Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Ilyen spártaiként, háttérhatalmat döntögetve múlatni az időt Hérodotosszal és Szókratésszal

Ilyen spártaiként, háttérhatalmat döntögetve múlatni az időt Hérodotosszal és Szókratésszal

Csaknem egy hónapon keresztül voltam Leonidasz, a hős spártai király unokája, kitagadott, elárvult misthios (pénzért bármit elvállaló személy), aki befolyásolta az Athén és Spárta közötti háború menetét Krisztus előtt 430-ban. Sorsomat maga a történelemírás atyja, Hérodotosz kísérte. Legyőztem a mítosznak hitt Minotóruszt, viseltem Thészeusz páncélját, hajómmal csatáztam a Krétai-, a Jón- és a Földközi-tengeren. Levadásztam a nemeai oroszlánt, az erümanthoszi vadkant és Minotórusz atyját, a krétai bikát. Megvédtem Athén első polgárát, Periklészt, társultam feleségével, Aszpásziával, együtt énekeltem és múlattam az időt a görög tragédia és komédia legkiválóbbjaival: Szophoklésszel, Aristophanésszel és Euripidésszal. Sőt, egyszer egy olimpiai versenyt is megnyertem. Egy hónapig voltam a legendás „Sas Hordozó”, a krétai aréna hőse, aki minden vadászata után megdöccintette Artemisz lányainak vezetőjét – és ez még csak egy szelete annak a roppant szórakoztató eposznak, amit átélhetünk az Assassin’s Creed Odyssey főszereplőjeként.

A sorozat silányabbnál silányabb epizódjainak fogyasztói értékeléseit látva a játék kiadója, az Ubisoft egy erősebb identitás- és irányváltással próbálta feloldani a problémát – sikerrel. A Földet az autoriter templomosi rendtől megóvni próbáló orvgyilkos rend, az asszaszinok eredetét elmesélő Origins epizódjával a sorozat új műfaji vizekre evezett és vált küldetésfelvevős szerepjátékká, RPG-vé. Persze, mindenki „Ubija” itt a könnyebbik megoldást választotta: fogta a műfajban sikeres címek, úgy mint például a Witcher 3 megoldásait, és összegyúrta belőle a saját kis sorozatreformját.

Leonidasz unokája és a peloponnészoszi háború

Rögtön a játék elején el kell döntenünk, hogy a családi drámába oltott eposzunkat milyen nemű szereplővel szeretnénk végigjárni. Alexios és Kassandra testvérek, közülük kell kiválasztanunk, kit szeretnénk alakítani az elkövetkezendő 50-80 órában. A választásnak nincs túl nagy hatása a történetre azon túl, hogy a narratíva későbbi részeiben a döntésünktől függően foglalják el egymás helyét a karakterek. Én Alexiost választottam.

A játék rögtön a híres thermopülai csatával próbál behúzni minket a világába.

Leonidaszként a hős 300 spártai élén próbáljuk visszaverni Xerxész perzsa király seregeit egy kis lándzsázással. A fejlesztők voltak annyira ötletesek, hogy ha már Spártáról és Leonidaszról van szó, belerakják elérhető képességként az azóta csaknem kultfimmé vált 300 híres rúgását.

A király halála után megismerkedünk választott karakterünk helyzetével. A történet a Spárta és Athén között zajló peloponnészoszi háború elején, Krisztus előtt 431-ban indul. Alexios egy Kefalónia nevű kis szigeten él misthiosként (olyan személy, aki pénzért elvállal bármit).

Alexios azonban nem érzi jól magát otthonában, világot akar látni, és még csak nem is sejti, hogy kicsoda is ő valójában azon túl, hogy Leonidas unokája. Szülei halottnak hiszik, miután a csecsemőkorú kishúgát mentve lerepül a Taigetosz notórius szirtjéről, és ő is ugyanezt hiszi a szüleiről. Múltjából egyedül az édesanyjától kapott törött lándzsafej maradt meg.

A szigeten kapcsolatba kerül egy titokzatos athénival, aki felbéreli, gyilkoljon meg valakit. A pénz és a sziget elhagyásának reményében elfogadja az ajánlatot. A feladat teljesítésének eredményeképpen találkozik a Cult of Cosmos nevű szektával, ami szörnyű összeesküvést sző annak érdekében, hogy kezdetben a görög, majd később a világot is uralmuk alá hajtsák az első civilizáció hátrahagyott, titokzatos tárgyaival. Az antik görög művészet eszményképének megfelelően, bár Alexios esendő ember, ugyanakkor gerinces, becsületes (próbál lenni), és kemény is.

