Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Évszázadok óta nem volt akkora balhé a kereszténységben, mint most az ortodoxoknál

Évszázadok óta nem volt akkora balhé a kereszténységben, mint most az ortodoxoknál

Nem mindennapi események zajlanak az ortodox vallási életben az utóbbi hetekben. Történt ugyanis, hogy a konstantinápolyi pátriárka elismerte az ukrán ortodox egyház önállóságát. Erre válaszul az orosz ortodox egyház vezetője kijelentette: megszakítja kapcsolatait a konstantinápolyi pátriárkával. Némi túlzással, egy modern kori egyházszakadásnak lehetünk szemtanúi, ami mélyen át van itatva aktuálpolitikával.

A történet megértéséhez érdemes először közelebbről is megérteni a keleti kereszténységhez tartozó ortodoxokat, akik nagyjából 300 millióan lehetnek a világban:

  • szemben a római katolikusokkal, az ortodoxok nem ismerik el a pápát „Krisztus földi helytartójaként” – éppen emiatt történt meg a nagy 1054-es egyházszakadás –, illetve náluk a Vatikánhoz hasonló vallási központ sincs.
  • Ehelyett sok különálló, gyakran nemzeti alapon szerveződő ortodox egyház él egymás mellett; ezek mindegyikét egy önálló püspök, vagy más néven, pátriárka vezeti.
  • Bár a 15 önálló patriarchátus egyenrangúnak számít, ha valamilyen vitás kérdésben nem tudnak megegyezni egymással, akkor a hagyomány szerint a konstantinápolyi pátriárkához fordulnak iránymutatásért, aki a Bizánci Birodalomig visszanyúló történelmi szerepénél fogva „első az egyenlők között”, vagyis tekintélye feljebbvaló a többi egyháznál.
  • Csakhogy a legtöbb hívő, mintegy 150 millió ember, az orosz ortodox egyházhoz tartozik, ami már évszázadok óta rivalizál Konstantinápollyal a vezető szerepért.

Az ukrán-orosz konfliktus azonban felrúgni látszik az évezredes rendet, így a világ hosszú idő után ismét egy vallási szakadásnak lehet szemtanúja.

Nem vallási, politikai nézeteltérés

Az ukrán ortodoxok háromszáz éven keresztül az orosz egyházhoz tartoztak, az önálló ukrán patriarchátus létrehozása a rendszerváltást követően merült fel először – ez 1992-ben meg is történt, de az oroszok azon nyomban kiátkozták az elszakadókat. Így egy ideig két, pontosabban három ortodox egyház is volt Ukrajnában, mert időközben egy harmadik egyház is kikiáltotta a maga önállóságát, amelynek önmeghatározása szerint se Kijev, se Moszkva nem parancsol – természetesen Moszkva ezt a patriarchátust is kiátkozta.

De miért nem tetszik az orosz ortodoxoknak az ukránok függetlenedése?

„A vallás a 21. századra egyfajta politikai erőforrássá vált a hatalom kezében. Vagyis nem jött be azoknak a jóslata, akik szerint a vallás majd szép lassan kikopik a világból – és ez nem csak az ortodox országokra igaz, például Donald Trump megválasztásában is hatalmas szerepe volt az evangéliumi keresztények támogatásának” – mondta el a Zoom.hu megkeresésére Gábor György vallásfilozófus.

Gábor emlékeztetett: a Szovjetunió bukását követően az orosz ortodoxok nagyon közel kerültek a hatalomhoz, Vlagyimir Putyin vezetése alatt az egyház egyfajta nemzeti szimbólummá alakult át. Az orosz ortodoxok pedig részt vesznek az orosz nagyhatalmi ambíciók elérésében – ezt látjuk a mostani konfliktusban is.

„Már a XIX. században is küldetéses politikai szerepet töltött be az orosz ortodoxia, ami a Szovjetunió bukását követően, Vlagyimir Putyin alatt felerősödött, majd az orosz elnök legfontosabb ideológiai támaszává, és a putyini geopolitikai és geostratégiai szempontok kiszolgálójává vált” – tette hozzá.

