Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Olasz Renátó: Szeretem, ha valami szélsőséges, ami egyeseknek néha sok

Olasz Renátó: Szeretem, ha valami szélsőséges, ami egyeseknek néha sok

Olasz Renátó, az HBO-s Aranyélettel országos ismertséget kapó fiatal tehetség tavaly lépett ki a Színművészeti Egyetem kapuján. Azonnal munkát kapott a Szegedi Nemzeti Színházban, ahonnan azonban idén márciusban távozásra kényszerült egy viharos vezetőségváltást követően. A rövidesen kezdődő harmadik évad alkalmából karrierjéről beszélgettünk. Interjú.

A szegedi kitérő tavasszal véget is ért?
Véget. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de nem estem kétségbe, most a legtöbb időmet egy nagyjátékfilm forgatókönyvével töltöm.
A színészet és a rendezés közül tehát utóbbi került ki győztesen?
Egyáltalán nem, csak a színészet kicsit parkolópályára került, és másra helyeződött a hangsúly. Mindig azt keresem, hogyan lehet csapatban, jó emberek között dolgozni. Ezért volt lelkileg nagyon nehéz felállni abból, hogy bár mindig egy ilyen erős társulatra vágytam, közösen eltöltött hosszú évekre készültünk, és nagyon nagy alkotómunkát terveztünk, ez nem jött össze. Végül arra jutottam, hogy ez egy jel: más irányba kell elindulnom, és a szabadúszás lesz az én utam.

Fotó: Csóti Rebeka

Többen is nyilatkozták rólad, hogy amikor rendezel, egy “állat” vagy. Ez miben nyilvánul meg egy forgatás során?
Talán, hogy maximalista vagyok, és szívvel-lélekkel csinálom. Nem engedem meg a színészeimnek, hogy ne tegyék bele azt az energiát, amennyit bele tudnának. Nem feltétlen a hibátlan munkára törekszem, csak legyenek nyitottak, próbáljunk ki minél több dolgot és törekedjünk arra, hogy olyan valami születhessen, amire azt tudjuk mondani, ’na ez az, amit akarunk’. Amíg ez nincs meg, nem vagyok elégedett. És szeretem, ha valami szélsőséges, ami egyeseknek tudom, hogy néha sok.
Voltak ebből maximalista hozzáállásból fakadóan komolyabb konfliktusaid a színészeiddel?
Persze! De talán nem is emiatt. Azért annak mindenki örül, ha sikerül olyat megugrania, amire addig nem is gondolt. Volt például egy kemény konfliktusom, mondhatom név szerint is, mert utána nagyon jóba lettünk. Nagy Zsolttal rendesen megveszekedtük a magunkét egy darab során. Voltak ordibálások, kemény összemenések, de végül egymásra hangolódtunk, és rájöttünk, hogy mindketten hasonlókat gondolunk az életről, csak a kommunikáció csúszott el kettőnk között. Leginkább akkor kedvetlenedek el, ha valakit nem tudok rávenni a közös munkára. Azzal nincs baj, ha valaki fásultabb, vagy kedvetlen – velem is szokott ez lenni. Azt azonban pofátlanságnak érzem , ha elraboljuk egymás idejét és nem tesszük bele mindannyian a legjavunkat. A legrosszabb, amikor magamat érem ezen vagy szembesítenek vele, hogy most én csinálom ezt. Persze ez akkor rosszul érint, de mégis kell ezzel szembesülni. Minden keménysége mellett szeretem az egészet úgy felfogni, mint egy játék. Egyszer Dyga Zsombor (az Aranyélet egyik rendezője – a szerk.), mondott egy kurva jó mondatot:

„olyan ez a filmezés, mintha egy rakás nagy gyerek játszana együtt”.

Tehát fontos neked, hogy jó baráti kapcsolatot ápolj a kollégáiddal?
Ez azért nem elvárás, de én jobban szeretek olyan hangulatban dolgozni, ahol az emberekben van egy csomó kíváncsiság és pozitív hozzáállás a másik felé. Azt hiszem, a játszópartnereket szeretem. Persze jó értelemben, nem bábuként gondolok rájuk. Nem olyan rendező vagyok, vagyis nem szeretnék olyan lenni, aki megmondja, hogy csak ennek meg csak annak kell lennie, hanem aki az erőforrásokat és a jó ötleteket kiaknázza, és a lehető legtöbbet hozza ki belőlük. Éppen ezért szeretek az operatőrrel, a látványtervezővel vagy akár az asszisztensekkel is konzultálni, és biztatni őket a véleményük kifejtésére. Találjuk meg, hogy a végeredmény, hogyan lehetne a legjobb. Nem biztos, hogy az a jó amit én kitaláltam. Ezért szeretem hagyni, hogy közösen, organikusan alakuljon a dolog.

Fotó: Csóti Rebeka

Nem szoktatok emiatt kicsúszni az időből?
Dehogynem! Volt az Utolsó estém a földön című darabunk, amit az Ódry Színpad Pince Klubjában csináltunk, és sokak szerint nagyon jól sikerült. Pedig csak havi pár alkalommal találkoztunk, viszont majdnem egy éven keresztül. Volt időnk kísérletezni, kiveszekedni magunkat és rájönni, hogy mit is szeretnénk. Aztán a főpróba hetén valahogy kialakult végleges forma, és összeállt kerek egésszé.

