Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Az olyanok miatt vágjuk a pénztárcánkat a Netflixhez, mint a Daredevil harmadik évada

Az olyanok miatt vágjuk a pénztárcánkat a Netflixhez, mint a Daredevil harmadik évada

Egy év kihagyással, október 19-én újra visszatért köreinkbe a vak igazságosztó ügyvéd, Matt Murdock, azaz Daredevil, vagy magyarul, Fenegyerek, a Netflix első „Marveles” szuperhőse. A sorozat harmadik évada az előző, kicsit véresebb, akciódúsabb és „romantikusabb” szezonja  után visszanyúl gyökereihez, és az útkereső karakterdráma mellett nem rest olyan kérdésekben is értekezni, mint mi lehet hatásos a gyógyszer „fehérgalléros” maffiózók ellen. Az évad showrunnere, Erik Oleson és az epizódok rendezői vélhetőleg tanultak a frissen elkaszált, szintén Netflixes Marvel-sorozatok hibáiból, és nem hagyták zülleni a vak igazságosztót azzal, hogy valódi koncepcióra és üzenetre építették fel a 13 epizódot. Spoilermentes évadkritika.

A harmadik évad a The Defenders című, netflixes hősöket egy ménesbe terelő, egyévados sorozat eseményei után veszi fel a fonalat. Itt rögzíteném, hogy abszolút nincs szükség az egyébként roppant unalmas, a szegény ember Bosszúállóinak csúfolt sorozat megnézésére, hogy élvezni tudjuk Matt Murdock visszatérését, elég elolvasni a cselekmény végét.

Matt abban a katolikus egyházi árvaházban tér magához, ahová az apja halála után került. Súlyos sérülései miatt hosszú időn keresztül fekszik eszméletlenül. Az egyik, egykor őt nevelő apáca, Maggie nővér és Paul Lantom atya viseli gondját a legnagyobb titokban. Barátai, az időközben pénzes ügyésszé vált Foggy halottnak hiszi, Karen viszont nem.

Elfojtott dühvel, Elektra elvesztése miatt érzett hatalmas világfájdalmával tér magához, amit tovább tetéz, hogy egyik fülére megsüketül. Közben ősellensége, Wilson Fisk egyezséget köt az FBI-jal: felnyomja a többek között Hell’s Kitchen életét is megnehezítő bűnbandák egy nagy részét, cserébe ejtik az összes vádat a nője, Vanessa Marianna ellen. Fisk végül saját magát is kihozza a börtönből.

Mattnek elege van Daredevil énjéből, haragszik Istenre, nem akar többé másokon, csak magán segíteni, viszont Fisk kiengedésével szembe kerül magával és újra Fiskkel.

Matt vs világ és Isten

A Daredevil esszenciáját a realista karakterdráma ötvözése a szuperhős eredetsztorival adja. A sorozat pergő akció halmozása helyett a drámai cselekmények hatására történő jellemváltozásokkal építi fel hősét, ezzel is közelebb hozva a hőst a nézőhöz.

Adott egy ügyvéd, aki a jogot és a törvényt képviseli, éjszaka pedig 100+1 törvényi rendeletet szeg meg azzal, hogy öntörvényű igazságosztóként félholtra veri a bűnözőket. A két, igazából egymásnak ellentmondó identitás közötti őrlődés és a “kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon” típusú útkeresés az, ami Matt Murdock jellemét meghatározza. További csavar a karakterben, hogy Matt keresztényi normákat is szeretne követni, elképzelése szerint mindkét énjével kvázi Istent szolgálja, katonája a transzcendensnek.

Fotó: Netflix

Matt az előző évadokban komplett elvrendszert épített fel, ami egyensúlyba állította a saját kis Jusztíciájának mérlegét, viszont ugyan ezen évadok epizódjainak cselekménye rúgta Matt Murdockra az ideáiból felépített vár falait, aminek az eredményképpen a Defendersben ráhullott az egész épület.