Úgy dönt, elrendezi, hogy a szekta csak a lábuk közötti cuccot manipulálja saját felelősségre, na de Görögországot azt ne.

Alexios

Hőseposzod

Nem véletlenül kapta az Odyssey nevet a legújabb epizód, ugyanis ez egy modern hőseposz. Így a történetmesélés is igyekszik az eposzi hagyományokra támaszkodni – kicsit modernizálva azt. Utunk során Hérodotosszal megpróbáljuk legyőzni a szektát, újra egyesíteni a családunkat és Pitagorasz segítségével lezárni az első civilizáció mitikus birodalmának, Atlantisznak a kapuját, hogy az onnan származó tudás ne jusson rossz kezekbe. A kaland során számtalan karakterrel találkozunk, viszont egyikhez sem helyez minket közel a történet. Abszolút a főszereplő áll a középpontban, rá fókuszál a cselekmény, szinte csak neki van karakteríve, amit a játékbeli döntéseinkkel optimalizálunk saját szájíz szerint.

A főszál teljesítése egy tapasztalt játékos számára is legalább 40-50 órát vesz igénybe, de ennél garantáltan több időt töltünk majd a játékkal.

Bár Alexios még mindig nem annyira szerethető és epikus karakter, mint a jó Ezio Auditore (Assassin’s Creed 2-trilógia), de már fele annyira sem felejthető, mint például az eddigiek, köszönhetően a többnyire jól megírt, helyenként tényleg humoros dialógusoknak. Igaz, sokszor szaladnak ki a szereplők szájából csapnivalóan mesterkélt mondatok, amelyek annyira erőltetetten drámaian hatnak, hogy fizetés nélküli szabadságra küldtem volna azt, aki írta őket.

Viszont Alexios határozottan és tipikusan az az izmos, jóképű alfahím, akiben a játékos megtalálhatja önmagát egy eposzi hős formájában.

A történet írói meglepően figyeltek a történelmi részletekre Odyssey-ben. Egészen óvatosan, már-már hitelesen fűzik össze a háttérhatalom ármánykodását, az összeesküvéseket a történelmi háborúval. Mindenképpen érdemes elolvasni legalább a wikipédiás cikket a peloponnészoszi háborúról, annak fontosabb szereplőiről, hogy lássuk, a kalandunk során szembe jövő aktív karakterek, úgy mint Kleón vagy Alkibiádész valóban éltek és hangsúlyos részük volt a történelmi eseményben, és olyan karakterisztikával rendelkeztek, mint a játékban is.

A cselekmény milyensége viszonylag dinamikus és izgalmas, ellenben felejthető. Ne várjunk hatalmas fordulatokat, gyomrosokat, mert ez egy jónak mondható hőssztori arról, hogyan mentette meg a spártai harcos a görög földet az ármánykodó hattérhatalomtól. Nincsenek valóban szívszorító döntések, mert csak belemar a drámába, de nem ragad meg belőle semmit.

Odyssey történetére csak addig emlékszünk, amíg játsszuk, de ennek ellenére is megéri foglalkozni vele.

Emellett a játék igyekszik egyszerre történelmi, mitikus, de sci-fi is lenni, szépen egybefésülve a műfajokat, megmagyarázva például, hogy ki is az a Minotaurusz, mi volt a célja az első civilizációnak egy ilyen hibriddel. Sajnálatos módon azonban a jövőben játszódó szálat csak nagyon kis mértékben mozdítja előre. Itt – a már előző részben megismert – Layla Hassant, ex-Abstergós/templomos hölgyet alakítjuk, aki megtalálva a lándzsafejet, immáron az asszaszinoknak dolgozva próbál újabb ISU-ereklyékre bukkanni a hordozható Abstergo-készülék segítségével, ám valami sokkal monumentálisabbat talál. Teljesen súlytalan és érdektelen a szál, ami azért sajnálatos, mert ez a keret az, ami értelmet és hangsúlyosabb célt adott a sorozat epizódcselekményének.

A sztori az ISU sci-fi szálát is igyekszik megbolondítani a matematikai univerzum és a szimulált valóság elméletének továbbgyűrésével, ami érdemibb kifejtés nélkül inkább okoz fejfájást, mint “aha-érzést”.