Filaret, Kijev ukrán ortodox pátriárkája misézik. MTI/EPA/Roman Pilipej

Az ukrán vallási élet összevisszaságát sokáig nem volt értelme rendezni, hiszen az országban oroszbarát vezetés volt.

A Krím orosz annektálásával és a kelet-ukrajnai polgárháborúval azonban minden megváltozott, a két ország viszonya történelmi mélypontra zuhant.

A vallási kérdés az Oroszországtól eltávolodó Ukrajnában így ismét aktuálissá vált. Petr Porosenko ukrán elnök áprilisban a konstantinápolyi pátriárkához fordult, hogy pontot tegyen az évtizedes vallási huzavona végére.

I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly (Isztambul) ökumenikus pátriárkája hosszas mérlegelést követően egyházi határozatot (tomoszt) adott ki, miszerint az ukrajnai egyháznak joga van az önállósághoz – a döntéssel gyakorlatilag érvénytelenítették az orosz egyház átkát. Ezzel Bartolomaiosz egy 1686-ban megkötött egyezséget rúgott fel, ami garantálta az oroszoknak az ukrán ortodoxok feletti fennhatóságot.

Porosenko természetesen üdvözölte a döntést, amivel szerinte

„a birodalom az utolsó bástyáját is elveszíti az egykori gyarmatában”.

Az orosz ortodox egyház vezetőjét, Kirill pátriárkát viszont felháborította a határozat, és válaszul egy ezer évnél is régebbi tradíciót rúgnak fel: mostantól nem ismerik el a konstantinápolyi pátriárka döntéseit és arra szólította fel az orosz egyház híveit, hogy mostantól kerüljék Bartolomaiosz fennhatósága alá tartozó vallási intézményeket.

III. Theofilosz, Jeruzsálem görög ortodox pátriárkája a jeruzsálemi Szent-sír templomnál. MTI/EPA/Atef Szafadi

„Konstantinápoly szerepe tradícióra épül, persze az ortodoxoknál nincs olyan hierarchia, mint a katolikus egyház esetében, de a hagyomány szerint – márpedig a hagyománynak mindig nagyon erős szerepe van a vallásokban – a vitás esetekben az ő szavuk dönt. Ezt a megállapodást rúgták most föl az oroszok” – mutatott rá a vallásfilozófus az orosz ortodoxok döntésének súlyosságára.

De akkor most egyházszakadás történt?

Kirill pátriárka gyakorlatilag kimondta, hogy mostantól az orosz ortodox keresztények útja elválik a többiekétől. Bár az orosz vallási vezető az Isztambulban meghozott múlt heti döntést a kereszténység ezer év utáni legnagyobb egyházszakadásának tekinti, Gábor szerint érdemes óvatosan bánni a fogalommal:

„Tény, hogy nem mindennapi eseményt látunk, de azért nem nevezném egyházszakadásnak a történteket. A protestantizmus megjelenése, szétválása a katolicizmustól egyházszakadás volt. Azonban a protestantizmusból később kiváló további vallási mozgalmakat nem tekintjük egyházszakadásnak, és mivel a mostani eset is inkább ehhez hasonlít, így ezt sem mondanám annak”.

Gábor szerint a konfliktusnak még koránt sincs vége, és a legérdekesebb kérdés ezután az lesz, hogy lesznek-e további ortodoxok, például Macedóniában vagy Montenegróban, ahol nemzeti alapon önállósodni szeretnének az orosz egyház fennhatósága alól.

„Határozott elmozdulás látszik a világegyházaktól a nemzeti jelleget és karaktert öltő egyházi keretek irányába. Oroszország számára ez gondot okozhat, hiszen az orosz ortodoxia – az orosz politikai érdekeknek megfelelően – egyre egyetemesebbé kíván válni, hangsúlyozva az ökumenikus szempontokat. Az ukrán különválási szándék azonban ezzel a szándékkal ellentétes, és akár precedensértékű is lehet”.

Borítókép: MTI/EPA/Roman Pilipej