Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Kevesebb, mint húsz volt III/III-as ügynök ült a rendszerváltó parlamentben

Kevesebb, mint húsz volt III/III-as ügynök ült a rendszerváltó parlamentben

Hat-nyolcféle ügynöklista keringett a rendszerváltás után a közéletben, azonban az azokon szereplő állítólagos ügynököknek ténylegesen a fele sem volt az – állítja Boross Péter volt miniszterelnök.

Még a húszat sem érte el azoknak a képviselőknek a száma az első szabadon választott Országgyűlésben, akik korábban a kommunista titkosszolgálat III/III-as csoportfőnökség ügynökei voltak – állítja életrajzi könyvében Boross Péter volt miniszterelnök. Sereg András: Boross 90 című munkája Boross Péter 90. születésnapjára jelent meg a Magyar Napló gondozásában.

Boross, aki 1990 nyarától polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, majd fél évvel később, az első szabadon választott kormányban belügyminiszter volt, a rendszerváltó miniszterelnök, Antall József halála után pedig miniszterelnökként vezette az országot, a róla szóló életrajzi könyvben a többi közt azt állítja:

Németh Miklós, a pártállam utolsó miniszterelnöke nem adott át semmiféle ügynöklistát Antall Józsefnek.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Boross a „Németh Miklós nevéhez kötött ügynöklistát”, amit Antall József kapott, csupán egy improvizatív felsorolásnak tartja, nem hivatalos nyilvántartásnak, még kevésbé kórdokumentumnak.

Tudnék neveket mondani

Boross Péter elmondása szerint akkoriban hat-nyolc hasonló, úgynevezett „ügynöklista” keringett politikai körökben, de egyik sem volt közülük hivatalos ügyirat. „A legtöbbjük a haragosok ellen irányult”,

látott több listát is, amelyeken a felsorolt, állítólagos egykori ügynökök fele sem volt ténylegesen az

– mondta.

A rendszerváltás éveiben makacsul tartotta magát az a közvélekedés, hogy a legtöbb egykori ügynök az akkori legnagyobb kormánypárt, az MDF soraiban volt. „Mert mindenki locsogott össze-vissza”, mondta erre Boross, bár később elismerte, hogy némely volt ügynökök ideig-óráig még vezető beosztást is betölthettek a rendszerváltás után, de amint fény derült a múltjukra, „diszkréten megváltak tőlük”.

„Tudnék olyan neveket mondani, akikre még nem csaptak le, és sajnálnám a gyerekeiket, ha meghurcolnák őket”, jegyezte meg később.

Fotó: Veres Viktor

Boross szerint a kémelhárításnak és a hírszerzésnek dolgozók nevét soha nem lenne szabad nyilvánosságra hozni. Ami a többieket illeti, Boross azt mondja, a magyar történelemben is van rá példa, hogy célszerű kezelni az efféle ügyeket.

„A kiegyezés után Deák Ferencék úgy kapták meg a bécsi anyagokat, hogy a neveket vastag tintával kihúzták.

Ők pedig nem törődtek ezzel, mert pontosan tudták, hogy nem jó ebbe belebonyolódni”.

Boross részletesen beszélt az 1956-os élményeiről és Antall Józseffel való első találkozásáról. A forradalom napján ő is ott volt a Kossuth téren, amikor a tömeg kifütyülte Nagy Imrét, amiért elvtársaknak szólította az egybegyűlteket.

„Kora délután felhívott egy barátom, hogy tüntetés van a Kossuth téren. Én akkor éppen a Fővárosi Tanács termelési értekezletén ültem, idegesen fészkelődtem a helyemen, mert mindenképpen ott akartam lenni a tüntetésen. Az értekezletnek szerencsére gyorsan vége lett.”

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A tüntetés után azonban haza kellett mennie, mert vacsoravendégeket vártak, ezért nem követte társait a Magyar Rádió épületéhez. Később aktívan bekapcsolódott a Budapesti Forradalmi Bizottság és az Értelmiségi Forradalmi Bizottság munkájába, aminek egyenes következménye lett, hogy a forradalom leverése után kirúgták a városházáról, majd letartóztatták, és több mint egy hónapot töltött a kistarcsai internáló táborban, ami akkoriban a rendszer ellenségeinek átmeneti gyűjtőhelye volt, majd rendőri felügyelet alá helyezték.

A kocsmárosné férje

Később Borosst a vendéglátóiparba sodorta az élet. Már a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatója volt, amikor egy alkalommal megkereste egy csepeli kocsmárosnő, aki közvetlenül nyugdíj előtt állt, de azt mondták neki, nem dolgozhat tovább. Az asszony arra kérte Borosst, hadd maradjon még egy évet. A férje könyvet ír, amíg el nem készül vele, szükségük van az ő kocsmárosi fizetésére. Ajándékként átadta a férje korábbi könyvét.

