Sztárban Sztár – A nőnek öltözött Pintér Tibor olyan, mint egy időutazó transzvesztita ősember, aki kuplerájt vezetne, de nem tud, bár azért mosolyog

Sztárban Sztár – A nőnek öltözött Pintér Tibor olyan, mint egy időutazó transzvesztita ősember, aki kuplerájt vezetne, de nem tud, bár azért mosolyog

A címmel gyakorlatilag el is mondtunk mindent, amit a TV2 legsikeresebb megashowjának, a Sztárban Sztár hatodik évadának második élő adásáról tudni érdemes, de aki többre vágyik, az feltétlenül tartson velünk a következő sorok erejéig. 

Döcögősen indított a Sztárban Sztár második élő adása. A 18:55-ös kezdési időpontot úgy húsz perccel sikerült eltolni, mivel a bejelentkezés pillanatában elment a hang. Hazánk nézettség és műsorminőség tekintetében sem túl jól teljesítő egyik kereskedelmi csatornája a technikai némaságot elegánsan, egy szó nélkül keverte le a múltheti adásra, ám kommunikálni a dologról elfelejtettek. Hiába jelezték a nézők Facebookon a Deja Vu-t, negyed nyolckor a TV2 még mindig szótlanul tartotta a kishatótávolságú időgépben a nézőit.

Viszont a húsz perc után valószínűleg sikerült kiporszívózni a tejeskávét a hangmérnöki pult elektronikájából, mert berobbant a nem igazán öregedő Till Attila köszöntve a készülékek előtt malmozó atyámfiakat, töredelmesen bocsánatot kérve tőlük a technikai gebaszért, amit nem igazán tudtak teljesen kijavítani, mert a későbbiekben is folyamatosan visszhangzott a hang.

Szóval kicsit bajosan, de elkezdődött az ország legnagyobb házibulijának becézett celebhalmozós, beöltözős műsora, amiben részint már majdnem komolyan vehető énekesi pályát befutott Megasztár hordalékok, részint jobb sorsra érdemes színészek és Pintér Tibor szórakoztatta a nagyérdeműt.

A zsűri nem tudja, milyen műsorban zsűrizik

Nem szeretném mélyebben elemezni a látottakat kelleténél, (bár az, hogy egy ilyen műsor megérhet hat évadot, már önmagában is egy társadalmi jelenség), de azt el kell mondanom, hogy a show képes úgy cirkuláltatni bennünk a szekunder szégyent, hogy már csak azért is a képernyők előtt maradunk, hogy választ kapjunk a folyamatosan felöklendezett miértjeinkre. Szólok: nem fogunk választ kapni egy kérdésünkre sem.

Például nem igazán érthető, hogy a Stohl Andrásból, Liptai Klaudiából, Majkából és Papp Szabolcsból álló zsűri miért érzi úgy, hogy ebben a házibulinak csúfolt műsorban “szakmai szemmel” kell értékelni például Hien-t, aki Freddie Mercuryra maszkolva úgy néz ki, mint egy ázsiai felmenőkkel rendelkező, mélynövésű mexikói vendégmunkás, aki a helyi szegénynegyed népszerű kocsmájába jár Queen számokkal haknizni? Egyszerűen olyan, mintha a komédián kérnénk számon a tragédia jellemzőinek hiányát. Egész végig azt éreztem, hogy a zsűri nem igazán érzi a show műfaját.

Hien, mint Freddie Mercury. Fotó: Gazdag Éva/TV2

Persze érthető, ha már a tehetségkutatók szavazatokkal pénzt lejmolós, versenyzőkiesős vázát használják a producerek, kell, hogy legyen valami érdemi koncepció, viszont teljesen feleslegesnek érzem ebben a műsorban ezt az irányt. Így nem igazán láttam értelmesnek azt sem, hogy Kállay-Saunders András jogos kritikaként kapja meg, hogy nem volt elég nőies, amikor a csaját, Tolvai Renit kellett alakítania a színpadon.