Azért érdemes ezt felidézni, mert ez az őrlődés ami a harmadik évadban egy igazán komplex karakterré emeli a Netflixes Daredevilt.

Matt az új évadban kész eldobni az ideáit és önző módon csak magáért dolgozni. Szembesülve azzal, hogy módszertől függetlenül sosem tesz igazságot, viszont akármilyen jószándékú is, jutalma a tragédia, önzővé akar válni, csak magáért dolgozni. Amit nagyon jól csinál az évad, hogy az egészet – bár némileg felületesen – a vallásán, keresztényi identitásán keresztül vezeti le.

Igaz, a Netflix nem meri meglépni, hogy egy igazán feketelelkű antihőst csináljon a jó Mattből, viszont ebből a „személyes tragédiák ellenére, az út végén a hősből jó ember válik” sablonból kihozza a maximumot, azzal, hogy a sínylődésével roppant patentül mutatja be, Matt mennyire nem képes másnak lenni, mint amilyennek igazából szánja a sorozat. Sikerül érdekesen vázolni a lassan virágzó, lomha tempójú karakterdrámát, azt a pszichológiai káoszt, aminek a végén visszatér önmagához.

A vak ügyész legnagyobb tragédiája, hogy a racionalitása gyilkost csinálna belőle, ami miatt a hitéből és idealizmusából felépülő prés egyre szorosabban fogja a mellkasát.

Nem akar tovább hős lenni, viszont nem hagyhatja, hogy a sokak életét megnyomorító ősellensége, Wilson Fisk szabadlábon távozzon. Egyedüli megoldásnak ellensége meggyilkolását látja, viszont ez olyan belső párviadalhoz vezet. Az évad hallucinációkkal szemléleti Matt vívódását, Fiskként és az apjaként beszél önmagával.

Persze a sorozat a vívódáshoz is ésszel nyúl. Futtatja a Fisk-szálat, nyűglődésében szünetet tartva Matt ököllel keresi a lehetőséget Fisk eltüntetésére, hogy ne érezzük azt, csupán a nyünnyögéstől kapott 13 epizódot, nem pedig az érdemi cselekménytől.

Fotó: Nicole Rivelli/Netflix

A harmadik évadban szépen érik be a második szezonban, a Megtorlótól, Frank Castle-től hangzott jóslat, hogy Mattnek előbb vagy utóbb, de rá kell jönnie, hogy van, amit nem lehet tiszta kézzel megoldani.

Charlie Cox abszolút átszellemül, jól érzi magát Matt Murdock bőrében, és ez az, ami további lendületet ad a karakternek, őt pedig az első epizódokban Maggie nővér, mint a racionalizmus és a lelkiismeret szókimondó hangja egészíti ki. A harmadik évad nagyon erősen, a kevesebb néha több elvén vezetgeti főszereplőjét Maggie-n keresztül. Nincsenek Coelho-i bölcseletek, hosszú dialógusok, csak tömör, velős, verbális csicskalángosok, amelyeknek a célja a férfi észhez térítése.

Fisk és az ő méretes hatalma

Az új évad meglehetősen megváltoztatta Fisket. Már nem az a bűnöző, akivel egyet tudunk érteni kérdésekben, viszont ez nem jelenti azt, hogy a karakteren minőségromlás jelei mutatkoznának. Fisk leghatalmasabb maffiavezérré válásával ebben az évadban teljesedik ki, és egyáltalán nem gondoljuk közben azt, hogy ezzel a főgonosz lecsúszna a harmadrangú ellenlábasok kategóriájába, akik csak azért gonoszak, mert gonoszak. Ugyanis Fisk karakterívében odaért, ahová kell. Ő a Vezér (Kingpin), a kicsit szentimentalista, de zseniális pszichopata, akinek minden korrektnek tűnő gesztusa, ajánlata mögött fenyegetés és önös érdek rejlik. Személye az évad alatt félelmetessé válik. Rémisztő, ahogy az akarata mindent behálóz, mindenen uralkodik, minden lépése előre megtervezett, nincsenek barátai, partnerei, csak bábjai. Tevékenysége megtölti feszültséggel és izgalommal az évadot, teszi azt egy igazán jó thriller krimivé, mivel látjuk, hogy mekkora stratéga is ő.