A kocsmárosné férjét Kertész Imrének hívták. A könyv a Sorstalanság volt.

 

Az asszony maradhatott. Egy év múlva újra kopogtatott a kocsmárosnő Boross ajtaján. Vele volt akkor már a férje is, aki megajándékozta az igazgatót az időközben elkészült könyvének, a Nyomkeresőnek egy dedikált példányával.

Boross 1990 februárjában ment nyugdíjba a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat éléről. Úgy tervezte, a család balatoni nyaralójában unokáival tölti nyugdíjas éveit. Három hónappal később az MDF megnyerte a választásokat, majd újabb két hónappal később Antall felkérte a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárnak.

„Antall megkért, hogy segítsek a nemzetbiztonsági kérdésekben, mert nem tudja, kire bízni, nem ismer más megbízható személyt. Erre nem mondhattam nemet”.

Boross a könyvben részletesen beszélt Antall Józsefhez fűződő kapcsolatáról, az első szabad választások előtti és az azt követő események kulisszatitkairól, Göncz Árpád és Antall József kapcsolatáról, kettejük konfliktusáról és szembefordulásáról, és persze arról is, hogy volt vendéglátósként hogyan került a polgári titkosszolgálatok élére.

Neki kellett a volt kommunista titkosszolgálatból polgárit csinálnia. Sok embert ő rúgott vagy rúgatott ki, mint azt a könyvben maga is elismerte, különböző okok miatt többet, mint ahányat szakmailag indokolt lett volna.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Horváth Balázs belügyminiszter lemondása után (1992. december 21-én) Borosst nevezte ki belügyminiszternek a köztársasági elnök. Az ő felfedezettje volt Pintér Sándor, a ma hivatalban lévő belügyminiszter, aki Boross hivatalba lépésekor még a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese volt.

„Az egyik első értekezleten felfigyeltem egy fickóra, akinek valahogy másképp csillogott a szeme, mintha humorérzéke lett volna – meséli Boross.

„Megkérdeztem: ki ez a gyerek? Mondták, hogy ő Pest megye főkapitány-helyettese, és hogy nagyon rendesen viselkedett a taxisblokád idején.

Magamhoz szólítottam, bemértem és rögtön éreztem, hogy ő az én emberem.”

Felépíteni Orbánt

Boross már 1995 tavaszán felvetette a Reform hírmagazinnak adott interjújában, hogy az akkori ellenzéknek Orbán Viktort kellene felépítenie és egységesen támogatnia a soron következő választásokon. Ez meg is történt, és 1998-ban Orbán Viktor váltotta Horn Gyulát a miniszterelnöki poszton.

„Orbán Viktorral kimondottan baráti kapcsolatot ápoltam, valóban rendkívül tehetséges politikusnak tartottam és tartom”

– mondta Boross, aki az első Orbán-kormány kezdeti éveiben a miniszterelnök tanácsadója volt. Később azonban útjaik szétváltak. Erről Boross így mesélt:

„A kormány a jelentős érdemek mellett súlyos hibákat is elkövetett. A Fidesz aktivitása túl ment azon a határon, ami politikailag még összehozhatott volna bennünket. Sok minden menet közben vált világossá. A fiatalítást túlzottnak és mesterkéltnek éreztem, döbbenten néztem a sok korai és hirtelen karriert”.

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Sok mindenben nem értettek egyet, sok vitájuk volt, főleg gazdaságpolitikai kérdésekben. Egy idő után aztán Orbán már nem kért Boross tanácsaiból. Személyes viszonyuk azonban ettől még nem romlott meg – Sereg András: Boross 90 könyvének előszavát is Orbán Viktor írta. Köszöntőjében a miniszterelnök elismerte: [Borossnak – szerk.] „döntő szerepe volt abban, hogy a magyar nemzeti erők megerősödve jutottak túl az 1994 és 1998 közötti négy szűk esztendőn”.

Boross ma úgy idézi fel az akkor történteket, hogy nem akart ártani, hiszen elkötelezte magát, és tanácsadóként igyekezett teljesíteni a vállalásait.

Boross napjaink közéleti állapotairól szólva azt mondta, vannak jelenségek, amelyek nem tetszenek neki. Különösen „a kommunikációs drukkertábor viselkedése tud irritáló lenni”.

„A televíziós újságírók és más szereplők egy része néha arrogánsan viselkedik, ami nem használ a Fidesznek, bár a szándékuk a támogatás…

A gúnyos, felsőbbséges, sikermámoros, a jobboldalt támogató beszélgetések alkalom adtán ellenkező hatást válthatnak ki. Úgy értem, többet kellene okosodni. A szándékot, az akarást akceptálom, csak a módszert nem. Azon is borzongok, hogy a politikai közéletben megjelenő utcai senkik reggeltől estig az ellenzék nevében beszélnek.”