Ha szegénynek születsz Magyarországon, akkor az is maradsz

Ha szegénynek születsz Magyarországon, akkor az is maradsz

„Magyarországon 70 millió forintos vagyon jelent belépőt a felső 5 százalékba. Ez egy drágább budapesti kerületben még csak nem is egy palotát jelent, így ha valaki örököl egy értékesebb lakást, az jóformán már a magyar elitben találja magát” – mutatott rá Szelényi Iván szociológus, akadémikus, a Yale egyetem tanára és tanszékvezetője a Tárki kétévente megjelenő szociológiai kiadványa, a 2018-as Társadalmi Riport bemutatóján. A kiadvány átfogó és naprakész képet ad a magyar társadalom aktuális állapotáról.

A Társadalmi Riport 1990 óta jelenik meg, és bár 2010 után az állam kiszállt a projekt finanszírozásából, az idei anyag létrejöttét ismét támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az idei kötetben 22 tanulmány jelent meg, ezek betekintést engednek a magyar társadalomba és segítenek megmutatni a helyünket a többi európai országhoz képest.

Csigalassan zárkózunk fel Európához

Rögtön az első tanulmányból kiderül például, hogy a rendszerváltás óta áhított felzárkózás Európához továbbra is nagyon lassan halad – más kérdés, hogy az EU-t előszeretettel ostorozó kormányzat mennyire és hogyan szeretne a gyakran „hanyatló nyugatként” lefestett Európához közeledni. A Kolosi Tamás–Szivós Péter által jegyzett írás több oldalról is megvizsgálja a kérdést: gazdasági mérőszámok, életkörülmények és a várható élettartam alapján hasonlítja össze Magyarországot a különböző fejlettségű európai országokkal.

Gazdasági szempontból az látszik, hogy Magyarország sokkal lassabban közeledik a nyugati létszínvonalhoz, mint Lengyelország vagy a nagyon mélyről induló Románia. Míg 1993-ban a 44,7 százalékát kerestük meg az EU átlagos bruttó nemzeti jövedelméhez képest, addig ma már a 61,3 százalékát. A történetbe csak az rondít bele, hogy ez idő alatt Románia és Lengyelország is jóval dinamikusabb javulást volt képest felmutatni: előbbi 25 százalékról 56,4 százalékra; utóbbi 34,4 százalékról 63,3 százalékra közelített.

A magyar életszínvonal csigalassú felzárkózása látszik az életkörülményeket vizsgáló mutatókból is, látványos például, hogy

míg Magyarországon 377 személyautó jut ezer lakosra, addig ez a szám Ausztriában 609, Lengyelországban pedig 628.

Érdekes viszont, hogy a várható élettartam szempontjából a kelet egyáltalán nem tudott felzárkózni.

„A születéskor várható élettartam tekintetében a rendszerváltás előtt Lengyelország négy, a másik két ország öt évvel volt elmaradva Ausztriától. Ez a különbség lényegében nem változott az elmúlt közel három évtizedben sem” – mutatnak rá a tanulmány.

A szerzők összességében arra jutnak, hogy Ausztria őrzi történelmi előnyét és a volt szocialista országok csak lassan zárkóznak fel hozzá. Az osztrák életszínvonal ma is 20-25 év távolságban van Magyarországtól; más, kevésbé fejlett nyugati országokat – mint például Portugáliát – viszont valószínűleg 8-10 éven belül utolérjük. Ezzel együtt azonban a rendszerváltó országok között sokat romlott Magyarország helyzete, hiszen a felzárkózásunk dinamikája a sereghajtók között van.

Ha szegénynek születsz, az is maradsz

Az országok közötti versenyben tehát nem állunk jól, de mi a helyzet a magyar társadalmon belül? Mennyi esélye van bárkinek kiemelkednie a szegénységből? Tóth István György és Szelényi Iván nagyjából arra jut, hogy nem sok:

ha Magyarországon valaki szegénynek születik, az jó eséllyel az is marad, ám ha jómódúnak, akkor is valószínűtlen, hogy el fogja veszíteni ezt a státuszát.

A magyar társadalomban alacsony az egyenlőtlenség mértéke, azonban a mobilitásé is. Forrás: Társadalmi Riport 2018

Ezzel együtt Magyarország különös hely Szelényi szerint, mert bár a társadalmi egyenlőtlenség kifejezetten alacsonynak számít más országokhoz képest, a mobilitás mértéke is az – vagyis kifejezetten merev társadalomnak számítunk. Ez szemben áll sok más országgal, az „amerikai álom” például arról szól, hogy bár a szegényektől hatalmas távolságra van a társadalom felsőbb rétege, ám kemény munkával mégis elérhető.

Magyarországon a státusz szinte egy az egyben öröklődik, ez pedig három dologra vezethető vissza:

  • ingatlan: aki szüleitől megörököl egy lakást, az szinte automatikusan magas státuszt örököl. Ezzel kapcsolatban említette meg Szelényi azt a megdöbbentő adatot, miszerint

    egy 70 millió forintos ingatlannal Magyarországon már a felső 5 százalékba nyer belépőt az ember – a magyarok fele viszont 7 millió forint alatti vagyonnal rendelkezik.