Wilson Fisk egy hatalmas játékos, akinek a személye reálisan reflektál a mai politikai bűnözésre és az oligarchák hatalmára.

Vincent D’onofrio pedig kényelmesen helyezkedik a maffiavezér szerepébe, igaz gyakran túlartikulálja a karakterét: hangosabban beszél teátrálisabb monológjai közben, még akkor is, amikor az nem indokolt. Megesik, hogy a drámaibb hatás érdekében egyszerűen túljátssza Fisket, viszont ezzel sem rontja el a már gondosan felépített karakterét.

Külön kiemelendő az, ahogy a harmadik évad bemutatja Fisk stratégiai és manipulációs képességeit és hatalmát a két FBI ügynökön, Seema Nadeemon és Benjamin Pointdexteren keresztül. Mindkettőt a maga módján kezeli, személyükre illően kényszeríti rá az akaratát.

Fotó: David Lee/Netflix

Pointdexter és Nadeem karaktereinek kapcsán meglepő, hogy az évad készítői mennyire ügyesen tudnak pár perces jelenetekbe annyi érthető információt sűríteni, hogy a szereplő nem tűnjön egy random pribéknek vagy alsóbb szintű hősnek. A harmadik éved képes érzelmeket generálni ezekkel a szereplőkkel kapcsolatban anélkül, hogy hosszú perceket adna nekik a játékidőből, amihez persze nagyban hozzátesz a két szereplőt alakító színészi játéka.

A sorozat tömören, de velősen mutatja be ezeket és az őket érő „Fisk-hatást”, amiből megszületik végül az egyik legismertebb Daredevil-ellenlábas: Célpont, azaz Bullseye. Igazán bravúros, hogy a készítők minden karakterüket gondosan kidolgozott koncepcióval helyezték az évadba, megfelelően kiosztva a hangsúlyokat, amiből Pointdexter kapta a többet, pszichológiai oldalról részletesen bemutatva őt. Egy szépen felhúzott szociopata, aki az elején keres valakit, aki kordában képes tartani a pszichózisát, viszont a vele való törődéssel képes manipulálni Fisk, csinálva belőle gyilkost. Egyszerre értjük meg őt, és zárnánk diliházba.

Az Ügyész és az Újságíró

A harmadik szezon lineáris történetvezetés két szálon indul. Az egyik a Murdock-féle önkeresés, a másik pedig Wilson Fisk szabadon bocsátása és a börtönbe, legális módszerekkel való visszajuttatása. A piros sarokban Fisk, a kék sarokban pedig Foggy és Karen, akik továbbra is a törvényes módon próbálják legyőzni Fisket.

Fotó: Netflix

A harmadik évadban Matt fegyverhordozói már jóval többek a sorozatban szimpla Sancho Panzáknál. Sokkal hangsúlyosabb a száluk, immáron tényezők, nem szárnysegédek. Ezen túl pedig a törvény szabályozó ereje, és az újságírói felelősség szimbólumai, valamint ők teszik a másik súlyt arra a bizonyos mérlegre. Mert azon túl, hogy ebben az évadban inkább Fisk ellenségeiként tevékenykednek, mint Matt barátjaiként, a sorozat őket teszi meg érvként a feltett kérdésre:

Mit kell tenni azokkal a bűnözőkkel, akik markukban tartanak minden legális és illegális eszközt?

