Továbbra sincs meg a Brexit-megállapodás, meghosszabbíthatják az átmeneti időszakot

Továbbra sincs meg a Brexit-megállapodás, meghosszabbíthatják az átmeneti időszakot

Nagy-Britannia kilépésének kérdéséről tárgyaltak a szerdai EU-csúcson, az eredeti tervek szerint most kellene megállapodni a kiválás feltételeiről, de ez a jelek szerint ismét nem sikerült. A bennmaradó tagállamok vezetőinek munkavacsorájára meghívták a brit kormányfőt, akivel megvitatták a problémás kérdéseket, ezután huszonhetes körben folytatódott az ülés Michel Barnier uniós főtárgyaló részvételével.

Egy névtelenséget kérő illetékes elmondta, hogy az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó tagállamok vezetői meghallgatták a brit kormányfőt, és szűkebb körű egyeztetésükön ezután egyetértettek abban, hogy „az intenzív tárgyalások ellenére nem elég az eddigi előrehaladás”.

Pozitív fogadtatásra talált viszont Michel Barnier uniós főtárgyaló javaslata, miszerint további egy évvel meg kellene hosszabbítani Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnését követő 2020 végéig tervezett átmeneti időszakot, a tárgyalásokon kialakult patthelyzet feloldása érdekében.

„A megállapodást tekintve derülátó szeretnék lenni, mert May üzenete pozitív volt. Noha a tartalmat tekintve nincs újdonság, a testbeszéd pozitívabb volt, mint korábban” – fogalmazott Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke.

Tajani szerint megvan az akarat arra vonatkozóan, hogy előrelépés történjen és megállapodás születhessen. Az EP elnöke szerda éjjel kiadott nyilatkozatában kijelentette, a megállapodáshoz elengedhetetlen egyrészt az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok jogainak megóvása, másrészt a szigetország meglévő pénzügyi kötelezettségvállalásainak tiszteletben tartása. Végezetül garantálni kell az észak-írországi felekezeti konfliktust rendező 1998-as nagypénteki megállapodás valamennyi pontját, amellyel kapcsolatban olyan megoldásra van szükség, amely elfogadható és jogilag is megfelelő Írország számára is.

Mint közölte, a huszonhetek az egyeztetések folytatására szólítottak fel, azonban egyelőre nem terveznek rendkívüli csúcstalálkozót november közepére, erre csak áttörés esetén fog sor kerülni.

A háromnapos EU-s csúcsértekezletet Brüsszelben tartják, először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak a megszokott keretek között, főként a Brexitről, a belső biztonságról és a migrációról, majd ezután sor kerül a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozóra, 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével.

(MTI)

Borítókép: MTI/EPA/Neil Hall