Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

„Az előadásban nem a beszláni borzalmak ábrázolásán van a hangsúly”

„Az előadásban nem a beszláni borzalmak ábrázolásán van a hangsúly”

Carly Wijs Mi és ők (Us/Them) című színdarabját eredetileg egy brüsszeli, ifjúsági előadásokat bemutató társulat (BRONKS) felkérésére írta 2014-ben. A darab a beszláni túszdrámáról szól két gyerek – egy fiú és egy lány szemén keresztül –, hazánkban Fehér Balázs Benő álmodta színpadra, László Lili és Vilmányi Benett főszereplésével. Carly Wijs holland szerzővel a darabról, illetve arról interjúztunk, hogyan lehet a gyerekekkel olyan fontos, ám nehéz témákról beszélni, mint a terrorizmus.

A budapesti premier után egy nappal beszélgetünk, így már ön is látta az előadást. Milyen elvárásokkal érkezett a bemutatóra és mit szól a végeredményhez?
Korábban már kaptam képeket az előadásból, melyek nagyon kíváncsivá tettek, ugyanis azt fedeztem fel rajtuk, hogy bár az előadás megragadta a gyermeki nézőpont hangulatát, a színészek nem viselkedtek gyerekesen. Tudtam, hogy a magyar változat elsősorban felnőtteknek szól, így a megközelítése is teljesen más. Tetszett, hogy a magyar verzió eltérő módon nyúl a darabhoz, miközben a gondolatvilága ugyanaz. Mindemellett nagy megtiszteltetés számomra, hogy színpadra vitték a darabomat. Ez ugyanis az első olyan alkalom, hogy más dolgozott a szövegemmel és álmodta színpadra.

Fotó: Halász Nóra. A képre kattintva galéria nyílik

Mint ön is említette, a magyar változat elsősorban a felnőttek számára készült. Ugyanakkor mi a véleménye: ajánlott-e ez egy gyerek számára is?
Nem, abszolút nem, főleg a vér miatt. Én soha nem vinném el rá a fiamat. Rendkívül erős előadás, amelyet én nagyon szerettem, a gyerekek viszont túlzottan beleélnék magukat, ami nem lenne szerencsés. Persze, a mi előadásunkban is vannak sokkoló pillanatok, olyanok, amelyek a gyerekek számára azok. Például a legnagyobb, amikor a lány vetkőzni kezd és leveszi a felsőjét. Merthogy a gyerekeknek ez a legrémisztőbb dolog, ami megtörténhet velük iskolai környezetben. A szülők számára viszont az szívbe markoló, amikor emberéleteket oltanak ki – ez ugye a gyerekeknek semmit sem jelent. Nem fogják fel, túl abszurd számukra a halál gondolata, és ez így is van rendjén.
A darab két gyerekszereplőjét két fiatal felnőtt színész, László Lili és Vilmányi Benett formálja meg. Az ő játékukról hogyan vélekedik?
Fantasztikusak voltak. Tetszett, hogy nagyon mélyen át tudták érezni a történteket, és ezt át is tudták adni, hitelesen, anélkül, hogy úgy tűnjön: mindezt csak eljátsszák. Ragyogó, tehetséges színészek.

„Beszélünk arról a félelemről, amelyet a terrorizmus gerjeszt az emberekben”

„Beszélünk arról a félelemről, amelyet a terrorizmus gerjeszt az emberekben” Beszlán, 2004 szeptembere. Háromnapos túszdráma egy iskola tornatermében. Harmincöt terrorista, több mint 1100 túsz, köztük 777 gyerek. A Mi és Ők című darab a beszláni túszdrámáról szól két gyerek – egy fiú és egy lány szemén keresztül.

Tudható, hogy a darab megszületéséhez a kisfiának is köze van: 2013-ban, a nairobi bevásárlóközpontban történt támadáskor nyolcéves volt, és nagyon távolságtartóan reagált a hírekre, nem olyan érzelmi töltettel, ahogy azt egy felnőtt tenné. Majd mikor ön megnézte a Children of Beslan című BBC-dokumentumfilmet, azt tapasztalta, hogy a tragédiát túlélő gyerekek is hasonlóan, érzelemmentesen mesélték el a történteket. E kettő miatt döntött úgy: ír egy darabot a beszláni túszdrámáról – gyerekeknek.
Egészen új perspektívákat nyitott, mikor felismertem, hogy a halál a fiam, illetve általában a gyerekek számára elvont fogalom, nem része a belső érzelmi világuknak. Ekkor tudatosult bennem, hogy igenis kell a nagyon nehéz témákról is beszélni velük. Ha most nem a terrorizmust nézzük, akkor például a válásról. Nyilván nem mondod azt a gyerekednek, hogy

„azért megyünk szét az apáddal, mert egy gazember”.