  • Elitiskolák: szemben más országokkal, Magyarországon az oktatási rendszer nem segíti a felzárkózást, hanem épp ellenkezőleg, rögzíti a kialakult helyzetet. A jobb helyzetben lévő családok gyerekei elitgimnáziumokba járnak, míg a szegregációban élők alacsonyabb minőségű oktatáshoz férnek csak hozzá. Szelényi szerint a felsőoktatásban már kisebb az állami intézmények színvonala közötti különbség, ugyanakkor egyre többen járatják erősebb magán- vagy külföldi egyetemekre a gyermekeiket.
  • Párválasztás: bár erről kevés kézzelfogható adat áll rendelkezésre, Szelényi szerint az emberek hajlamosak hasonló státuszú párt választani (például egy orvos valószínűbb, hogy szintén egy orvost választ társául, mintsem egy vízszerelőt), ez pedig tovább örökíti a meglévő státuszt.

Szelényi szerint ráadásul az egyenlőtlenségek bár lassan, de növekednek: a felső 10 százalék egy kis megszakítással a rendszerváltozás óta növelni tudta a jövedelmét, ezzel szemben a társdalom alsó tíz százaléké legjobb esetben is csak stagnál.

Sunyin elmagánosodó egészségügy

A rengeteg érdekes tanulmány közül érdemes kiemelni Lantos Gabriella egészségüggyel foglalkozó írását, amely egy olyan témában töri meg végre a csendet, amivel valószínűleg már mindenki találkozott: a magánegészségügyi rendszer kiépülése.

Lantos szerint a magánegészségügy húsz évvel ezelőtt még a gazdagok luxusa volt, az elmúlt tíz évben viszont a hétköznapi élet részévé vált. Meglátása szerint a mérföldkő a 2008-as szociális népszavazás volt, amikor egyértelművé vált, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a nagy elosztórendszerek szervezeti átalakítását már nem fogadja el a magyar társadalom.

A szociális népszavazással az is világossá vált, hogy kevés munkavállaló alacsony összegű befizetéséből a rendszert nem lehet európai színvonalon fenntartani – ami nem csoda, mivel a felnőtt lakosság alig negyede fizet a minimálbérnél magasabb összeget az egészségügyi ellátásért.

Elöl Iványi Gábor metodista lelkész (b2), valamint a feketeruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária (b4), Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója (b4) és Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke (b6) a Most mi állunk ki Sándor Máriáért! címmel, az LMP által szervezett szimpátiatüntetésen a Kossuth téren 2016. április 15-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Lantos úgy látja, az egészségügyben gyors, olcsó és közelben lévő ellátást nem lehet egy időben nyújtani, ezért el kellett volna mozdulni valamelyik irányba az elmúlt évtizedben. A magyar társadalom viszont megosztott a kérdésben, és míg az egyik felének az ellátás ingyenessége a fontos, addig másoknak a gyorsaság. A politikai szereplők az első csoportra figyelnek, pártállástól függetlenül.

„A másik csoport nem biztos, hogy ismeri a közgazdasági közhelyeket, de érzi, hogy nem kap gyorsan jó ellátást. Nekik pedig az idő pénz. Persze jó, ha a közelben van. Oké, legfeljebb nem olcsó. Akik így gondolkodnak, azok a magánegészségügyet választották” – mutat rá Lantos azokra, akik egyre nagyobb mértékben kénytelenek igénybe venni a magánszektor szolgáltatásait.

A legmegdöbbentőbb adat, hogy Magyarországon

az egészségügyi kiadások egyharmadát magánforrások fedezik.

Ez az arány a duplája az OECD-átlagnak, és szinte a legmagasabb az Európai Unióban. A magánköltések kimagaslóan magas aránya nem véletlen, hiszen az állami költések szintje rendkívül alacsony. 2016-ban a magyar kormány a GDP 5,2 százalékát költötte egészségügyi kiadásokra, ezzel szemben Ausztriában ez az összeg 7,8 százalék.

A nagyon alacsony állami kiadásokat és az alacsony színvonalat a betegek azzal kompenzálják, hogy aránytalanul sokat költenek még a saját jövedelmükből is egészségügyi ellátásra –

ez fejenként 200 ezer forintot jelent átlagosan egy évben.

Az egészségügyi kiadások szempontjából érdekes kettősség alakult ki: míg a költségesebb kórházi ellátás szinte tisztán állami finanszírozású maradt, addig 2016-ban a járóbeteg-ellátásban elköltött magánforrások már 25 százalékkal meghaladják az állami finanszírozást, tehát a lakosság többet költött a szakrendelésekre, mint az állami biztosító. Ez a szakrendelések színvonalával és a várólisták hosszúra nyúlásával magyarázható, az új keresleti igényt követi a kínálat folyamatos bővülése.

Lantos szerint a magánszektor bővülése viszont válaszút elé állítja az orvosokat, és várhatóan még többen fogják otthagyni az állami ellátórendszert.

Így a külföldre való kivándorlást követően egy belföldi átrendeződés következhet az egészségügyben.

Borítókép: Halász Nóra/Zoom.hu