Minotaurusz

Digitális turistaként a mediterrán őszben

Odyssey a sorozat történelmének legnagyobb térképével operál, lefedve egész Görögországot. A játék legnagyobb előnye a külcsín. Az árnyékolás, az épületek textúráinak felbontása és az antik görög világot megidéző városok, települések felépítése, sokfélesége, a görög aláfestő zene gyakorlatilag behelyez minket a korba, abba a városba, ahol éppen vagyunk.

Az utcákon jelen vannak az érának megfelelő görög szobrászat és építészet jellemzői, amiket a fejlesztők autentikusan, pontosan visszaadtak.

Az épületeket, szobrokat (amelyek közül több még ma is áll) megmászhatjuk. Kifejezetten élményszerű, amint egy hatalmas Poszeidón szoborfej búbjáról nézzük a távoli hegyek mögül felkelő vagy azok mögött lenyugvó napot.

Élményeinket a fotómód segítségével megörökíthetjük (ezt használtuk a cikkben látható képek készítésekor is). A játék a képeket a Dokumentum mappába gyűjti.

Kedvünkre közlekedhetünk a városállamok között, turistáskodhatunk, viszont fokozott óvatossággal, ugyanis minden régióhoz tartozik egy szint. A helyszíneket igyekeztek egy jó RPG-hez mérten tartalommal is feltölteni, de érdemes azért nem belovagolni a 30-as szintű Athénba egy 10-es szintű karakterrel, mert azonnal megpusztulunk.

A játék még az elején felkínálja annak a lehetőségét, hogy a szokásos célt jelző ikon helyett csak információkat adjon a megtalálandó hely vagy személy hollétéről. Ez az ún. „exploration mode” azoknak kedvez, akik már unják a manapság divatos „szájbarágós” küldetésmechanikát. Persze a térképen látható, felfedezésre váró kérdőjelek eléggé megkönnyítik a dolgunkat, de még így is érdekesebb tájékozódni, mint követni a kijelölt ösvényt.

Tartalom és tartalom mindenhol

Az izgalmas történet mellett rengeteg mellékküldetést is kapunk, de ezek nagy része van annyira változatos és ötletes, hogy nem kínból csináljuk végig őket. Szókratész küldetései például kifejezetten elgondolkodtatóak. Dicséretes, hogy a fejlesztők nem csak külsőségekben formálták hasonlóra a karaktert, de a filozófiáját, a szókratészi iróniát is igyekeztek megragadni. Több esetben elgondolkoztam Szókratész feltett morális jellegű kérdésein, és azok alapján döntöttem Alexios válaszairól.

Ezekből a részletekből is látszik, hogy a fejlesztők képességük szerint mindent megtettek azért, hogy a játék érdemben reprezentálja az akkori Görögországot.

A kaland során legendás állatokra vadászunk, részt veszünk aréna harcokban, indulunk olimpián, szembeszállunk a Küklopsszal, egyezkedünk a Szfinxszel és részt veszünk háborúkban az összeesküvők ellen vagy összeesküvőként. Röviden:

az Odyssey változatos történetszálat és melléktevékenységeket kínál a szerepjátékokat kedvelő játékosok számára.

Az alaptörténet végigjátszásával még nem ér minden véget, ugyanis a játék további ingyenes és fizetős, a főszálhoz is kapcsolódó, történetközpontú és online-közösségi tartalmakat szállít. Az első ingyenes tartalom, a The Lost Tales of Greece-sorozat első története november elején landolt a játékosoknál.

A játék ugyanakkor tele van önismétlő, csupán pár óráig elérhető, harmadrangú küldetésekkel is, amik annyira egyformák, hogy a 15. óra után már tényleg csak azért teljesítjük őket, mert a 35. szint nem elég a 40-es, erős sebzésű kardhoz. Arra viszont tökéletesen megfelelnek, hogy elcsapjuk valamivel az időt a munka/suli és az esti kocsmázás vagy filmezés között.

Viszont nem kell izomból gyűjtögetnünk (a fejlesztéshez szükséges nyersanyagon kívül), minden városban elérhető a „war systemnek” keresztelt hirdetőszobor, ahol szerződésekre vagy fejvadászatra bólinthatunk rá. Az elvégzésükért a felület jelzi, hogy milyen jutalmat várhatunk. Ez a legtöbb esetben egy nagy adag pénz, drahma és tapasztalati pont.