Ezt a barátaidnak és az édesanyádnak mondhatod, de a gyerekednek nem, beszélni viszont muszáj róla. Ugyanez a helyzet egy sokkal traumatikusabb eseménnyel is, mint amilyen a beszláni túszdráma. Nehezen beszélünk a gyerekekkel az érzelmileg traumatizáló témákról, ezért próbáltam olyan előadást létrehozni, amely a felnőttek és a gyerekek érzelmeire egyaránt képes hatni. Amikor eldöntöttem, hogy megírom ezt a darabot, azt gondoltam: lehetetlen, úgyhogy próbáljuk meg.
Azon túl, hogy beszélni akart erről a témáról, az is fontos volt, hogy magát a tragédiát ábrázolja?
Az sosem volt célom, hogy a megtörtént szörnyűségeket mutassam meg nekik. Ez tévútra is vitt volna. Az előadással inkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy miként kezeljék az információkat. Mindent elfogadsz-e abszolút igazságként vagy rájössz arra, hogy mindez megszerkesztett valóság? Mindenki a saját történetét mondja el, és még ha szemtanúja is az eseményeknek, bizonyos szempontból akkor is hazugság lesz. Mert az emberek hozzáadnak és elvesznek információkat a történtekhez. Ez az, amit szeretnénk megtanítani a gyerekeknek.
Azok a gyerekek, akik túlélték a tragédiát és megszólalnak a dokumentumfilmben – egyébként egy évvel a tragédia után – tehát nagyon tárgyilagosan beszélnek a borzalmakról. Ha felnőnek, ez megváltozik?
Persze, tíz év múlva teljesen máshogy fogalmaznak majd, ugyanis csak később dolgozzák fel az átélt traumát. Hiszen gyerekként hogyan is tudnának megbirkózni azzal, amit nem értenek, aminek nem tudják felmérni a következményeit? Például annak, hogy valakit megölnek. Ha majd huszonévesen elmondják a történetüket, előjönnek az érzelmek is, gyerekként viszont csak annyit tudnak tenni, hogy szárazon leírják, amit láttak. Egyébként megkérdezték tőlem, nem gondolom-e, hogy azok a gyerekek, akik megnézik a darabomat, szintén traumatizálódnak majd. Én erre azt tudom mondani: ők arra emlékeznek majd, hogy két gyerekről szól az előadás, nem pedig a borzalmakra, hiszen nem azok ábrázolásán van a hangsúly.

Fotó: Halász Nóra

Mit gondol, a darabbal lehet érzékenyíteni a gyerekeket?
Remélem, nem. A televízióban beszámolnak ugyan a terrorcselekményekről, de azt azért lássuk be, hogy ezek igen ritkák. Annak sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy egy gyereket elüt egy autó a zebrán, ha nem vigyáz, ha nem várja meg, míg zöldre vált a lámpa. Ezt mondogatni is kell nekik, hogy körültekintőek legyenek. De miért akarnám tudatosítani bennük a terrorizmustól való félelmet, mikor valószínűleg sohasem fognak vele találkozni a való életben? Az viszont tény, hogy a fiam és én szembesültünk vele pár évvel ezelőtt. Az történt ugyanis, hogy amikor a párizsi és a brüsszeli támadások történtek, mi Molenbeekben (Brüsszel egyik negyede – szerk.) éltünk, azon a környéken, ahol a terroristák is laktak – bár szemtanúi nem voltunk a támadásoknak, az utóhatásukat éreztük. Ám ennek ellenére is azt gondolom, hogy

rossz döntés lett volna a részemről, ha arról akartam volna meggyőzni a gyerekeket, hogy bármikor terrortámadás áldozatai lehetnek.

Ez olyan, mintha azt mondanád a lányodnak, hogy vigyázz, mert az összes férfi erőszaktevő – ezzel biztosan azt érnéd el, hogy minden férfira így tekint és egész életében egyedül marad.
Gondolta volna, hogy a darabját több nyelvre is lefordítják világszerte?
Dehogy, soha! Egyáltalán nem számítottam sikerre, hiszen a legelején meg sem akarták venni a darabot. Mikor elkészültünk, úgy volt, hogy mindössze tizenegy előadás lesz belőle, ennyire is szerződtünk, a két szereplő pedig akkor jött ki az iskolapadból és nem is színészek, hanem táncosok voltak. Az egyetlen ismert arc is maximum én lehettem, de én is csak a felnőttszínházból, semmiképpen sem gyerekdarabok kapcsán. Az említett tizenegy előadás után még terveztünk egy turnét, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy évekkel később még mindig járja a világot és Budapestre is eljön.

Fotó: Halász Nóra

Ön szerint minek köszönhető ez a hatalmas népszerűség?
Talán a gyermeki nézőpontnak, amely nagyon meggyőzővé teszi a darabot, és annak, hogy nehéz témát dolgoz fel. Emellett a Mi és ők globális problémáról beszél, sokat elmond a társadalmunkról és az ismeretlentől való mély emberi félelemről. Ez teszi általános érvényűvé a darabot.
Ha jól tudom, hamarosan Japánban is készül belőle előadás.
Igen, már le is fordították, és a szerződést is aláírtuk, úgyhogy még ebben az évadban színpadra viszik. Ahogy Svédországban, pontosabban Stockholmban is.
És Oroszországban?
Úgy gondolom, ott nem kellene bemutatni a darabot, mert számukra ez nemzeti trauma. Természetesen mindannyiunkat sokkoltak a történtek, de az ott élőket még mélyebben érintette. Azt érzem, ez az előadás túl nagy megrázkódtatás lenne nekik.

 

 

A magyar változatról korábban Fehér Balázs Benő rendezővel és Vilmányi Benett színésszel beszélgettünk; az interjú ITT olvasható. A Mi és ők című előadás legközelebb október 30-án látható a Jurányi Házban.