Ennek a műsornak nyilvánvalóan az lenne a szórakoztató hatásmechanizmusának az alapja, hogy a fellépők valaki más bőrébe bújva bohóckodnak, amin a zsűri élcelődik humorosan-igényesen, mi meg jót nevetünk. De ahelyett, hogy jót röhögnének egymáson, gegekkel heccelnék egymást, és a produkció viccességet értékelnék, itt hangot, mozgást, táncot, implicit színészi teljesítményt mérik a pontszámokkal, pedig ez a műsor láthatóan nem erről akar szólni. Ha erről szólna, csak profi énekesekből állna a versenyzői garnitúra, és senki nem öltözne flitteres “sztroncónak”, de ahogy láthatjuk, ez nem így van.

Egyáltalán nem érzi a zsűrink, hogy egy tehetségkutató műsor paródiájában ülnek.

A szakmázást leginkább Majka próbálja beleerőltetni a műsorba. Gyakorlatilag ő viszi azt, amit az X-Faktorban ByeAlex. Mintha itt akarná bemutatni a hozzáértését, bebizonyítani, hogy neki van szava a szakmában. Bár az igyekezete egy bizonyos szempontból érthető: ha már nem lehet egy “rendes tehetségkutatóban” mentor, valahol csak bizonyítania kell a relevánsságát, így tágra zárt, éles szakmai szemekkel, valamiféle öncélú következetességet követve, népharagot bevállalva osztotta a pontokat fukarul.

Az ilyen értékelői hozzáállás miatt annyira erőltetett lett a pontozással egybekötött véleményezés, hogy néha az volt az érzésem, hogy

egy olyan házibuliban vagyok, ahol a pálinka mellé vizsgatételt kell húzni, pedig én ide beb*szni jöttem, nem felelni.

A zsűri identitászavara akkor a legfeltűnőbb, amikor a műsor végén a nép a két, énekesi szempontból legjobban teljesítő “versenyző” közül küldi haza az egyiket (Odett esett ki). Érezhetően mást jelent a nézőknek a műsor, mint a négy embernek a zsűri székeiben (ha még elhisszük azt, hogy a nézők egy ilyen műsorban dönthetnek bármiről).

Szakmázik a zsűri. Fotó: Gazdag Éva/TV2

Egyedül a Supernem frontemberében, Papp Szabolcsban realizálódott, hogy milyen showban is szerepel. Ő sztorizgat, nevetgél, örül annak hogy csinál valamit, bár még mindig annyira gyorsan akar annyira sok információt közölni egy-egy értékelésnél, hogy olyan, mint aki két tabletta speedet három liter kávéval kísér, mindemellett még legalább két műsorban létezik és beszél egyszerre, ezért néha-néha átszűrődik a másik műsorban hallható mondanivalója.

Nem vicces, de legalább nevetséges

A produkciókat továbbra sem éreztem viccesnek, ellenben nevetségesnek, amitől kicsit közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem, miért kapott újabb évadot a show. Durva sminkek, maszkok, táncosok és egyes esetekben roppant kellemetlen zenei alapok kavalkádja a Sztárban Sztár, aminek a lényege a versenyzők nevetségessé tétele, és mi magyarok, imádunk másokon nevetni.

Burai Krisztián Michael Jackson Beat it című dalát nyomja. Fotó: Gazdag Éva/TV2

Csakhogy ez az nevetségessé tétel gyakran erőltetett, egy-egy alkalommal pedig már gyakorlatilag elmegy szabotázsba. Ezt a fellépők is tudják, ezért érezhetjük rajtuk azt, hogy igazából nincs is annyira kedvük csinálni.

Itt volt például Freddie produkciója, aki Szécsi Pál volt a Távollét című dal erejéig. Nos, a dalt sikerült annyira indokolatlan módon modernizálni, hogy hiába hozta a 2016-os Dal győztese az elhunyt művész stíljét, sármját, hangját, a dal alá kevert ütem olyanná tette az egész előadást, mintha a szomszéd stúdióban kőkeményen diszkóznának a munkatársak, a zene pedig behallatszik az élő adásba.