A gyűjtögető és tapasztalati pontokat szenvedélyesen farmoló játékosokat az Odyssey folyamatosan ellátja melóval.

Fejvadászni többnyire hozzánk hasonló misthioszokra kell, akik egyébként ránk is vadásznak abban az esetben, ha lopunk vagy civileket és katonákat gyilkolunk. A fejvadászok legyőzésével előrébb lépünk a fejvadász hírhedtség ranglétráján, amin a feljebbhaladás csak azoknak lehet szórakoztató, akik szeretnék teljesen kimaxolni a karakterük legendáját.

Nem vagyunk szárazföldi spártapatkányok

Az Odyssey nemcsak másoktól vesz át sikeres címeket, saját sorozatáról is másol. Bár az Assassin’s Creed játékainak minősége összességében folyamatosan csökkent az évekkel, voltak kiváló újításaik is. Ilyenek voltak például a harmadik epizód hajós csatái, amiket a rá következő kalózos Black Flag tovább csiszolt. A görög szigetegyüttes valószínűleg szinte könyörgött azért, hogy a sorozatba visszakerüljön a hajókázás lehetősége, a fejlesztők pedig nem hagyták ki a ziccert, az Odyssey-ben egyik szigetről a másikra hajóval és a legénységünkkel jutunk el.

Saját kis hajónk nemcsak közlekedésre, hanem nyílt vízi háborúra is szolgál. Parázs tengeri csatát vívhatunk kalózokkal, spártaiakkal vagy éppen athéniakkal. A hajó sebzése fejleszthető, a hajó legénységével egyetemben, a cél egy erősebb és gyorsabb „ladik”. Legénységünkbe toborozhatunk legyőzött ellenfeleket vagy olyan személyeket, akikkel egy küldetés kapcsán találkoztunk.

Persze a hajózás mellett (amit én kifejezetten élveztem, már csak az utazás során elhangzó tengerészdalok miatt is) a játék elérhetővé teszi a gyors utazás opcióját is. Szárazföldön közlekedhetünk lábbusszal vagy a lovunkkal, Phobosszal, aki füttyentésre azonnal előugrik a bokorból szolgálatra jelentkezve.

Szükségünk is van az utazást segítő kiegészítőkre, mivel a térkép hatalmas!

Akár egy óránál is többe telhet, amíg átérünk egyik sarkából a másikba.

Alexios és Kassandra eposzi neve nem véletlenül Sas Hordozó, ugyanis a játékban hű társunk Ikaros, aki madártávlatból segít a felfedezésben, ellenségeink megjelölésében, nyomon követésében, valamint a kincsek megtalálásában.

Mi vagyunk a parizer az Athén-Spárta szendvicsben

A háború folyamatosan a Görögország feletti irányításért zajlik, amibe nekünk is van beleszólásunk. Kényünk-kedvünk szerint segíthetünk Spártának vagy Athénnak abban, hogy megszerezzen területeket. Nincs más dolgunk, mint meggyengíteni a választott oldal sorait azzal, hogy a katonáit írtjuk, az ellátmányaikat felégetjük, a kincseiket ellopjuk, megnyomorgatjuk a térképen szétszórt helyőrségeket, erődöket, valamint megorvgyilkoljuk az éppen aktuális vezetőt.

Az Odyssey nem ösztönöz egyik oldal pártolására sem. Ahhoz csatlakozunk az ütközetben, amelyik oldal többet ajánl, szóval az is előfordulhat, hogy bár a spártaiakat szívattuk egy adott területen, mégis az ő oldalukon szállunk harcba.

A kontroll magától változik a területek felett. Ha elfoglaltuk Attikát a spártaiak javára, pár órával később ismét esedékes lehet egy újabb csata vagy éppen ismételten visszakerülhet a terület az athéniakhoz.

Hogy mészárolsz te, spártai?

Karddal, tőrrel, lándzsával, fejszével, buzogánnyal – mindent ad a játék, amit csak el lehet képzelni – bár kicsit furcsa, hogy nincs pajzs a fegyverarzenálunkban.

Mindegyik típusnak megvan a saját maga előnye, amit a harchoz mérten használhatunk. A fegyverek a vadászott vagy földről felkapott, esetleg legyőzött ellenfeleinktől elszedett nyersanyaggal a régiókban szétszórt kovácsoknál fejleszthetők: egyszerre erősíthetjük a kedvenc kardunk sebzési statisztikáját és rendelhetünk hozzá egy különlegesebb aktív képességet – mint például a méreg vagy a tűz.

