Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Most válik a fű útszéli drogból a középosztály ínyencségévé

Most válik a fű útszéli drogból a középosztály ínyencségévé

Szerdán lép életbe a törvény, ami lehetővé teszi a marihuána szabad vásárlását és fogyasztását Kanadában. Az észak-amerikai ország régóta úttörőnek számít a kannabisz terén: 2001-ben az első között engedélyezték a növény orvosi célú alkalmazását; most, 17 évvel később pedig eljutottak oda, hogy a gazdaságilag legfejlettebb országokat tömörítő G-20-asok között Kanada az első, amelyik meglépte a teljes legalizálást. A fogyasztók nyilván örülnek a döntésnek, ám a legalizáció legnagyobb nyertesei a kannabisz termesztésével foglalkozó vállalatok, akik hatalmasat kaszálhatnak az új piacon.

Október 17-én összesen 74 üzlet nyílt meg Kanadában, ahol kannabiszt vagy abból készült termékeket forgalmazhatnak. Ez kifejezetten elenyésző szám egy olyan országban, ahol becslések szerint 4,2 millió rendszeres vagy alkalmi használó van. Mivel a kereslet egyelőre masszívan túlszárnyalja a kínálatot, továbbra is fontos szerepük lesz az otthoni és az úgynevezett „kézműves” termesztőknek, akik eddig feketén árulták a drogot.

A kanadai kormánynak deklarált célja, hogy kifehérítse a kannabiszkereskedelmet – az első évben 690 millió kanadai dollár adóbevételre számítanak. Ehhez azonban időre lesz szükség, a témára rálátó szakemberek szerint

az ipar nagyjából egy év alatt lesz képes mennyiségben és minőségben felzárkózni a 7 milliárd dollárosra becsült kanadai piac igényeihez.

A versenyfutás tehát megkezdődött, a nagy nyitásban pedig rengetegen látnak üzleti lehetőséget – nem véletlen, hogy a kannabisztermesztéssel és -fejlesztéssel foglalkozó vállalatokba más területen érdekelt cégek is öntik bele a dollármilliókat.

Ezt teszi például a Marlboro márkát is birtokló Altria Group vagy a Corona sörmárkát gyártó Constellation Brands. De Kanadában akkora az őrület, hogy még a Coca-Cola is azon gondolkodik, egyes termékeit valahogyan kannabisszal ötvözi.

Mire jó a kannabisz?

A kannabisz (más néven: marihuána) a kender növény szárított virága, amiben 483 ismert vegyület található. Ezek közül a legismertebb a THC (tetrahidrokannabinol), ez az anyag felelős a kannabiszhasználók „betépettségéért”. A kannabiszt több betegség kezeléséhez is használják, mivel bizonyítottan gyógyhatással rendelkezik. Ám a gyógyszerek elkészítéséhez nem feltétlenül használják fel a kannabiszban található THC-t. Azok viszont, akik szabadidejükben kannabiszt használnak, általában boldogságérzésről, magasabb fokú kreativitásról, újszerű asszociációkról, fokozott érzékelésről (például ízérzékelés), illetve néha szorongásról, paranoiáról számolnak be; emellett megváltozik az idő-, tér- és mélységérzékelésük.

Kutatás, kutatás és még több kutatás

Mivel orvosi céllal már régóta elérhető a kannabisz, Kanadában hosszú ideje működnek ezzel foglalkozó cégek. A legalizálást követően viszont már nemcsak a gyógyszergyártásra, hanem a szabadidős fogyasztókra is koncentrálhatnak az olyan cégek, mint amilyen az Aurora Cannabis vagy az Aphiria.

Egy tüntetés a kannabisz legalizációjáért. Fotó: AFP/Europress

Az eddig megszerzett tudás és tapasztalat nyilvánvalóan jó kiindulópont az új piac meghódításához; ám ahhoz, hogy ezek a cégek a szabadidős fogyasztók körében is sikeresek legyenek, még rengeteg kutatásra és fejlesztésre lesz szükségük.

A kannabisztermesztők körében egyelőre hiányoznak azok a minőségbiztosítási támpontok, amelyek például a bortermelők esetében évszázados múltra tekintenek vissza. Ahogyan a bor, úgy a kannabisz esetében is különféle ízvilágokról beszélhetünk: míg egyes termékek mondjuk citrusosabb ízűek, addig mások keserűbbek – arról nem is beszélve, hogy az alkohollal szemben, az egyes növényfajták hatásukban is eltérnek egymástól.