A mérleg egyik tálcáján a két karakter a jog és a törvény, valamint a tájékoztatás/tájékozottság érvei, a másik tálcán lévő, a Matt által képviselt „műtéti” megoldással szemben: akár gyilkossággal, de ki kell metszeni a tumort a beteg testből. Ügyesen és érdekfeszítően érvel az évad úgy, hogy a szálakat megfelelően összefonva addig csavarja az eseményeket, ameddig mi, a nézők sem tudjuk eldönteni, hogy mégis mi lenne a legjobb megoldás Fiskkel szemben, csupán annyit értünk, hogy egy ilyen csatát nem lehet szimpla idealizmussal megnyerni.

Még mindig Hell’s Kitchenben bunyóznak a legjobban

Amiért lehet szeretni a sorozat akcióit, az a kőkemény sikátorbunyó. Nem szépen koreografált, szofisztikált pofonversenyt láthatunk, hanem a jó öreg, illegális ketrecharcot, ahol verekedni tudó emberek próbálnak felülkerekedni egymáson. Matt képességeit azzal egyensúlyozták, hogy ebben az évadban egy legyengült, sérült Daredevilt, de inkább Matt Murdockot láthatunk, aki még mindig elbír három-négy emberrel, viszont közben neki is ellátják a baját.

A pofozkodásokat roppant korrektül, már-már teljesen hihetően koreografálták meg, amit a negyedik epizód kiemelkedően hosszú, vágatlan jelenete teljesen hitelessé tesz.

A sorozat követői valószínűleg emlékeznek az első évad azon jelenetére, amikor Daredevil egy háromperces, vágatlan jelenetben püföli el a támadóit. Nos, az aktuális évad showrunnere, valamint az epizód rendezője, Alex Garcia Lopez nemcsak tartotta, emelte is a tétet:

Egészen pontosan tíz perc negyvenhárom másodpercig tartó snittben, szobáról szobára járva verekszik vak ügyvédünk egy börtönben úgy, hogy közben egy hosszabb dialógusnak is helyet adnak a készítők.

Kicsit sajnáltam is, hogy az évadzáró epizódot nem Lopez rendezte, mivel a végső leszámolás sajnos egyáltalán nem sikerült látványosra, pedig úgy gondolom, a fináléban kellett volna fellőni az igazi tűzijátékot. Helyette egy abszolút „hétköznapi” jelenetsor lett, ami egy lélektelen, mesterkélt színpadi pózzal zárult.

Fotó: David Lee/Netflix

Az évadból nem maradhat el a hihetetlen kategória sem. Pointdexter varázslatos módon tud távgyilkolni bármilyen tárgyal, ami eldobható, az üvegtörmelékektől a ceruzán keresztül a tálig. Nincs olyan szög, amiből ne tudna telitalálatot dobni. Viszont az évad szerencsére nem tette übermenssé őt sem. Az emberfeletti szintű tehetsége ellenére kiegyensúlyozott kettőjük ereje, nincsenek olyan logikátlan lépések, amelyek egy vagy másik karakternek a javára döntenék el kettőjük harcát.

Egy hétvége alatt végig akarjuk nézni

Az évad 13 epizód, viszont már nem érződik rajta, hogy túlnyújtanák, mint ahogy azt az Iron Fist vagy a Luke Cage évadain éreztük. A sorozat cselekménye csaknem teljesen ki tudja tölteni az évadot úgy, hogy csak nagyon ritkán válik vontatottá. Igaz, a Karen Page múltját felidéző epizód egy abszolút töltelék rész, amit azzal is tökön lőnek, hogy az abból kapott információt Karen két mondatban összefoglalja, a hatás pedig nem lett tőle drámaibb.

Összességében a Daredevil évada szépen kidolgozott, precízen megtervezett 13 epizód lett, amiben a 52 perces epizódok gyakran olyan gyorsan szaladtak el, hogy inkább tűnt húsznak az ötven. A legelső netflixes Marvel szuperhőssorozat minősége nemhogy nem romlott a harmadik évadra, hanem fejlődött, köszönhetően az új showrunnernek.

Nagyszerű színészi játékok, feszült, ritkán leülepedő tempó jellemzi, a fordulatai pedig garantáltan az évad egy hétvége alatti ledarálására ösztönöz majd.