A fegyverek mellett a fejlődési rendszer passzív és aktív, ún. „overpowered” készségeket tesz elérhetővé számunkra, úgy mint a korábban említett spártai rúgás, a nyílzápor vagy a lándzsafej ellenségeket széthajigáló, elkábító és sebző készsége. Ezek kombinálása alkotja a harcrendszert, ami csak annyira válhat unalmassá, repetitívvé, mint amennyire a Shadow of Mordor vagy a Witcher 3 harcrendszere lett azzá.

A játék csak úgy dönti az arcunkba a „lootot”, így számtalan páncélrész közül válogathatunk, amikhez bónuszok is társulnak. A különböző páncéldarabokat (csuklóvért, lábvért, mellvért) kombináltan viselheti a karakterünk, ezek pedig úgy fejleszthetőek, mint a fegyverek.

Technikai mellényúlások, nyüves teljesítmény

Az egyébként pofás és szórakoztató összképbe nagyban belerondít a kellemetlen, igen darabos és egészen ostoba mozgás. Az arcmimika és a gesztikulációk animációja szakadozik, néha egészen robotszerű, az arcmechanika számos esetben képtelen az egészen jól sikerült szinkron érzelmeit átadni. Szerencsére ez a probléma megszokható, megbékélhetünk vele, kivételt képez azon esetek száma, amikor valóban horribilis a harmónia hiánya és a darabosság. További probléma, hogy egyes esetekben a karakterünk nem reagál a kiadott utasításra, azaz például nem hárít akkor, amikor éppen hárítani szeretnénk.

Esztétikai hiba, hogy amíg az első Assassin’s Creedekben ügyeltek arra, hogy milyen felületre mászhat fel az irányított szereplő, addig Alexios/Kassandra itt már bármire felmászik, amire utasítást adunk, még a sima sziklafelületre is.

Az összképet rombolja a buta mesterséges intelligencia is, ami van, hogy a fal mögött is észrevesz minket, de van, hogy egy hajót sem találna meg. A járókelők az utcákon pedig gyakran tapsolnak, ujjonganak a semminek.

További problémája a játéknak az asztali számítógépes teljesítménye, amit a legutóbbi, 1.0.5-ös verziójú patch orvosolt, ám még így sem képes tartani – a maximális grafikai beállításokkal – a stabil 60 képkocka számot FullHD felbontásban egy felső kategóriás számítógépen.

Végszó:

A technikai és az esztétikai problémáktól eltekintve az Assassin’s Creed Odyssey az év meglepetése is lehet, mivel a középszerű rókabőr helyett az Ubisoft a sorozat szerepjátékká konvertálásával egy kifejezetten szórakoztató kalandot tett le az asztalra. A kiadó és a fejlesztővállalat sorozatreformja a lustábbik megoldást választotta, ugyanis világsikerű játékok – a Witcher 3, Shadow of Mordor, Mass Effect – megoldásait gyúrta egybe, mechanikáit hasznosítja újra. Tény, hogy új, szerepjátékos formájában már nem sok köze van a széria hőskorához, viszont 20 különböző epizóddal a háta mögött elkerülhetetlen, sőt kötelező a „paradigmaváltás”. Ettől a játék nem lett rosszabb, csak más, semmiképpen sem érdemes kimaradni Alexios/Kassandra kalandjából, még akkor sem, ha nyakasan nem vagyunk hajlandóak elengedni Ezio kezét.

Az Assassin’s Creed Odyssey október 5-én jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és asztali számítógépekre.

Minimum gépigény:

Operációs rendszer: Windows 7 SP1, Windows 8.1, Windows 10 (csak a 64-bites verzió )
Processzor: AMD FX 6300 @ 3.8 GHz, Intel Core i5 2400 @ 3.1 GHz, Ryzen 3 – 1200
Videokártya: AMD Radeon R9 285 (2GB VRAM Shader Model 5.0 támogatással) or NVIDIA GeForce GTX 660
Memória: 8GB RAM
Felbontás: 720p
Ezzel a konfigurációval elérhető képkockaszám: 30 FPS
Az elérhető grafikai beállítás: alacsony (Low)
Szükséges hely: 46GB