Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Che Guevara forog a sírjában: így vált jobboldali bástyává Dél-Amerika

Che Guevara forog a sírjában: így vált jobboldali bástyává Dél-Amerika

Tizenöt éves szocialista kormányzást követően Brazília egy éles irányváltással jobbra fordult. A földrengésszerű politikai változást sokféleképpen lehet értelmezni: az embereknek elege van a korrupcióból és az utcai erőszakból, de közrejátszhatott a „trumpizmus” terjedése is. Érdemes azonban távolabbról megnézni az eseményeket, Brazília szakítása a baloldallal ugyanis nem egyedi eset: a 10 éve még masszívan balos bástyának számító Dél-Amerikában mára gyakorlatilag minden jelentős országban a jobboldal vette át a vezetést.

A 2000-es évek elejétől kezdve Dél-Amerikában sorra győzedelmeskedtek a progresszív-balos politikai mozgalmak. A „vörösség árnyalata” országonként eltérő volt – Venezuelában egy egészen másfajta szocialista programot vittek véghez, mint Brazíliában –, de összességében olyan változást hoztak a latin-amerikai országokban élőknek, mint korábban senki más.

Dél-Amerika 20. századi történelmében kevés demokratikusan megválasztott baloldali kormány volt. Ha valahol esetleg mégis hatalomra került valaki szocialista programmal, azt elég hamar eltávolították – gondoljunk csak Salvador Allende chilei elnökre, akitől Augusto Pinochet katonai puccsal vette át a hatalmat, majd alakított ki jobboldali katonai diktatúrát a következő évtizedekre. De a baloldal sem bővelkedett demokratikus mozgalmakban:

a dzsungelekben harcoló marxista gerillák által dédelgetett kommunizmus víziója elég messze helyezkedett el a progresszív-balos svéd jóléti állam modelljétől.

Persze nem véletlen, hogy Dél-Amerika mindig is remek táptalaja volt a szélsőséges politikai ideológiáknak: a kontinenst gyakorlatilag a spanyoloktól való függetlenedése óta az oligarchák, a hadsereg és a katolikus egyház hármasa irányítja; a latin-amerikai társadalmak pedig mindig is szélsőségesen egyenlőtlenek voltak,

a szegények és a gazdagok között gyakorlatilag nem létezett középosztály

– ez utóbbi változott meg gyökeresen az elmúlt 20 évben.

A rózsaszín párducok hatalomra kerülnek

A latin-amerikai rendőrállamok a hidegháború vége felé kezdtek el demokratizálódni. Mivel az autoriter rendszerek hisztérikusan rettegtek és igyekeztek mindent elnyomni, ami egy kicsit is baloldali volt, időre volt szükség, amíg Dél-Amerikában kibontakozhatott az a politikai generáció, ami a 2000-es évektől fokozatosan átvette a hatalmat a kontinens országaiban.

Ezt a politikai folyamatot a társadalomtudósok előszeretettel nevezik rózsaszín hullámnak (pink tide), ami arra utal, hogy a sorra győzedelmeskedő mozgalmak többsége egyfajta modern, progresszív, szocialista programot tűzött zászlajára. A folyamat 1998-ban Venezuelában kezdődött, ahol Hugo Chávez elsöprő többséggel nyerte meg a választásokat.

Hugo Chávez „forradalmát” Nicolás Maduro elnök vitte tovább, az ország jelenleg az összeomlás felé tart. MTI/EPA/Miguel Gutiérrez

Venezuelát sorra követték a dél-amerikai országok: Argentína, Brazília, Chile, Uruguay, Paraguay, Ecuador, valamint Bolívia is balos kormányt választott. Ezen a ponton azonban érdemes Jorge Castañeda mexikói politológusra hallgatni, aki kettébontja a Dél-Amerikában megvalósult programokat „rossz baloldaliságra” és „jó baloldaliságra”.

A rosszak alatt Castañeda azokat az országokat érti, amelyek a kubai mintából merítve agresszív államosításba kezdtek, visszanyestek a sajtószabadságból és forradalmi lendülettel szálltak szembe az „amerikai imperializmussal”. Ezzel szemben Brazíliában a „jó baloldal” került hatalomra 2002-ben, Lula da Silva elnök olyan programot vitt véghez, ami tiszteletben tartotta a piacgazdaságot, ugyanakkor a nyugat-európaihoz hasonló jóléti intézkedések sorával emberek millióit emelte ki a mélyszegénységből.

Brazíliában a Bolsa Família nevű program például közvetlen anyagi támogatást nyújt a legszegényebb családoknak, akiknek cserébe iskolába kell járatniuk a gyerekeiket, valamint biztosítaniuk kell, hogy megkapják a kötelező védőoltásokat. A program – valamint a minimálbér nagymértékű emelése – következtében Brazíliában elképesztő mértékben csökkent a szegénység, és létrejött egy addig arrafelé ismeretlen csoport: a középosztály.

De nemcsak Brazíliában, hanem a kontinens országainak többségében véghezvittek hasonló programokat, amelyeknek köszönhetően

Dél-Amerikában 2002 után évi egy százalékkal emelkedett a középosztálybeliek száma, ami 2012-re elérte a 35 százalékot.

Ezzel egy időben a mélyszegénységben élők száma 2000 és 2012 között drámai mértékben, 45-ről 25 százalékra esett vissza.

