Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Már az USA-ban sem bújhatnak el az adócsalók a NAV elől

Már az USA-ban sem bújhatnak el az adócsalók a NAV elől

Adóügyi megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok nevében Varga MIhály és David B. Cornstein nagykövet.

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd és az együttműködés jellemzi – hangsúlyozta Varga Mihály, aki ma hivatalában fogadta David B. Cornsteint, az USA magyarországi nagykövetét. A megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta: a két ország kormánya egyetért abban, hogy a nemzetközi adókikerüléssel és a terrorcselekmények nemzetközi finanszírozásával szemben hatékonyabb fellépésre van szükség – olvashtaó a Pénzügyminisztérium közleményében.

A találkozón Varga Mihály és David B. Cornstein az országonkénti jelentéseket érintő adóügyi információcsere-megállapodást írtak alá, amely hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a nemzetközi adókikerüléssel szemben, valamint elősegíti, hogy a multinacionális vállalatok is maradéktalanul megfizessék az adott államot megillető közterheket.

A felek egyetértettek abban, hogy a magyar és az amerikai gazdasági kapcsolatok jól alakulnak: az Egyesült Államok az első számú exportpartnere Magyarországnak Európán kívül, mindemellett az amerikai vállalatok az egyik legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik hazánkban, több mint 1700 amerikai vállalat mintegy 105 ezer magyar embernek ad munkát. Az amerikai vállalatoktól kapott visszajelzések alapján ez a pozitív tendencia várhatóan a jövőben is folytatódik – jegyezte meg a tárcavezető.

Varga Mihály a magyar cégek amerikai piacra lépéséről szólva elmondta, az USA a 15. legfontosabb befektetési célországa a hazai cégeknek, a magyar tőkebefektetések állománya 2017-ben meghaladta 464 millió eurót. Számos magyar cég van jelen az amerikai piacon, ezek túlnyomó többsége az infokommunikációs technológiák, valamint biotechnológia terén tevékenykedik. Varga Mihály a megbeszélésen felvetette, hogy az utóbbi években egyre több magyar innovatív kis- és közepes vállalkozás, valamint startup kíván az amerikai piacra lépni. A kereskedői és beruházói vízumok biztosítása Magyarország számára rendkívül fontos lenne, mivel ez tovább erősítené kétoldalú üzleti kapcsolatainkat – mutatott rá a miniszter.