A világ vezetői magyarázatot követelnek a szaúdi újságíró halála ügyében

A világ vezetői magyarázatot követelnek a szaúdi újságíró halála ügyében

Megvitatta Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának ügyét Emmanuel Macron és Donald Trump – közölte hétfőn a Fehér Ház. Franciaország után hétfőn Németország és Nagy-Britannia is a tények sürgős tisztázásának fontosságát hangsúlyozta. Az amerikai idő szerint vasárnap este folytatott Trump-Macron megbeszélés során a felek szót ejtettek a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátuson október 2-án meggyilkolt újságíró tragikus halálát övező körülményekről – közölte Sarah Sanders, Trump szóvivője.

A német külügyminisztérium hétfőn bekérette Rijád berlini nagykövetét, hogy Hasogdzsi haláláról tárgyaljanak. A találkozó nyomán Berlin megfogalmazhatja a gyilkossággal kapcsolatos álláspontját – jelentette ki Maria Adebahr, a tárca szóvivője. Peter Altmaier német gazdasági miniszter hétfőn a ZDF televízióban felszólította az uniós tagállamokat, hogy az újságíró meggyilkolásának tisztázásáig ne engedélyezzenek fegyverszállításokat Szaúd-Arábiába. „Annak nem lesz semmilyen kedvező hatása, ha mi egyedül állítjuk le a fegyverszállításokat, mások pedig betömik a lyukat” – hangsúlyozta a miniszter, Angela Merkel előző napi döntésére utalva. Merkel vasárnap bejelentette, hogy a jövőben nem engedélyezik a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverszállításokat. A kancellár szóvivője, Steffen Seibert közölte, hogy a már engedélyezett, de le nem szállított export leállításának lehetőségéről is tárgyal a kormány. Németország idén január és szeptember vége között 416,4 millió eurónyi fegyverexportot engedélyezett Rijád számára. Ez a mennyiség jóval alatta marad a többi európai – elsősorban brit és francia – eladásoknak.

Nagy-Britannia hétfőn Dzsamál Hasogdzsi halála körülményeinek sürgős tisztázását szorgalmazta – közölte Theresa May szóvivője. Az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának külügyminisztere, Emily Thornberry szerint túlzott a szaúdi monarchia iránti brit türelem. „Felül kell vizsgálnunk a szaúdi fegyvereladásokat, tekintettel arra, hogyan viselkednek Jemenben, még esküvőket és temetéseket is bombáznak” – mondta a BBC-nek. Boris Johnson volt brit külügyminiszter sürgette, hogy London és Washington játsszon vezető szerepet Szaúd-Arábiának a beteges és bizarr gyilkosság ügyében való elszámoltatásában, de a fegyverexport leállításáról nem ejtett szót.A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint a brit fegyvereladások 49 százaléka az elmúlt öt évben Szaúd-Arábiába irányult. Az éves brit fegyverexport értéke legalább 1,4 milliárd dollár.

A kanadai kormányfő egy helyi idő szerint vasárnap este közvetített televíziós interjúban nem zárta ki, hogy Kanada felmond egy jelentős fegyverszállítási szerződést a Hasogdzsi-gyilkosság miatt. Justin Trudeau hangsúlyozta, hogy országa “mindig meg akarja védeni az emberi jogokat, így Szaúd-Arábiában is”. A 15 milliárd kanadai dollár értékű, könnyű páncélozott járművek szállítására vonatkozó szerződés kapcsán a kormányfő megjegyezte, hogy “a szerződésben vannak a vevő általi felhasználásra vonatkozó kikötések”. “Ha ezeket nem tartják be, természetesen felmondjuk a szerződést” – mondta.

Indonézia hétfőn átlátható vizsgálatot követelt a szaúdi újságíró halálának ügyében. Ezt Retno Marsudi külügyminiszter közölte, miután Joko Widodo indonéz államfő Jakartában fogadta Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminisztert. „Az elnök aggodalmát fejezte ki az ügy miatt, és Indonézia átlátható és átfogó vizsgálatot vár” – közölte a miniszter. Indonézia visszafogottan nyilatkozott a gyilkosság elítélése ügyében, amelyet Dzsubeir is „nagy és súlyos hibának” nevezett. A világ legnépesebb muzulmán országa tavaly 221 ezer zarándokot küldött a szaúdi Mekkába a zarándoklatra. Szalmán szaúdi király – ötven éve elsőként a wahhábita királyság uralkodói közül – tavaly Indonéziában járt.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban tagadta. A szombati beismerés után ugyanakkor számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték a Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek. (MTI)

Borítókép forrása: MTI/AP/Jacquelyn Martin