hajót, amelyik a náci üldöztetés elől menekülő 907 zsidóval a fedélzetén érkezett Kanada partjaihoz.

Az MS St. Louis hajó először Kubába érkezett, de ott csak 29 utas kapott menedéket. Ezután végighajózott az Egyesült Államok és Kanada partjai mentén, de egyik ország sem fogadta be a menekülteket. Az Európa felé visszafordított hajó utasai közül később sokan áldozatul estek a holokausztnak. Trudeau most azt mondta:

“Jóllehet évtizedek teltek el azóta, hogy hátat fordítottunk a zsidó menekülteknek, az idő semmiképpen sem mentesíti Kanadát a bűnösség alól, nem csökkenti annak súlyát vagy a szégyenünket”.

A kanadai miniszterelnök Emlékeztetett az október 27-i pittsburghi tragédiára, amikor a Kanadához közeli pennsylvaniai nagyváros egyik zsinagógájában október 27-én egy férfi meggyilkolt 11 zsidó hívőt. A pittsburghi tragédiáról és annak hatásairól írt a Zoom.hu is, ewrről itt olvashat többet:

Élet a pittsburghi támadás után: „A gyűlölet- és félelemkeltés többé már nem tabu”

Ők az Egyesült Államok legrégebbi menekülteket segítő szervezete és ők azok, akiket a pittsburghi zsinagógában 11 embert megölő ámokfutó el akart törölni a Föld színéről. Milyen hatással volt a szervezetre a tragédia, és hogyan látják ezután a jövőt? Exkluzív interjú Mark Hetfielddel, a HIAS elnökével.

(MTI)

Borítókép: Justin Trudeau a berlini holokauszt-emlékműnél / MTI/EPA/Felipe Trueba