Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Egymondatos mese az autista kisfiúról, aki rossz buszmegállóba került…

Egymondatos mese az autista kisfiúról, aki rossz buszmegállóba került…

…ezért rettenetesen sikítozott és görcsösen sírt.

Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl, délután mentem a budapesti belvárosban, a Kálvinon, hogy találkozzam a csajommal, és amikor találkoztam vele, arra lettem figyelmes, hogy valaki rettenetesen sikítozik, és kérdeztem a csajomat, hogy mi ez, nem tudja, mondta, de amióta vár rám, azóta hallja, és nekem annyira beleégett ez a hang a fülembe, mert nem hallottam ilyet még soha, hogy nem hagyott nyugodni, szóval megfogtam a csajom kezét, és elindultunk megkeresni, honnan és kiből jön ez a folyamatos, csupán lélegzetvételre megszakított rettenetes sikítás, és megláttam a buszmegállót, ami körül félkörívben állt vagy negyven ember, háttal az üvegfalú építménynek, és láttam azt is, hogy ott ül benne a padon egy szőke fiú kicsavart pózban, jobb kezével fogta a jobb fülét, rémülten nézett össze-vissza, rettenetesen sikított, görcsösen sírt, és azt éreztem, hogy oda kell mennem, de egyedül féltem, a csajom szó nélkül jött velem kézen fogva a buszmegállónak háttal álló embereken át, leguggoltam a fiú elé, aki csak akkor vett észre, amikor megérintettem a térdét, ráköszöntem, megkérdeztem, mi a baj, tudunk-e segíteni, és abbahagyta a rettenetes sikítást, és a görcsös sírás rohamai között csak azt tudta hajtogatni, hogy igen, igen, igen, mire a semmiből odalépett egy nő, Bencének hívják, autista, mondta, a kísérője volt, és nem tudta megnyugtatni, Bence nagyon szereti a tömegközlekedést, de most nem abban a buszmegállóban vannak, mint amit megszokott, ezért nagyon megijedt, hát jó, hogy jöttünk, Bence már sírni sem sírt, csak szipogott, viszont még mindig arra a kérdésre felelt megállás nélkül, hogy tudunk-e segíteni, igen, igen, igen, a kabátján összefolyt a taknya és a nyála, a csajom nyújtott neki egy zsebkendőt, amire Bence elengedte a fülét, elfogadta, és többször nem mondta, hogy igen, csak kifújta az orrát, abbamaradt a szipogás, hát búcsúzni kezdtem, s mondtam, hogy mindjárt jön a busz, nem kell sokat várni, arra felszállhat, nem lesz semmi baj, és Bence bólogatott, jó utazást, vigyázz magadra, a kísérője megköszönte a segítséget, fölálltam, újra megfogtam a csajom kezét, s most én mentem utána, vissza a tömegen át, közben egy idegen mondott valamit, nem értettem, és amikor kiértünk az emberek közül, a csajom is mondott valamit, azt sem értettem, csak arra emlékszem egészen pontosan, hogy megszorította a kezem, és mentünk a Szabadság-híd felé, mert olyan alacsony volt a vízállás, hogy állítólag látni lehetett a felrobbantott régi híd maradványait a vízben, és mi látni akartuk, amit 1945 óta senki, de aznap délelőtt esett az eső, és még felhős volt az ég, és zavaros a Duna.

Kiemelt kép forrása: Pixabay