A ceglédi kislány szülei szerint sem történt szexuális erőszak, az apától DNS-mintát vettek

A ceglédi kislány szülei szerint sem történt szexuális erőszak, az apától DNS-mintát vettek

Mint már korábban beszámoltunk róla: vasárnap megerőszakolhattak egy négyéves kislányt Cegléden, a rendőrség szexuális bántalmazás gyanúja miatt indított nyomozást. A kisgyerek egy ipari telephelyen él a szüleivel évek óta, ott is dolgoznak és az erőszak ott történhetett.

Hiába állapította meg a nőgyógyász, hogy a kislány erőszak áldozata lett, a szülők, valamint a telephely tulajdonosa és az egyik munkatársuk szerint sem történt szexuális erőszak.

Mindannyian azt mondják, hogy szerencsétlen baleset történt, és egy 500 kilós súly esett rá a kislányra azon a ceglédi telephelyen, ahol a szülők élnek és dolgoznak. A román állampolgárságú család nyolc éve él Magyarországon.

Az említett munkatárs azt is elárulta a Borsnak, hogy a rendőrség kihallgatta a család összes férfi tagját, az egész családtól, így az apától is DNS-mintát vettek, az anya testvérét pedig hazugságvizsgálatnak vetették alá.

„Négyszer esett át hazugságvizsgálaton, de egyszer sem bukott meg. Az anyuka pedig borzasztó állapotban van, két éve sokat volt pszichiátrián, miután elvesztette az egyik gyermekét” – mondta a lapnak a munkatárs.

A telephely tulajdonosa szerint vasárnap negyed­órára ment el a lány apja és nagyapja, a gyerekek eközben az anyjukkal tévéztek, a nagybátyja pedig takarított. Mire azonban visszaértek, megtörtént az állítólagos erőszak.

A kislányt kétszer megműtötték, a kisebbik lányt pedig a gyámhatóság veszélyeztetés miatt már el is vette a családtól. (via Bors)