Fontos azt is megemlíteni, hogy Dél-Amerika úttörő szerepet játszott a progresszív intézkedések területén:

  • Argentína az amerikai kontinensen elsőként, 2010-ben engedélyezte az azonos nemű párok házasságát; nem sokkal később Brazíliában is hasonló törvényt fogadtak el.
  • A hagyományosan férfiak által uralt közéletben egyre több nő jutott fontos pozícióhoz. Dilma Rousseff brazil elnökasszony olyan korábban példátlan törvényt is elfogadtatott, ami lehetővé teszi a nők számára is a hadseregben való szolgálatot – felbőszítve a konzervatív nézetű szavazók jelentős részét.
  • Környezetvédelmi szempontból Chile mutatott irányt a kontinensnek, Michelle Bachelet rengeteg erőforrást áldozott a megújulóenergia-ipar kiépítésébe.

A rózsaszín idill azonban koránt sem volt tökéletes, ráadásul a szociális programok hátteréül szolgáló gazdasági növekedés 2012 után erőteljesen lassulni kezdett.

Elfogyott az üzemanyag

Dél-Amerika országai jellemzően nyersanyag-exportból élnek. Mivel az elmúlt évtizedekben Kínának rengeteg nyersanyagra volt szüksége, a világpiaci árak az egekbe szöktek, Chile és Peru a réz eladásából akasztott le hatalmas összegeket, míg Venezuela és Brazília esetében az olaj jelentett masszív bevételi forrást.

Csakhogy a kínai gazdasági növekedés lassulásával a nyersanyagárak is csökkenésnek indultak, Latin-Amerikában pedig senki sem törődött a holnappal:

nem halmoztak fel tartalékokat, valamint a gazdaság szerkezetét sem alakították át, hogy kevésbé függjenek a nyersanyag világpiaci árának kilengéseitől.

Az egy főre jutó GDP alakulása néhány dél-amerikai országban:

Emellett az sem tett túl jót, hogy elődeikhez hasonlóan a baloldali kormányok is folytatták az esztelen korrupciót – ez pedig soha nem jelent jót a piacgazdaságra nézve.

A gazdaság berogyására a balos kormányok mindenhol ugyanazt a választ adták: megszorításokat és adóemelést vezettek be, az emberek pedig utcára vonultak tüntetni.

A jobboldal visszavág

A kontinensen sorra kezdtek recsegni-ropogni a gazdaságok; egyre több korrupciós botrány pattant ki; Brazília, Kolumbia és Venezuela utcái gyakorlatilag életveszélyessé váltak a bandaháborúk miatt. A helyzet rendezésére egyre többen követeltek erőteljes gazdasági reformokat és nagyobb hatalmat a rendőrség kezébe.

Az ország, ahol 11 kilót fogytak az emberek, és egy hét megszerezni két tekercs WC-papírt

Káosz, éhezés, gyógyszerhiány, hiperinfláció: hogyan omlott össze néhány év alatt Venezuela, a világ legnagyobb kőolaj készletével rendelkező, 31 milliós ország? „Kedden elfogyott otthon a WC-papír, úgyhogy elindultam beszerezni. Hét napig tartott.

Mindeközben az értékek terén is változások történtek: Brazíliában a hagyományosan erős katolikus egyház – ami mindig is szociálisan érzékenynek számított – egyre inkább visszaszorulóban van, ezzel párhuzamosan viszont gyarapodik az evangéliumi keresztények száma, akik a baloldali kormányok emancipációs politikájával szemben a „hagyományos értékek” képviseletét támogatják.

Így váltott Dél-Amerika: Piros – baloldali; Rózsaszín – balközép; Szürke – centralista; Világoskék – jobbközép; Kék – jobboldali kormányzat

Dél-Amerikában a rózsaszín hullám megtört és visszasodródott: az elmúlt évek választásait sorra nyerik a különféle jobboldali, konzervatív és neoliberális politikát ígérő pártok. Végletek persze itt is vannak: Chilében a mérsékelten jobboldali, piacbarát Sebastian Piñera nyerte az elnökválasztást, aki összehasonlíthatatlanul civilizáltabb hangnemet üt meg a Brazíliában győzedelmeskedő, a „trópusok Trumpjának” is becézett Bolsonarónál.

A jobbra fordulás persze nem dél-amerikai sajátosság, a fejlett nyugati országokban is erősödik a jobboldal – elég csak az amerikai Donald Trumpra, az olasz Matteo Salvinire vagy akár Orbán Viktorra gondolni.

Azt, hogy az irányváltás végül milyen eredményeket hoz Dél-Amerikában, egyelőre nem tudni. Míg a most hatalomra került Piñera elnök 2010 és 2014 között egyszer már erőteljes gazdasági növekedést ért el Chilében, addig a 2015 óta kormányzó Muricio Macri Argentínája jelenleg a szakadék szélén táncol, és csak az IMF mentőcsomagja tartja életben az országot.

Segélycsomag és kiszámíthatatlanság: káosz felé halad Argentína

Három évvel ezelőtt a jobboldali Mauricio Macri azzal az ígérettel nyert választást, hogy helyreállítja a romokban heverő gazdaságot, és akár megszorítások árán is, de újra „normális országgá” teszi Argentínát. Mára az argentin gazdaság ismét mélyponton van, a helyiek pedig már egy venezuelaihoz hasonló krízistől tartanak.

Borítókép: MTI/EPA/David Fernandez