Nem túlzás azt mondani, hogy Észak-Amerikában már most is léteznek kannabiszra szakosodott somelier-ek, akik segítik a tájékozódást az egyszeri felhasználónak.

Ám, míg egy cabernet sauvignon szőlőfajta meghatározására szigorú szabályok vonatkoznak, addig mondjuk a Pineapple Express elnevezésű kannabiszfajta esetében ez még nincs így. Jelenleg számos kutatást végeznek azért, hogy a különböző kannabiszfajta genetikai tulajdonságait feltérképezzék, és egyfajta viszonyítási pontot hozzanak létre a termesztők és a fogyasztók számára egyaránt.

A kannabiszt övező kutatások egyik érdekes mellékszála, hogy azok a mezőgazdaság egyéb területére is kedvező hatással lehetnek. Mivel fél kiló marihuána előállításához 2000 kilowatt áramra van szükség – ez egy átlagos háztartás nagyjából két hónapos energiaszükséglete –, folyamatosan vizsgálják, hogy milyen fényforrással lehetne hatékonyabbá tenni a termesztést. Az eredmények más beltéri növénytermesztés esetében is hasznosak lehetnek, így a kannabiszra koncentráló kutatások végső soron a globális élelmiszerválságon is enyhíthetnek.

A kanadai cégek behozhatatlan előnyre fognak szert tenni

A kutatásokba fektetett pénz hatalmas előnyt fog jelenteni a kanadai vállalatoknak. Egyrészt a törvény által engedélyezett kutatásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően a kanadaiak behozhatatlanul profivá válnak a kannabisz hatékony és minőségi termesztésében; másrészt az ezzel foglalkozó cégek olyannyira tőkeerőssé válhatnak, hogy amikor valamelyik másik országban legalizálják a kannabiszt orvosi vagy szabadidős használatra, akkor pillanatokon belül kiszoríthatják a helyi riválisokat.

Márpedig ne legyenek kétségeink, Kanadát számos más ország fogja követni a következő évtizedekben.

Fotó: Pixabay

Intő jel, hogy az orvosi kannabisz termesztésével foglalkozó Tilray a piaci szereplők közül elsőként bocsájtott ki részvényeket júliusban. A nyáron még 22 dolláros részvények ára mára a 130 dollárt kóstolgatja, ami elég jól mutatja az érdeklődést a szárnyait bontogató kannabiszpiac felé.

De akkor most bárki, bárhol rádurranthat egy cigire Kanadában?

Bár a legalizációval már senkit sem küldenek börtönbe fűszívásért, a kannabisz használatát nagyon komolyan szabályozták a kanadai törvényalkotók – ennek részletei tartományonként eltérnek.

  • A korhatárt 18 évben határozza meg a törvény, ennek ellenére a legtöbb államban csak 19 év felett vásárolhatnak az emberek kannabiszt. Québec tartomány törvényhozói viszont még ezt is keveslik, és gondolkodnak a korhatár 21 éves korra való emelésén.
  • Öt tartományban állami kontroll alatt, két tagállamban viszont teljesen piaci alapon fog működni a drog árusítása. A maradék tartományokban pedig egyfajta vegyes megoldást találtak ki a kannabisz forgalmazására.
  • A törvény jellemzően bárhol lehetővé teszi a kannabisz használatát, ahol dohányozni is szabad. Akad azonban néhány kivétel, például a játszótereken vagy közparkokban, ahol sok a gyerek, tilos lesz füvet szívni.
  • Érdekesség még, hogy a törvény 4 tő kannabiszt enged otthoni termesztésre – kivétel ez alól British Columbia és Ontario.

A kanadai hatóságok folyamatosan készülnek a legalizációra, mivel vezetni természetesen tilos drog hatása alatt, a rendőrséget már felszerelték olyan készülékkel, ami képes kimutatni a vér THC-tartalmát.

Bokaficamra és náthára soha nem fog füves cigit felírni az orvos

Bokaficamra és náthára soha nem fog füves cigit felírni az orvos Az orvosi kannabisz csak a felhasználás módjában és céljában különbözik a marihuánától. Ez a hatóságoknak pont elég az orvosi célú felhasználás hazai ellehetetlenítéséhez. Százezrekre tehető Magyarországon azoknak a száma, akiknek az életét jelentősen megkönnyíthetné, fájdalmait nagyban csökkenthetné az orvosi kannabisz.

Birítókép: Giorgos Georgiou/NurPhoto/AFP/Europress