Nem igaz, hogy csak nyavalyog az ARC

Nem igaz, hogy csak nyavalyog az ARC

A 32-es buszon zötykölődtem Angyalföldön és Zuglón át az idei ARC-ra, mikor megjelent a Zoom-on a kollégám cikke az idei kiállításról. „Most már egy kicsit tényleg elegem van a nyavalygásból, ami pont annyi hatást ér el, mint az ellenzék: az ég egy adta világon nem változik tőle semmi, sőt a közérzetünk csak még rosszabb lesz tőle”, írta egyébként nem minden alap nélkül.

Nyilván nem elfogadható egyetlen mondatot kiemelni a kontextusából, mindenesetre ahhoz elég volt, hogy ezzel a prekoncepcióval menjek végig a porba száműzött kiállításon és azt lessem, melyik plakát nyavalyog. S ha találtam is ilyet, az idei ARC-nak nem ez a lényege.

Fotó: Halász Nóra (A kiállításon készült képeinkért kattintson Mészáros Lőrincre!)

Mielőtt azonban erre rátérnék, azt aláírom, az ARC valóban a nyavalygásról szólt, főleg az utóbbi években. Hiszen tehetetlenségben (még ha nem is az, csak úgy érzi az ember) a legtöbb ember először nyavalyog. Valaki sokat és tovább, valaki keveset és rövid ideig.

Igen, van Magyarországon stróman, van szarvast kilövő Semjén, van közvilágításból fényűző életet élő Tiborcz.

Ahogy sok-sok olyan történet van, ami jogosan akad fenn a kormánykritikus emberek ingerküszöbén, akik évről évre saját igazukat igazoltnak érezve fürdőznek az ARC-plakátok nekik szóló üzeneteiben. De a nyavalygás után jönnie kell valaminek. És ez a valami az idei ARC-on megtörtént, még ha nem is teljesen plakát formájában. A kiállítás ugyanis központjába (ha nagyon szentimentális akarnék lenni, azt mondanám, a szívébe) helyezte a Közös Halmaz Alapítvány Ajtók című kiállítását. Azok az ajtók ugyanis őszintén beszélnek a hazai közbeszédet máig meghatározó, s nagyon sokszor szándékosan megosztó témákról. Trianonról, az 1956 után az állam és társadalom közötti kiegyezésről, az árpádsávos zászló jelentéséről, Horthy és Kádár szerepéről.

A Közös Halmaz ajtói folyamatosan járják az országot, a nyáron például az Ördögkatlan fesztiválon is voltak. Fotó: Serdült Viktória

Ez a kiállítás tényleg mindenkinek szól, és végre valódi hidat képez az emberek között.

Mert ha valaki szomorú Trianon miatt, az lehet azért is, mert elkeseríti, hogy mekkora veszteség érte az országot, ahogy az is elszomoríthat bárkit, hogy 2018-ban még mindig emiatt kesergünk. Ahogy annak is igaza lehet, aki szerint Horthyt felelősség terheli a magyarországi zsidók tragédiája miatt, és annak is, aki szerint a kormányzó zsidókat mentett meg a pusztulástól. És innen már tényleg nem kell sok, hogy belássuk, a mai ügyeinkről gondolkodni sem csak egyféleképpen lehet.

Az ARC idén először végre elindult azon az úton, hogy végre nemcsak az egyikhez szól, hanem a másikhoz is. S ha mindenki lépést tenne afelé, hogy legalább kicsit igyekszik megérteni a másik világnézetét megértse, akkor Fancyboy27 biztos nem élne meg abból, hogy minél többször lenyomja az S, O, R betűket a klaviatúrán. És ha érteni akarja az előbbi mondatot, látogasson el az Arcra (Örs vezér téri Ikeától balra a panel mögött), vasárnapig még megteheti.

Nyissunk a múltra, hogy legyen jövőnk

A Közös Halmaz Alapítvány a XX. századi magyar történelmi traumák megértését és átélését célzó, interaktív köztéri kiállítása 2017. márciusában mutatkozott be a budapesti Madách téren. Az adott történelmi traumával kapcsolatos, a köztudatban szervesen rögzült megközelítésekhez és vélekedésekhez képest minden ajtó új szempontokat nyújt. A kiállítás a sajátjuktól eltérő történelemértelmezések megértésére és átérzésére ösztönzi a látogatókat. A kiállítás célja, hogy – rávilágítva történelmi emlékezetünk ellentmondásosságaira, egyoldalúságaira – párbeszédet generáljon a XX. század viszontagságait eltérően megélő magyarok, tehát mindannyiunk között. Az alapítvány tevékenységének azonban ez csak az egyik oldala, az ajtók segítségével középiskolákban is tartanak rendhagyó történelemórákat, amelyre szívesen várják a vállalkozó szellemű tanintézmények jelentkezését.

Borítókép fotó: Halász Nóra