Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Lakástakarék: Csányi szerint a Bankszövetséggel nem egyeztettek

Lakástakarék: Csányi szerint a Bankszövetséggel nem egyeztettek

„Tegnap meccs volt, hajnalban értem haza, a kollégáimmal még nem igazán konzultáltam” – mondta el a Hvg.hu-nak a lakástakarék-pénztárakat érintő javaslattal kapcsolatban Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a hírekből tájékozódott a módosítási javaslattal kapcsolatban. Szavai szerint a Bankszövetséggel nem folyt tárgyalás a kérdésről.

“Én mindig a hírekből értesülök, ezért fontos a sajtó szerepe” – mondta Csányi. Azzal egyetértett: az üzleti környezet szempontjából aggályos lehet, hogy ilyen rövid idő alatt zavarnak le egy ilyen horderejű döntést. Persze szerinte ilyen intézkedéseket nem fél-egy évvel korábban bejelenteni.

A bankvezér nem számít üzletileg jelentős változásra. „Ha arról lenne szó, hogy egy jövedelemforrás, vagy egy támogatott hitel lehetősége esne ki a lakosság vagy a bankok számára, akkor talán nagyobb problémát jelentene, de ez felhasználásra kerül további lakástámogatási célokra, így nem látok problémát” – magyarázta.

Ha a támogatások a jelenleginél szélesebb körben lesznek elérhetőek, akkor kedvező is lehet a változás – tette hozzá.

Borítókép: MTI Fotó, Kovács Tamás