 

A színházon és a filmvásznon kívül a zenében is kipróbáltad magad, te rendezted a Bëlga Pia című dalához készült videóklipjét. Honnan jött a klip bizarr koncepciója?
Mindig is imádtam őket. A korábbi rendezőjük kilépett a projektből, és ők valahonnan hallották, hogy szeretnék klipet forgatni. Egyetlen probléma volt, hogy nagyon kevés időnk volt a munkára. Az volt a kérésük, hogy trash legyen, illetve nem lehet a videóban alkoholos ital megjelenítve, úgyhogy megpróbáltuk a pia által okozott mámort, delíriumot visszaadni a felvételeken. Az első ötletünk az volt, hogy hat percen keresztül folyamatosan forogjon a kamera, néha lassan, néha gyorsan, hogy a néző is elkábuljon, de ezt sajnos nem tudtuk megvalósítani az idő hiányában. Nagyon megterhelő volt, hiszen ekkor még Szegeden játszottam a János királyban, és két előadás között kellett felutaznom a fél napos forgatásra Budapestre.

Feltűnt a videó végén, hogy Olasz Istvánné csinálta a jelmezeket. Ő a családtagod?
Igen, az édesanyám. Régen varrónő volt, apukám autószerelő. Ha például egy díszletet hegeszteni vagy összerakni kellett darabokhoz a gimnáziumban, azt mindig apa csinálta, anyukám pedig többször is varrt ruhákat a darabjaimhoz, például a Kitagadottakhoz.
Ők mit szólnak ahhoz, hogy a fiuk ilyen megosztó, kicsit talán polgárpukkasztó műveket készít?
Láttak már durvább dolgokat is, gimnáziumban és az egyetemen keményebb dolgokat csináltunk. Másodévesként egy balatoni nyaralóban adtunk elő egy darabot pár ismerősnek, családtagoknak, és az egyik édesapának azt kellett végignéznie, ahogy a szinte meztelen lányát éppen megerőszakolják a földön, aztán egy kolbásszal ütögetik a fejét. Láttam az apukája arcán, hogy nagyon ott volt a határon, és mindjárt elszabadul!
Az új évadban is vannak elég húzós – akár erőszakos, akár fülledt – jeleneteid Staub Vikivel, aki Németh Laurát váltotta Bianka szerepében. Könnyen egymásra tudtatok hangolódni?
Az ő esete elég egyedi, hiszen most végezte el csak az első évet az egyetemen. Az osztályfőnökei azt kötötték ki, hogy kettőnknek részt kell venni egy egyhónapos felkészülésen Mátyássy Áron rendezővel, és ez idő alatt nagyon megkedveltük egymást.

Az Aranyélet a Repülős Giziket lecserélte Mészáros Lőrincekre

Az Aranyélet a Repülős Giziket lecserélte Mészáros Lőrincekre A HBO sorozata folytatja a szociológiai mélyfúrást a magyar rögvalóságban, a fúró pedig most az oligarcha-toronyból indul. Spoliermentes kritika az Aranyélet harmadik évadának első négy részéről.

Van egy rendkívül intenzív és hosszú, vágatlan akciójelenetetek az első részben. Ezt kaszkadőr nélkül csináltátok?
Így van, mivel egy snittes a jelenet, végig én csinálom. Ez a legtöbb esős, verekedős jelenetnél is így van, csak a kábelen mozgatós, nagyobb kaliberű akciókhoz, vagy a keményebb ütés-közelikhez használtak kaszkadőrt. Vagyis az igazán tökös dolgokhoz.

Fotó: Csóti Rebeka

Korábban nyilatkoztad, hogy jó lenne megújítani a magyar színházat, legalábbis egy vérfrissítés jól esne neki. Eltelt két év a nyilatkozatod óta. Nehezebbnek látod ezt a feladatot ma?
Egyszer láttam moziban Maár Gyula Töredék című filmjét, ami előtt Töröcsik Mari azt mondta róla, hogy Maár azért tudott idősen is olyan rendező lenni, amilyen lett, mert ember maradt. Ezt látom most nehéz feladatnak.
Beszélgetésünk elején említetted, hogy egy nagyjátékfilmen dolgozol. Mit lehet tudni róla?
Több projekt is fut, de igen, a prioritást most egy sötét romantikus dráma élvezi, amivel majd pályázni is szeretnék. De ennél többet nem szeretnék elmondani róla. Treatment szakaszában áll a forgatókönyv, amit Kerékgyártó Yvonne-nal írunk, és már producerünk is van a Filmteam alapítója, Major István személyében.
Abban is lesznek ilyen, mondhatni már rád jellemző elborult jelenetek?
Szeretnénk, hogy ütős legyen.
Milyen korhatárral kerülhetne majd a nézők elé?
Nem tudom. Egy sötét, érzelmes, romantikus film a célunk, ami erősen hat az emóciókra. Van benne bűn, szex, halál… Örülnék, ha ott tartanánk, hogy már csak azt a kérdést kellene feltenni, hogy 16-os legyen-e.
Tehát ilyen közéleti témákkal, amiket az Aranyélet is boncolgat, nem szeretnél foglalkozni?
Imádom az Aranyéletet, és ha valaki ezzel foglalkozik. De a pici emberi dolgok, két-három ember kapcsolata engem sokkal jobban érdekel most.

Az Aranyélet befejező évada október 14-től látható az HBO GO-n és az HBO-n. A korábbi évadok pedig bármikor visszanézhetőek az HBO online videótárában, az HBO GO-n.

(borítókép: Csóti Rebeka)