Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Új részletre derített fényt a DNS-vizsgálat VV Fanni ügyében

Új részletre derített fényt a DNS-vizsgálat VV Fanni ügyében
  • 2018. október 18., 7:58

A Bors számolt be a hónapokig tartó DNS vizsgálat eredményéről.

Újra unokaöccsét védheti majd tisztázása után dr. Brodmann Péter, akinek nem találták meg a DNS maradványait a B. László csomagtartójában talált véres kötélen. Ahogy arról már mi is írtunk: az ügyvéd többször is nyilatkozott, amiben elmondta, meg sem fordul a fejükben, hogy ezt a bűncselekményt László elkövette volna, és ezután is ezért fog dolgozni majd.

“Megjött az igazságügyi genetikai szakértő 45 oldalas véleménye, miszerint az én DNS-mintám nincs rajta azon a kötélen, amelyet a bűncselekménnyel valamilyen szinten kapcsolatba hoznak, és amely miatt engem ki­zártak az ügyből”

– számolt be a Borsnak a fejleményekről dr. Brodmann.

A kötélen egyébként, amely feltehetően a gyilkos eszköz lehetett, két DNS-t találtak, a genetikusok pedig hónapok óta vizsgálták, hogy B. László mellett kié lehet a másik. Ezt egyelőre továbbra is homály fedi majd.

(via Bors / borítókép forrása: RTL Klub)