Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Angyalrituálét tartottak a polgárőrök gyerektáborában

Angyalrituálét tartottak a polgárőrök gyerektáborában

A szülők tiltakoztak a levél a Belügyminisztériumba is eljutott.

Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) augusztusban Gyenesdiáson tartotta a hagyományos ifjúsági táborát. A 14-18 éves fiatalok elvileg azért mennek ezekre a Belügyminisztérium pénzügyi támogatásából finanszírozott rendezvényekre, hogy szakmai felkészítést kapjanak, és ízelítőt a polgárőrök tevékenységéből – írja a 24.hu.

Horváth Róbert, az OPSZ ifjúsági, sport és karitatív alelnöke szerint a több mint egy évtizede zajló táboroztatás célja, hogy a résztvevőkolyan „előképzést” kapjanak, amivel a nagykorúság elérése után már képzett polgárőrként erősíthetik a civil szervezetet.

Az idei rendezvényre az önvédelmi edzéseken és a szakmai felkészítésen kívül más típusú programmal is készült. A Krisztus Esszénus Templomának Rendje nevű vallási csoport mutatott be Nagy Atlantiszi Angyalrituálét a tábor résztvevőinek. Horváth Róbert ugyanis nemcsak a polgárőrségben tölt be magas pozíciókat, hanem az esszénus rendben is. Az alig néhány éve létrehozott egyesület tagjai vele együtt tartották a vallási szertartást a fiataloknak.

A résztvevő gyerekek szülei levélében kértek magyarázatot a polgárőrségtől, hogy miként kerülhetett bele az ezoterikus vallási csoport szertartása a programba, hiszen előre nem hirdették meg, és senki sem kért szülői beleegyezést hozzá. A reklamáló levelek a Belügyminisztériumhoz is eljutottak, ezért az OPSZ felügyelőbizottsága belső vitát indított az ügyben.

Nyitókép: MTI Fotó/Sóki Tamás