Freddie mint Szécsi Pál. Fotó: Gazdag Éva/TV2

Nem véletlenül emeltem ám ki a címben a Nemzeti Lovasszínház kissé nárcisztikus alapítóját és igazgatóját, Pintér Tibort sem, aki Beyoncé Crazy in love című számának előadása közben tényleg úgy nézett ki, mint egy időutazó, transzvesztita neandervölgyi, aki twerkelni (speciális seggrázás) próbál a színpadon, de helyette inkább

egy zselés, de merev állagú vibrátor kontakthibáját immitálta.

Ami nem meglepő, hiszen – és nagyon viccesnek gondolva – egy lótól akarta elsajátítani Beyoncé mozdulatait – tudtuk meg a felkészülést bemutató videóból.

Pintér Tibor mint Beyoncé. Fotó: Gazdag Éva/TV2

De megemlíthetjük Torres Dánielt, Megasztáros hullócsillagot is, aki Halász Juditként, gyerekek körében Boldog szülésnapot énekelve inkább úgy festett, mint egy angolszász eredetű horrormusical főgonosza, aki egy színes, vidámnak tűnő árvaházban mosolyogva molesztálja a lurkókat, mert eredetileg gyűlöli őket és az egész az anyja miatt van.

Torres Dániel Halász Juditként Fotó: Gazdag Éva/TV2

De legalább elmondható, hogy a sminkesek igyekeztek mindent megtenni a műsorért. A már felhozott Hien példája mellett Kállay-Saunders András volt még igazán félelmetes. Teljesen úgy nézett ki, mint ahogy elképzeltük a Dan Brown Da Vinci-kódjában szerepelő albínó, önmagát ostorozó szerzetest, csak itt most nem a világot megrendítő titkokat kerget, hanem szimplán nőnek öltözött egy magyar dal előadásának erejéig.

Kállay-Saunders András mint a csaja, Tolvai Renáta. Fotó: Gazdag Éva/TV2

Ami jó volt, azt tönkre tette a technika

Persze voltak valóban értékelhető produkciók is, mint például az Odett által előadott 99 Luftballon, vagy Gesztesi Károly egészen megható Presser-dala, a Kék asszony, vagy Szőcs Renáta kissé túlcsibész Take on me-je az Aha-tól. Bár a néha meglepően amatőr operatőri munka ezekbe az előadásokba is bele tudott rondítani.

Egyes produkcióknál túlzásokban vitt közeli és távoli plánok váltakoztatása, a rögeszmés ki-be zoomolás, valamint a teljesen felesleges szűrők használata kicsit olyan volt, mint amikor egy lelkes, Instagram-függő amatőr lehetőséget kap önmaga kipróbálására. Nem lett élménydúsabb tőle az előadás, viszont annál inkább élvezhetetlenebb.

De a képi hiperaktívoskodás még csak a jéghegy csúcsát képezi, ugyanis annyira át akarták ültetni a nappalinkba és/vagy a hálószobánkba a bulika, a show hangulatát, hogy teljesen megfeledkeztek a profizmusról. Ezért történt meg az, hogy megpillanthattuk az egyik kameramant, ahogy keményen vicsorítva, az eszköz kijelzőjét bámulva vágja a “ne gyere közelebb, ne gyere közelebb, ne gyere közelebb, mert elb*szódik a kép” arcot. Ez különösen azért volt mókás, mert érezhetően a zsűri reakcióját szerették volna venni, de helyette megkaptuk a kolléga fogsorát.

A TV2 Sztárban Sztárja a magyar kereskedelmi csatornák sokadik celebekkel való bohóckodása, ami csupán egy hatodjára elmondott vicc. Annyira fáradt már a koncepció, hogy még a “játékosokon” sem látszik a lelkesség, vagy az, hogy őket ez szórakoztatná. Íztelen, szagtalan, abszolút nem akar érdemben szórakoztatni minket. Tipikusan az a műsor, ami azért készül, hogy a nézők kinevessék a nővé sminkelt férfisztárt és fordítva, amit persze találhatunk szórakoztatónak, de nem három órán keresztül, vasárnap este főműsoridőben.

Borítókép fotó: Gazdag Éva/TV2