Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Igaz mese az emberről, aki nem akart különleges lenni, mégis a Holdra léphetett

Igaz mese az emberről, aki nem akart különleges lenni, mégis a Holdra léphetett

Egy jó életrajzi film fokmérője, ha az embert akkor is a moziszékbe préseli, ha egyébként ismert történetet mesél el. A Neil Armstrong holdraszállásáról szóló Az első ember ilyen. Kritika.

„Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

Sokszor idézett mondat ez, ami a Holdra lépő Neil Armstorngtól hangzott el, amikor leugrott a holdkompról. Viszont ritkán esik szó arról, hogy a híres első szavak mögött milyen hosszú, rögös és emberéleteket is követelő viszontagságos út állt. Ennek is emléket állít Az első ember, amely megmutatja, milyen volt a fickó a szkafander mögött, aki istenigazából nem is akart hős lenni, csak egyszerűen ő volt a legjobb, aki elsőként egy idegen égitestre tehette a lábát.

Furcsa egyébként, hogy erről a történelmileg magasztos tettről eddig nem született egy film sem, és igazán örömteli, hogy a csodagyerek rendező, a még mindig 33 éves Damien Chazelle (ő készítette a Whiplasht és a Kaliforniai álmot is) olyan biopicet készített, ami nem elsősorban a heroizmus túlhangsúlyozására törekszik. Pláne, hogy követi az életrajzi drámák legfőbb kurrens irányelvét: a főszereplő lelkivilágát domborítja ki, megmutatva, hogy a történelmi tetteket mégiscsak emberek írják, kétségeik pedig közelebb hozzák őket a néző számára. (A forgatókönyvet egyébként a Spotlight: Egy nyomozás részletei Oscar-díjas forgatókönyvírója, Josh Singer jegyzi.)

Fotó: UIP

Neil Armstrong kapcsán talán még inkább szükség volt a „közelebb hozásra”, hiszen az asztronauta legendásan introvertált személyiség volt és bár elvesztette kétéves kislányát 1962-ben, akinek agytumora volt, a tragédiával együtt élve is mindig munkájára koncentrált. Problémaorientált, gyors helyzetfelismerő és mindenre felkészült jelölt volt a kezdetektől fogva, ez tette lehetővé, hogy John F. Kennedy híres beszéde után nyolc évvel, 1969. július 20-án ő lett az, aki megvalósította minden amerikai álmát: és elsőként a Holdra szállt.

Higgadtságára jó példa, hogy a Gemini 8 parancsnokaként, első űrben töltött útján az irányfúvókák meghibásodása után a gyors reagálásának köszönhetően mentette meg saját és pilótája életét is. Ezután kapta a „Jégparancsnok” (Ice Commander) becenevet. Ez egy különösen jó jelenete a filmnek is, mert Chazelle ezt szinte végig a pilótafülkéből mutatja meg, elképesztően klausztrofób hatást keltve.

De Armstrong a Földön is került bajba. Miután jól ráérzett, hogy a Holdon a legkritikusabb helyzeteket biztosan a holdkomp okozhatja, emiatt rengeteget tesztelt (berepülő pilótaként) egy földi szimulátort, az úgynevezett Lunar Landing Research Vehicle-t vagyis LLRV-t,

ami leginkább egy repülő ágykeretre emlékeztetett és a kormányozhatóságát is ez jellemezte.

A repülő eszköz egész pontosan így nézett ki:

Egy ízben azonban a repülő eszköz meghibásodott és katapultálni kényszerült. A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy 0,5 másodpercen múlott az élete. Ez viszont jó tanulóiskola volt, ugyanis a holdraszálláskor az automata olyan terepre vitte volna őt és Buzz Aldrint, ahol autó méretű sziklák helyezkedtek el. Armstrong ezért kézi irányításra kapcsolt (megtehette, hisz gyakorolt hasonlón eleget, pedig senki sem várta el) és sík terepet keresett. Ekkor minden nyugalmára szükség volt, és a leszálláshoz használható üzemanyagból mindössze 20 másodpercre elegendő maradt.

Viszont az efféle megoldások ellenére sem tartotta magát különlegesnek,

ritkán adott interjúkat, sőt, később civilként egyáltalán nem kamatoztatta népszerűségét a politikai életben vagy a gazdasági szférában, ahogy társai közül sokan. Nem haknizott, könyvet sem írt, 72 évesen, 2002-ben bólintott rá, hogy James R. Hansen viszont megírja visszaemlékezéseit, ez alapján készült Chazelle filmje.

Ehhez az antiszociális, zárkózott attitűdhöz egész jól passzolt, hogy Ryan Goslingot választotta főszereplőnek, akinek egész színészi munkásságát amúgy is az jellemzi, hogy néha már komikusan fásult arccal próbál érzelmeket kifejezni.

Fotó: UIP

Az igazán kiemelkedő színészi alakítást azonban mégsem ő, hanem a Neil Armstrong nejét, Janetet alakító Claire Foy nyújtja, aki jól árnyalja, mennyire kockázatos vállalkozás volt az egész Gemini- és Apollo-program. Az egész asztronauta-feleség attitűdöt pedig jól körüljárja a film, megmutatva, házastársként milyen nehéz volt elviselni, hogy újságírók követték őket mindenhová, akiknek mosolyogva kellett nyilatkozni férjük életveszélyes mutatványairól.

Márpedig erre volt bőven példa, a rakéták gyakran hibásodtak meg, a számítógépek még kezdetlegesek voltak és Chazelle gyakran mutat közeliket az űrhajókról, jól aláhúzva, milyen szedett-vedett tákolmányokon mentek fel az űrbe, nem tudván mi vár rájuk.

Fotó: UIP

A rendező közben le sem tagadhatná szerzői jegyeit, úgy készített nagyszabású, látványos filmet az űrutazásról, hogy közben végig személyes, de nem szájbarágós, drámai, de nem csöpögős lett a végső produktum. A filmet a szélsőségesen patrióták azzal vádolták a velencei premieren, hogy Chazelle nem túl hazafi, hogy kivágta a filmből az amerikai zászló leszúrásának pillanatát. A direktor erre azzal reagált, hogy ezt le sem forgatták, ugyanis számára az emberi teljesítmény volt fontos ebben a történetben, nem pedig az, hogy az illető amerikai volt. Hiszen a holdraszállás nem egyszemélyes diadal, hanem százezrek megfeszített munkájának köszönhető, sőt, olyanoknak is, akik az életüket adták a sikerért.

Valahogy így lehet és így kell életrajzi filmet készíteni. Elegánsan, de mégis pátosztól mentesen, izgalmasan, de hatásvadászat nélkül. Chazelle eddig három teljesen különböző nagyjátékfilmet rendezett, de Az első emberrel azt is bizonyította, a nagy költségvetésű produkciókkal is elboldogult. A Whiplash és a Kaliforniai álom is az Akadémia kedvence volt (utóbbiért a legjobb rendező díját is megkapta), váratlan lenne, ha új alkotása nem kapna minimum 5 Oscar-jelölést. Viszont nemcsak nekik fog tetszeni:

Az űrhajózásért rajongóknak kötelező darab, a laposföldhívőknek pedig jó gif-alapanyag minden Gosling-nézés.

Az első ember (First Man). Amerikai életrajzi dráma, történelmi film, 138 perc, 2018. Értékelés: 8/10.