Demeter Márta lett az LMP társelnöke

Demeter Márta lett az LMP társelnöke

Ahogy előzetesen várni lehetett Demeter Mártát választották a meg az LMP új, női tárelnökévé. A HVG.hu információi szerint tisztújító kongresszuson a politikust a küldöttek kétharmada támogatta.

Némi izgalmat az jelenthetett, hogy Demeter Márta ugyan az egyedüli jelölt volt a Szél Bernadett távozásával megüresedett LMP-társelnök posztra, ám ez nem jelentett 100 százalékos garanciát arra, hogy meg is választják. Ahhoz, hogy társelnök legyen a kongresszusi küldöttek 50 százaléka + egy szavazatra volt szüksége. Demeter Márta az elmúlt év elején lépett ki az MSZP-ből, s most immár az LMP első soraiba került.

Demeter megítélésének sem párton kívül, sem párton belül nem tett jót az, a tisztújítás előtt pár nappal kirobbant botrány, amelyre hivatkozva a Fidesz és a kormány hevesen támadja most a politikust. A Zoom.hu is írt róla: Demeter nem volt elég körültekintő – egyes feltételezések szerint direkt felültethették -, amikor a miniszterelnök lánya, Orbán Flóra honvédségi gépen való utaztatásáról érdeklődött a honvédelmi tárcánál, ám kiderült, hogy a kérdéses gépen egy másik Orbán Flóra, egy külföldi misszióról hazatérő katonatiszt lánya, vagyis nem a kormányfő gyereke utazott, ráadásul minden megfelelő engedély birtokában.

Demeter Márta megválasztását követő sajtótájékoztatón is szóba került az előbbi eset. Előtte még elmondta – írja az MTI -, hogy: célja, hogy pártja minél hatékonyabban képviselje azokat az embereket, akik az áprilisi választáson az LMP-re szavaztak. Az egyik legfontosabb feladatnak egyébként azt nevezte, hogy pártja hatékonyan készüljön fel a jövő évi európai parlamenti, valamint az önkormányzati választásokra, hogy jövőre megvalósulhasson a korszakváltás. Azt mondta, nemcsak új Európai Parlamentre (EP) és új Európai Bizottságra van szükség, de olyan uniós képviselőkre is, akik a valós nemzeti érdekeket jelenítik meg az EP-ben, stabilitást és biztonságot nyújtanak az európai polgároknak, és nem a multinacionális vállalatokat segítik. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban kijelentette: fontos, hogy helyi szinten is az emberek érdekei érvényesüljenek.

A kongresszus elnökségi taggá választotta Kis-Szeniczey Kálmánt, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagját. Utóbbi pozícióra Kis-Szeniczey szintén egyedüli jelült volt. A választásra azért volt szükség, mert a nyolcfős elnökség egyik tagját, Angyal Károly Tibort pártigazgatónak választották, a két tisztség pedig összeférhetetlen.

A politikus fontosnak ítélte a vidéki jelenlét erősítését az LMP vezetésében. Úgy vélte: a nehezebb viszonyok között élő vidéki csoportok felé is nyitnia kellene a pártnak. Keresztes László Lóránt, a párt másik társelnöke arról számolt be, hogy a szombati kongresszuson nem hoznak döntést a jövő évi önkormányzati választásokon alkalmazandó szövetségi politikáról, meghatározzák viszont az EP-választás listaállításának szabályait, hogy a következő kongresszuson, az év végén vagy a jövő év elején már a jelöltekről dönthessenek.

Emellett az alapszabályon hajtanak végre technikai módosítást – tette hozzá -, az átfogó változtatás szintén a következő kongresszuson várható. Közölte azt is: a főpolgármester-jelölt kérdéséről a párt budapesti kongresszusa határoz. Demeter Márta kérdésre válaszolva kijelentette: nem hibázott, amikor több ügyben kérdéseket tett fel a honvédelmi tárcának, az általa nyilvánosságra hozott adatok pedig nem titkosak. Továbbra is ellenőrizni fogja a tárcát, ezután is felteszi kérdéseit – tette hozzá.

A politikus kérdést kapott Németh Szilárdnak, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának kijelentésével kapcsolatban is, aki azt mondta, hogy Demeter Márta ismét nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg. Az LMP új társelnöke szerint ez nem igaz, Németh Szilárdnak pedig inkább az általa felsorolt súlyos nemzetbiztonsági kockázatokkal kellene foglalkoznia, a többi között azzal, hogyan jöhetett Magyarországra Ghaith Pharaon, akit terrorizmus finanszírozása miatt köröztek.

“Miért kellene visszaadjam a mandátumom?” – kérdezett vissza Demeter Márta, arra reagálva, hogy Németh Szilárd felszólította: adja vissza képviselői mandátumát.

Szerinte kérdéseire nem kapott érdemi választ a tárcától. Az iratbetekintéskor látottak alapján tette fel írásbeli kérdéseit, és törvényesen járt el. “A kizárólag a Honvédelmi Minisztérium által a sajtóba citált személyekkel kapcsolatban” pedig kijelentette: súlyos hiba a tárca részéről, ha az állományába tartozó személlyel kapcsolatos adatokat oszt meg, az pedig még nagyobb hiba, ha a családtagjaikkal kapcsolatos információt tesz nyilvánossá.

Úgy vélte: az ellene irányuló lejáratási kísérlettel csak leplezni kívánnak valamit. Szerinte tovább kívánják szűkíteni az országgyűlési képviselők ellenőrzési jogosítványait azelőtt, hogy a honvédelmi tárca mintegy ezermilliárd forintos beszerzéseket valósítana meg.